6
6
Elkövetkezett a választás napja. Nagy nap az. Normális körülmények közt csak minden ötödik esztendőben jut hozzá a polgár, hogy alkotmányos jogait gyakorolja. Meg aztán mindenképpen jelentős nap az. Valóságos csata az az elvek, hangok, meggyőződések és fokosok csatája; kár, hogy a nemes virtust megmételyezi gyakorta a büdös bankó.
Ostromállapotban volt a kerület. Borcsik utoljára is ahhoz a régi és megbízható kortesfogáshoz nyúlt, hogy felújította néhány napra a kerületében422 a régi török–magyar háborúkat. Földsáncokkal vétette körül a kortestanyáját, ahol fegyveres őrök sétálgattak, és őrizték a napok óta összeterelt választókat. A kortestanyáról aztán megbízható embereivel kirohanásokat rendezett az éj sötétjében a kerület különböző pontjaira, és úgy fogdosta össze a választókat, mint a rabokat. Hurcolta őket a megerősített kortestanyára, ahol a muzsika szólott, a bor folyt, és a nagy bugyellárist őrizték.
Egyszer még Homonnai uramat is csaknem elfogták a portyázó Borcsik-hadak, az öregúr csak nehezen tudott megmenekülni.
A Borcsik számításaiba azonban egy kis hiba esett. Nem számolt az asszonyokkal.
Régi kortes axióma, hogy a legerősebb kerületet is meg lehet törni a papok és asszonyok segítségével. A papok a templomból igazítják ezt a dolgot, és a misemondó könyvet veszik a hónuk alá. De még veszedelmesebbek az asszonyok. Ha az asszony belekóstol a politikába, mámorosabb lesz tőle, mint a férfi. Hiába, az ital, amely a legerősebb férfiakat ledönti lábukról, az asszonyokat is fanatikussá teszi. A zurdoki kerület asszonypolitikusai pedig egytől egyig ellenzékiek voltak. Őket ugyan nem tudta megfélemlíteni se a főispán, se a prépost.
Az asszonyhad főkapitánya Tokaji Emesse volt.
Az asszonyok vakon engedelmeskedtek szép, ifjú úrnőjüknek, és útjában valóságos testőrcsapat kísérte.
Hej, azok az asszonyok! Akármibe fognak, mindent egyformán, teljes szívvel csinálnak. Ha nagyon szeretnek, ha nagyon búsulnak, ha korteskednek – mindent igaz szívből cselekednek. Az asszonyok még nem ismerik a komédiázást a politikában. Az ő érzelmeik valódiak.
Tizenöt, húsz fiatal menyecske, özvegy asszony járt állandóan az Emesse nyomában. Bizony, legénynek kellett lenni a talpán, aki ennek a gyönyörű hadnak nem adta meg magát.
Borcsik uramat megfenyegették, hogy kikaparják a szemét, ott, ahol érik. A jó úr ettől komolyan megijedt. Az asszonyokkal ő se mert kikezdeni …
De volt haddelhadd elegendő otthon a családi tűzhelyeknél. Amelyik asszonynak fehér tollas jelvényt viselt kalapja mellett az ura, azt a fehér tollat letépték, és vöröset tűztek helyébe. Nem használt itt semmi argumentum. Utóvégre kinek parancsoljon az asszony, ha még a saját urának se.
Borcsik ugyancsak vakargatta a fejét, amikor hírét vette egyik-másik választója elpártolásának.423
– Az ördög ellenünk van – mondta – nyakunkra küldte az asszonyokat. Az asszonyok olyanok, mint a gyerekek. Ragaszkodnak játékaikhoz. Nem tágítanak egykönnyen.
Gyárfás Endre, aki napok óta a főszolgabíró házában időzött, vigasztalta Borcsik uramat:
– Majd az utolsó percben válik el minden. Utóvégre itt van a csendőrség is…
Erre nevetett aztán keservesen Borcsik:
– No hiszen, meg is ette a fene az egészet, ha a csendőrökre számítunk. Hát azt hiszi méltóságod, hogy az asszony megijed a kakastollas legényektől. Dehogy ijed! Nekimegy az asszony még a szuronynak is. Nem fél semmitől, ha megkergült…
A választás napján csatarendben vonultak fel a pártok. Borcsik valami díszruhát kerített erre az alkalomra, és élére állott a lovas bandériumnak. Mint egy hadvezér, lovagolt kivont kardjával, és lelkesítő szónoklatokat mondott.
Homonnai uram ugyanekkor úgy elbújt, hogy jóformán nem látta senki. Valahol a tanyákon bódorgott még mindig, és előkészületeket tett a haldoklók és nagybetegek beszállítására.
