5
5
Borcsik Ádám volt az államtitkár főkortese, Tokaji Ábrahámé pedig Homonnai, a tiszttartó.
Mind a kettő régi, kipróbált férfi, akik gyermekkoruk óta tanulták a mesterségüket. Igaz, hogy a jó kortesnek születnie kell, mint a hadvezérnek, de azért a hadvezérrel is járatnak mindenféle iskolákat. Borcsik és418 Homonnai végigjárták a korteskedés minden iskoláját. Tudták a mesterségük minden csínját-bínját. A régi főispán idejében mindig együtt dolgoztak, most, hogy a véletlen és a politika elválasztotta őket egymástól, mind a kettő tudta, hogy veszélyes ellenféllel fog mérkőzni. Borcsik Ádám már az alakjánál fogva is kortes lett volna, ha bármely pályára kerül is tévedésből. Vállas, torzonborz, dörgő hangú férfiú volt. Fanatikusán tudott bízni a jelöltjében, és ezt a hitét veszedelmesen szuggerálta másokra. Ő nem pénzért korteskedett, meg se kínálta vele senki – lelkesedésből verte el a mások pénzét. A kezére bízott ezresekről nem tudott elszámolni, de annyi bizonyos, hogy magának egy lyukas garast sem tartott meg. Nem akart ő semmit magának, nem is lett belőle sose egyéb, mint megyei írnok. Egy volt az ambíciója, az élete, a vallása: hogy az ő jelöltje győzzön. Ezért ivott hetekig, és ezért maradt józan; verekedett, lármázott, szekerén hált, táncolt, kurjongatott. Ha őt ilyenkor látta az ember, bízvást azt hihette Borcsik Ádámról, hogy ez a férfiú nagy dolgokra született. Aztán, amint vége lett a választásnak, Borcsik Ádám eltűnt, egy új Borcsik Ádám támadt a régi helyében. Egy csendes, szürke megyei írnok, aki becsípett két pohár bortól, és tekintetes úrnak szólította a kocsmárost, holott azelőtt annak kutya zsidó volt a neve.
Másfajta ember volt Homonnai uram.
Egyrészt korára nézve is különbözött Borcsiktól. Idősebb volt húsz esztendővel. Aztán a természete is más volt. Homonnai Benedek a flegmatikus, halvérű emberek fajtájából való volt, aki sohasem veszítette el a fejét, se haragjában, se örömében. Roppant meg volt elégedve a világ sorával, és a sakkjáték volt a szenvedélye. A korteskedést is sakkjátéknak nézte. Előre kidolgozott mindent papiroson, és a számításai mindig beváltak.
– Csak egy tudomány van a világon – mondogatta –, és ez a matematika.
Életre-halálra bízott a számjegyeiben. Egy hét múlva már megcsinálta a költségvetést a kegyelmes úr számára:
– Kétszázötven szótöbbséggel győzünk. Belekerül az egész munka ötvenezer forintba.
A kegyelmes úr oly éktelen haragra gerjedt régi tisztje iránt, hogy menten el akarta csapni.
– Takarodjon a szemem elől! – kiáltott. – Boltosnak néz engem, aki szavazatokat vásárlok?
Homonnai megtörölte a homlokát:419
– Bocsánat, kegyelmes uram. Borcsikék (már ő csak Borcsikkal küzdött) százezer pengőt költenek el ugyanekkor…
A kegyelmes úr erre már nem is válaszolt, ajtót mutatott Homonnai uramnak.
– Pénzt nem adok vesztegetésre – szólt, és hátat fordított neki.
A jó Homonnai uram mit tehetett egyebet, nekiült a számjegyeinek, és megcsinálta a kalkulációt – pénz nélkül. Ismert minden egyes szavazót a kerületben, még azokról is tudott, akik másfelé költöztek. Ragyogó arccal rontott be Tokaji Ábrahámhoz:
– Vivát, kegyelmes uram. Győzünk. Bizonyos a győzelmünk. Tíz szavazat a differencia.
Erre még jobban elkomorodott Tokaji Ábrahámnak az arca. Ahelyett hogy megörült volna a Homonnai számvetésének, kedvetlenül dünnyögte:
– Mit ér az egész? Ha egyhangú választás nem lehet, vagy legalábbis imponáló győzelem. Már sajnálom, hogy felvettem a harcot. Nem az elvek mérkőznek itt, kedves barátom. Szinte érzem, hogy szennyeződik be egyszerre a kezem…
A jó Homonnai csudálkozva hallgatta a kegyelmes urat. Nem, ennyire idealistának nem tartotta még ő sem, pedig harminc esztendő óta ismerte. Csakhogy néha csak harmincesztendős ismeretség után lehet valakit igazán kiismerni.
Homonnai nem sokat törődött most már a kegyelmes úrral.
Két nap múlva sürgős távirat érkezett a nyergesi kastélyba. Homonnai küldte.