De minek is lett volna ő a választás színhelyén. Ott volt Emesse az asszonyhadával. Azok az asszonyok jobban vigyáztak a hadakra mindenféle megfizetett őröknél. Az ő figyelmüket nem lehetett kijátszani. Kulacs volt mindegyiknek az oldalán, madame Durand pedig egy tágas lacikonyhában ügyelt fel a rendre.
Délfelé Csornai János, aki a szavazás színhelyéül szolgáló község határában ügyelt a Tokaji-párti választókra, hírül hozta, hogy húsz szavazót elfogtak a Borcsik portyázó hadai. Nosza, három asszony nyomban kocsira ugrott, és elindult a fogságba esettek kiszabadítására. Özvegy Liptákné, egy takaros, hatalmas menyecske volt az asszonyküldöttség vezetője. Egy megtermett férfit olyan könnyen ellódított maga elől, mint egy zsák tollat. De még rosszabbul járt az, akire rámosolygott azzal a tarkás szemével. Azt egészen lefegyverezte, tehetetlenné tette. Egy óra múlott már, ott voltak az elfogott választók a Tokaji-táborban.
Emesse ott járt kora reggeltől a választók között. Nem kellett most neki gardedám, nem kellett neki parfümös üveg, pedig hát a kortestanyákon másféle illat szokott terjengeni, mint a szalonokban. A leány mintha megnőtt volna az utolsó napokban. Nem az a karcsú, törékeny kisasszony volt többé, akit még a széltől is félteni kell.424
– Be kár, hogy nem férfinak született – mondogatták a választók, akiket szinte egy nap alatt megismert nevéről.
Borcsinszky Demeter, a bügyi öreg plébános, aki gyermekkorában az öreg Á-ra tanította, azzal a bizalmaskodással, amely tanítót és tanítványt az egész életen át összefűz, fordult Emesséhez:
– Nem magának való ez a munka, kegyelmes kisasszony. Hagyja Homonnai uramra, elvégez ő mindent…
– Hát aztán, ha meg találunk bukni? – kérdezte Emesse.
Az öreg plébános alázattal felelt:
– Arról se mi tehetünk.
Emesse közelebb hajolt az öreg paphoz:
– Plébános úr, az én apám nem olyan ember, aki kiheverné a bukást. Belehalna a szégyenbe, a megaláztatásba.
Olyan meggyőződéssel mondotta ezt a leány, hogy Borcsinszky főtisztelendő úr elhallgatott. Csak annyit mormogott:
– Pedig hát a választás mindig lutri.
Délfelé rossz hírek érkeztek. Az államtitkár hatalmas előnyben volt, pedig akkor már végrehajtotta Homonnai uram titkos tervét, amely sakkhúzással végképpen tönkre akarta tenni az ellenpártot. Borcsik Ádámot egy jégverembe csukta a község határában. Onnan az nem szabadul a választás végéig. Homonnai uram csak Borcsik ellen küzdött. Azt hitte, hogy azzal megnyeri a csatát, ha a vezért elteszi az útból. Örült is neki az öregúr módfelett. Boldogan dörzsölgette a kezét, és megelégedetten mormogta:
– Azt hitte az a szamár Borcsik, hogy már okosabb a római pápánál is. Pedig hát meg vannak annál is okosabb emberek…
Szerényen magát gondolta természetesen.
Csak ekkor tűnt ki, hogy a jó Borcsik Ádám ebben a hadjáratban csak figura volt, akit előre lehetett tolni. A vezér, aki az ütközetet igazgatta, ott húzta meg magát a főszolgabírói házban, és senki más nem volt, mint Gyárfás Endre. Gyárfás csinálta meg az egész tervet, hogy buktatja meg egyszerre a megyei ellenzéket, megbuktatván annak hatalmas vezérét. Hej, várták ennek a választásnak az eredményét sokfelé, de talán legjobban a minisztériumban. Most mutatja meg Gyárfás Endre, hogy mit tud. Most alapítja meg örökre a jövőjét. A belügyminisztériumban úgyis nemsokára államtitkár-választás várható. Ki tudja, ki tudhassa, kire esik a miniszter választása? Mindenesetre olyanra, aki már megmutatta eddig, hogy rátermettsége van az állásra.425
A délután folyamán egyformák lettek a szavazatok, estefelé annál jobban ingadozni kezdtek. Hol az egyik párt volt elöl, hol a másik. A Homonnai uram zsebében már ott volt a Tokaji Ábrahám visszalépő levele. Veszedelem esetén így menekül meg a bukás szégyenétől. De bukás lesz az mégis – csúnya bukás.
Gyárfás Endre nem mozdult ki egész nap a szállásáról. Egy széles íróasztalnál ült, előtte a szavazók névsora, mellette egy nyitott fiókban bankjegykötegek. Nagyon meg volt már apadva a csomó. Cudar drágák errefelé a lelkek.
Lámpagyújtáskor jelentette Gyárfásnak az ajtó előtt strázsáló huszár, hogy két hölgy akar vele beszélni.
– A nőknek nincs szavazatuk – mormogta kedvetlenül a főispán. De mert udvarias ember volt, mégiscsak bebocsátotta a hölgyeket. Az ajtónyílásban két lefátyolozott arcú úrinő jelent meg. A fiatalabb külsejű intett az idősebbnek, hogy maradjon vissza. Egyedül lépett be a főispánhoz. Felvetette fátyolát, és Gyárfás Endre előtt ott állott Tokaji Emesse.
– Tokaji Emesse vagyok…
A főispán felugrott. Kemény, férfias arcán ijedtség tükröződött.
– Ah, ön itt van… Mint Imre király az ellenség táborában.
Széket tolt a leány alá, maga állva maradt.
– Azért jöttem önhöz – mondta a leány nyugodtan –, mert azt akarom, hogy az apám győztesen kerüljön ki a mai választásból.
Gyárfás mintha nem is hallotta volna, hogy mit mondott a leány. Valami forróság nehezedett az agyára, és kitágult szemmel meredt a leányra. Itt van előtte a kegyelmes kisasszony, ugyanaz a leány, akiről hónapok óta ábrándozott, akinek a képe hónapok óta a szívébe van vésve…
– Mi már találkoztunk valahol? – mormogta szakadozottan.
A leány felvetette a szemét, amelyet eddig lesütött. A férfi arcába nézett, aztán lángba borult az arca. De erőt vett felindulásán, és nyugodt hangon ismételte:
– Az atyámnak győzni kell, mert bizonyosan meghalna, ha nem győzne.
Gyárfás egy papírvágó kést vett a kezébe, és halkan mondta:
– Pedig nehezen fog menni a kegyelmes úr győzelme… Nem sok kilátása lehet a győzelemre ebben az órában.
Tokaji Emesse nem volt elkészülve erre a nyugodt válaszra. Megremegett, és alig bírta visszatartani könnyeit.426
– Uram, ismétlem, nekünk győznünk kell… Az édesatyámat jobban szeretem mindenkinél ezen a földön. Eljöttem könyörögni önhöz.
Gyárfás Endre meglepetten lépett hátra. A leánynak könnybe fúló hangja, könyörgő tekintete megrázta egész testében. Érezte, hogy megmozdul a talaj lába alatt. Idegesen pödörgette a bajuszát:
– Kegyelmes kisasszony, nekem nagyon nehéz helyzetem van… Igazán nem tudom, hogy mit feleljek önnek, amikor a becsületemet, a jövendőmet kéri puszta szeszélyből? A kegyelmes úr megbukik, belenyugszik, elfelejti. A régi korszak lejárt, új emberek jönnek.
Emesse fölállott:
– Uram, azt hittem, hogy férfival van dolgom…
Gyermekes, naiv, zokogó hangon mondta ezeket a szavakat. Az ajtó felé indult tétovázó lépésekkel, már a kilincsre tette a kezét, amikor Gyárfás Endre hirtelen utánasietett, és megfogta a kezét:
– Kérem – mondta elhalaványodva –, megmutatom, hogy nem csalódott bennem. Édesapja egy óra múlva megválasztott képviselője ennek a kerületnek.
Kisietett a szobából, Emesse tétovázva nézett utána. Nem tudta, hogy mit csináljon. Elmúlt egy perc, Gyárfás visszajött.
– Már el is intéztem a dolgot. A tartalékunkat szélnek bocsátottam. Illetőleg nem adtam nekik a követelt pénzösszeget. Azok most mind Tokaji Ábrahámra fognak szavazni, és ezzel eldőlt a választás sorsa. Az államtitkár úr megbukott, és vele talán én is…
Emesse nem is lett volna igazi asszony, ha nem így szólal meg:
– Hogyan érdemlem én ezt a nagy áldozatot meg?
Gyárfás elmosolyodott:
– Az előbb még kérte tőlem.
– Eh, gyermekes szeszély volt – felelte szenvedélyesen Emesse. – Ó, Istenem, milyen balga vagyok én! Igaza van önnek, mi kihevertük volna a bukást, de ön nem heveri ki.
Gyárfás legyintett.
– Ne féltsen engem, kegyelmes kisasszony. Én megállok a helyemen.
Emessének fájt ez a nagylelkűség. Égő piros volt az arca, a szeme könnyel telt meg. Bosszúsan harapdálta a csipkekendőjét:
– Nem érdemeltem öntől, hogy így megalázzon…
– Én csak a kérését teljesítettem – felelt nyugodtan. – Talán egyebet, talán többet is kérhetett volna. Most már boldog vagyok, hogy nem haboztam kérése teljesítésében…427
– Uram, ön kegyetlen.