Parancsolja el kegyelmességed a kerületből Ubul és Töhötöm úrfiakat. Veszélyeztetik győzelmünket. Emesse kegyelmes kisasszony jól tenné, ha madame Durand-nal végigkocsikázna a kerületben. Legalázatosabban: Homonnai.
Tokaji Ábrahám csak elképedt, mikor a sürgönyt elolvasta.
– Megbolondult ez az ember? Hogy Emesse menjen korteskedni a zurdoki parasztok közé! Hiszen ez részeg vagy gonosztevő!
Emesse, aki éppen az édesapja látogatására érkezett, összecsapta a tenyerét.
– Nagyszerű. Magam is gondoltam már reá, hogy a zászlóhímzés helyett hasznosabb munkát végzek, ha elmegyek Zurdokra korteskedni az érdekedben, édesapa.420
– Szalagot kötünk a derekunkra – kottyant közbe madame Durand lelkes hangon.
A kegyelmes úr körülnézett. Azt hitte, hogy megbolondult körülötte mindenki. A keblére vonta leányát, megcsókolta a homlokát.
– Nem, Emesse – mondta gyöngéden –, hagyjuk csak a korteskedést Homonnai uramra. Az neki való mesterség.
Emesse egyetértő pillantást váltott Durand asszonnyal. Tudta már, hogy mit fog cselekedni.
– De a fiúkat mégiscsak elkergethetnéd Zurdokról, papa.
– Nem szeretek zsarnok lenni – mormogta Tokaji. – Előbb meg kell tudnom, hogy miért nem kívánatos a jelenlétük a kerületben.
Hát ezt hamarosan megtudta a kegyelmes úr. A fiatalurak korteskedés ürügye alatt irtózatos dorbézolást folytatnak Zurdokon. A kocsmárosok, uzsorások tömik őket pénzzel, hisz a választási számlára megy, amit Homonnainak akarva, nem akarva, ki kell fizetni. Az emberek ujjal mutogatnak a kihágó fiatalurakra, és menekül előlük mindenki.
A kegyelmes úr iszonyú haragra gerjedt, amikor hírét vette a dolgoknak. Nyomban kemény parancsot küldött a fiúknak, amely parancsban nyomatékosan figyelmeztette őket, hogy a választási törvények szerint a zavargó elemeket ártalmatlanná szokás tenni. A fiatalurak elértették a figyelmeztetést, elpárologtak Zurdokról.
Homonnaitól mindennap rosszabb hírek jöttek.
Az a Borcsik kemény dió, de az én fogam vasból van – jelentgette.
Majd:
A főispán őméltósága és Hunkóczy prépost úr együtt járják be a papokat. Zászlóinkat leszaggatják.
Később:
Borcsik ötvenforintos takarékpénztári könyveket osztogat a választók között. Összevásároljam? Huszonöt pengőért ideadják, mert nem hiszik, hogy választás után megkapják-e könyvekért a pénzt. Három választónkat agyonverték.421
Erre természetesen nyomban megparancsolta a kegyelmes úr Homonnainak, hogy távozzon a kerületből, ilyen erkölcstelen emberrel többé nem áll szóba. De Homonnai uram erre a parancsra már nem is hederített. Háborúban volt, a saját szakállára dolgozott. A legutolsó jelentése így hangzott:
Borcsik kötni való egy gazember. Fegyházat érdemel. Lelövöm, ahol találom. – Az asszonyokat kell munkába vennünk. Jöjjön Emesse kisasszony azonnal. Minden cigánybandát lefoglaltak a vármegyében Borcsikék.
Ezen a sürgönyön aztán gondolkozóba esett a kegyelmes úr. Bár egy cseppet sem volt praktikus ember, a sürgöny hangjából mégis kiérezte a veszedelmet.
Keserűen nevetett fel:
– Megbukom a vármegyémben, a saját vármegyémben – mormogta. – Sohasem viselem el ezt a szégyent. Elköltözöm még az országból is. De Emessét nem engedem kortesútra menni.
Hanem hol járt már akkor Emesse! A kegyelmes úr bizony nem ismert volna rá arra a piros pruszlikos, ezerráncos szoknyás, piros csizmás helyre parasztleányra, aki Tisza-színű hajában néhány vad, mezei virággal, nyakán üveggyönggyel korteskedni indult Zurdokra. A kerület abban különbözött a megye többi kerületétől, hogy itt nem kurtanemesség, hanem parasztság lakott. Még madame Durand is parasztmenyecskének öltözött, csak a derekán levő széles, nemzetiszínű öv mutatta, hogy mi járatban van. Lobogóval megrakva a kis homokfutó, a bakon a vén kocsis mellett András huszár ült, kezében egy rengeteg zászló.
Így indult el Tokaji Emesse a zurdoki kerület meghódítására.