– Nem. Csak férfi vagyok, ahogy ön képzeli a férfit – felelt nyugodt komolysággal Gyárfás Endre. – Emlékszik, amikor egy fél esztendő előtt a vasúti kupéban véletlenül találkoztunk Budapest felé robogva? Én nem tudtam, hogy kicsoda ön, ön nem tudta, hogy ki vagyok. (Hisz ha tudja, talán szóba se áll velem.) Örökre hálás leszek annak a beszédes, idős-hölgynek, akinek a révén társalgásba ereszkedett velem…
– Ah, madame Durand nem tud hallgatni.
– És akkor, mint két ismeretlen, órákig elbeszélgettünk mindenféle olyan dolgokról, amelyeket talán nem mondtunk volna sohasem egymásnak, ha ismerjük egymást. Az ismeretlenség fátyola alatt szabadon, vidáman, könnyedén nyilatkozott ön. Hisz a vonat mindjárt célhoz ér, és többé nem látjuk egymást. Hogy én magamban akkor átkoztam, hogy futárvonat jár Magyarországon, mikor nekünk, magyaroknak, jó volna, a vegyesvonat is, az nem tartozik most ide. Ön akkor elmondta nekem, milyennek képzeli azt a férfit, akit egyszer szeretni tudna. Annak a képzeletbeli férfinak a tulajdonságaihoz tartozott: az önfeláldozás… Nos, ez jutott az imént eszembe.
– Kérem, nyissa ki az ablakot, nagyon meleg van idebent – felelt Emesse.
Gyárfás Endre feltárta az ablakot. Odakünn már leszállott a nyári éjjel, millió csillag az égen, és a ház előtt álló nagy fák csendesen aludtak az éjben. Távolról, a falu felől elmosódott cigánymuzsika meg egy-egy erős kurjantás hallatszott…
A férfi a leány felé fordult:
– És azóta mindig olyan férfi akartam lenni, amilyennek ön ott, a futárvonat fülkéjében a férfit – az igazit – képzelte. Pedig nem is ösmertem önt. Nem tudtam, hogy fogom-e még valaha látni az életben, és mindig magára gondoltam.
Emesse az ajtó felé ment:
– Engedje meg – mondta síró hangon –, hogy elmenjek innen.
Gyárfás Endre szomorúan nézett rá:
– Ne tartson férfiatlannak, hogy most ilyen alkalomból mondom mindezt el. De hiszen azóta sohase láttam önt, pedig sokat kerestem mindenfelé. Csak éppen arra nem gondoltam, hogy ön az én nagy ellenségemnek a leánya…
A távolban a cigányzene vadabb tempóban hangzott fel. Most egy nagyon erős hang kiáltotta:428
– Éljen Tokaji Ábrahám!
A főispán az ablakon át figyelt.
– A választásnak, úgy látszik, vége van. Úgy történt, amint ön óhajtotta. Édesapját immár megválasztották.
Emesse eltakarta az arcát. Forró könnyek omlottak azon végig. A kezét nyújtotta Gyárfás felé. Gyermekes naivsággal mondta:
– Az édesapám engem nagyon szeret. Tán még azt is megengedné, hogy a maga felesége legyek, Gyárfás…
Gyárfás Endre átkarolta a leányt. Megcsókolta a homlokát… A leány kibontakozott a karjaiból.
– Megyek, most már megyek… De még visszajövök.
*
A sorsnak vannak tréfái. Tokaji Ábrahám, a nagy ellenzéki vezérférfiú egy fél esztendő múlva feleségül adta a leányát Gyárfás Endre főispánhoz. Az öregúr ekkor teljesen visszavonult a politikától, elzárkózott nyergesi várában, és megelégedetten mondogatta:
– Most már van valaki, aki a fiaimat rendben tartja. Befellegzett most már Ali bácsinak is.
Csak annyit kötött ki a vejénél, hogy megfúratja azt a kutat a megyeháza udvarán. Legyen a megyének is kútja…
Hát az igaz, hogy Gyárfás Endre rendbe is hozta a Tokaji fiúkat. Huba a vármegyét szolgálta, Ubul gazdálkodni kezdett, a legkisebb, Töhötöm, katona lett. Vége volt a dorbézoló életnek…
Ali bácsi, a legkönnyelműbb minden Tokaji között, egy darabig még rugdalózott, heccelte a fiúkat Gyárfás ellen, de az öregúr ugyancsak megjárta. Gyárfás ugyanazzal fenyegette meg, mint hajdan Tokaji Ábrahám:
– Beteszlek szolgabírónak a megyéhez, Ali bácsi. Erre aztán az öregúr elcsendesedett.
Emesse?
Emesse boldog asszony lett. A jó asszonyok története befejeződik az oltárnál.
(1906)429
