FARSANGI KALAND
FARSANGI KALAND
Ha még egyszer asszony ülne a magyar trónusra, és ha az az asszony éppen olyan okos és szép volna, mint Mária Terézia volt, akkor talán akadna párja azoknak a nevezetes gárdistáknak is, akik a maguk idejében a világ legelső gavallérjai voltak. Ah, gyönyörű, regényes század, midőn a magyar úrfiak lobogó lelkesedéssel szolgálták a dicső királynőt, és223 a Burg nesztelen folyosóján, őrállás közben Pusztaeörsi uram költeményeket szerkesztett.
Pusztaeörsi uram ott vénült meg az udvarnál. Hiába, a kutya idő még a daliás gárdistát sem kímélte. Még megfeszült rajta a karmazsin, és sarkantyúja éppen olyan vígan pengett, mintha húszesztendős ifjú járna a csizmában. De hát a sarkantyúnak könnyű. Őt kicserélik, ha megkopott, de ugyan hogy cserélje el a vénülő gárdista fájós derékcsontjait fiatal, ruganyos csontokkal? A paraszt megvénülhet, azzal senki se törődik. De ugyan ki látott már törődött, öreg gárdistát?
Pusztaeörsi – a nevezetes nógrádi Baloghok fajából – éppen annyira rabja volt kora cicomás, romantikus hajlamainak, mint mindenki. A Burg északi szárnyában, ahol a dicső királynő fejedelmi pazarlással rendezte be a gárdisták lakásait, gyakran tépelődve járkált esténkint. Egy nagy velencei tükör lógott a falon, az előtt meg-megállt, és fájdalmas mosollyal szemlélte a ráncokat arcán, amelyeket maholnap már el nem titkolhat, és kínzó köszvénye hasogatta derekát. Nemcsak a színésznők vénülnek meg, a gárdisták is… Odalentről, a gárdisták ebédlőjéből víg lárma hangzott fel. Az urak hangos pohárcsengés közepette mulattak. Perdült a kocka, és valaki mandolint pengetett. Az kellene csak, hogy a gárdista szomorkodjon! Még tán azt hihetne valaki, hogy a királynő nem fizeti pontosan gárdistái hópénzét. Lenn, a nagy udvaron csillogó lámpások kísértek gyaloghintókat, kocsikat. A kapuban álló várta hosszan elnyújtott kiáltása fel-felhangzott. Farsang utolsó napja volt. Csodálatosan megenyhült az idő. A vén komor Burg felett tavaszias szellők fújdogáltak. Mulat egész Bécs… Vajon a királynő hol tölti ma az estét?
Szomorú gondolatai közben az öreges gárdista ennél a pontnál elfelejtette kínzó fájdalmait, és átszellemült boldog mosoly terült el arcán. A királynő, a legszebb és a legjobb királynő vajon hol tölti ma az estét? Talán csak nem búsul és szenved ő is, mint hűséges Pusztaeörsije?
A gárdisták zajgása odalentről felhangzott, amint egy ajtó nyílott olykor, ide is, hol máskor komoly és méltóságos etikettel hordják föl az inasok a vacsorát, és legfeljebb egy-egy víg nevetés, elfojthatatlan kacaj tör ki a tágas ebédlőben. Csak a Pusztaeörsi szobáját kerülte el Karnevál. A lucskos, langyossá fordult idő néki a köszvényt juttatta eszébe és a bús gondolatokat.
Vajon mit csinál a királynő ma este?
Azelőtt, pár évvel előbb, alkonyattal fölkerekedett a királynő, és pajkos224 kedvében, álorcásnak öltözve, víg gárdistáival bejárta a farsangi várost. Ő volt a legszebb bécsi mosónő, ő volt a mödlingi bálok rózsakoszorús bálkirálynője. Csak midőn tovarobogott az üveges hintó, nyomában a száguldó gárdistákkal, akkor tudták meg az ámuló mulatozók, hogy maga a császárnő járt közöttük, ő volt a megválasztott legszebb mosónő, ő volt a táncosnők elseje.
De hát, úgy látszik, minden múlandó a világon. A vadaskertek felé nyíló kiskaput, amerre a királynő titkon, gárdistáival elhagyta a palotát, már évek óta nem nyitották fel. Talán a zárja is berozsdásodott már. Megvan-e az öreg kapus, aki még Lotharingiai Károlynak sem akarta elárulni, hogy merre távozott a királynő a hűséges gárdistákkal? A herceg nevetett, és türelmesen várta meg a kapu előtt sétálgatva fölséges hitvesét. Akkor történt éppen, hogy a királynő elveszítette egyik aranyos cipellőjét. Hiába járta be a hűséges Pusztaeörsi egész Bécs városát. A cipőcskének, benne a selyemmel hímzett császári koronával, nem akadt nyomára. De másnap jelentkezett egy mödlingi varga a megtalált cipővel, és ekkor a gárdisták mind nagyon irigyelték a szerencsés vargát.
Ah, álom, álom… Úgy látszik, vége van már a gyönyörű álomnak, és Pusztaeörsi ezentúl már csupán köszvényét gyógyítja, míg visszavonul falusi házába az Ipoly mellé, és a ködös halmok között csupán a szél zúgását fogja hallgatni.
…Ebben a pillanatban elhalt odalenn az ebédlőben a farsangi zaj. Később ajtók csapódása hallatszott, a gárdisták mentek be lakosztályaikba. Pusztaeörsi kíváncsian lépett ki a folyosóra. Éppen Bessenyeivel, a költőgárdistával találkozott szembe:
– Nini, te nem vagy beteg? – kiáltott fel Bessenyei.
Pusztaeörsi elpirult:
– Már jobban érzem magam… Miért hagytatok fel a mulatsággal?
Bessenyei az ajkára tette a kezét, és halkan suttogta:
– A királynő éppen most üzente Schwarzenberg gróffal, hogy ki akar kocsizni a mulató városba. A parancs úgy szól, hogy mindnyájan hosszú köpenyeget vegyünk magunkra… A kamarás azt mondja, hogy a királynőnek jókedve van. Mulatni akar.
Pusztaeörsi egyszerre elfelejtette köszvényét, el a gyötrő bús gondolatokat. Egy pillanat alatt rendbe szedte öltözetét, aztán ráparancsolt legényére, hogy igazítsa meg a frizuráját. A hófehér paróka csakhamar művészi gonddal göndörödött fülére, a ruhásszekrényből előkerült az a bő, fekete selyemköpenyeg, amely sarkig elfödte a ragyogó gárdistaruhát.225 Az inasok fel s alá szaladoztak a folyosón, az udvaron titokzatos sürgésforgás keletkezett. A gárdisták sietve hagyták el az épületet, és nesztelen lépésekkel haladtak a svájci udvar felé, ahol már üveges gyaloghintó várt lakájok őrizete alatt. Az oldalajtó félig nyitva volt, és ott állott Schwarzenberg gróf, a királynő kamarása. Egypár pillanat múlva halk ruhasuhogás hallatszott, és a kamarás mély meghajlással tárta ki az ajtót. A felülről lesugárzó gyertyák fényében egy hatalmas, bíborköpenyeges asszony állott meg a küszöbön, akinek fejére volt borítva köpönyege kámzsája. Fürge lépésekkel haladt a gyaloghintó felé, és Pusztaeörsi, aki legközelebb állott a hintóhoz, boldogan hallotta a királynő kegyes hangját, amit már hónapok óta nem hallott betegsége alatt.
– Valami álorcás bálba menjünk – szólt a királynő, és nevetve beszállott a hintóba.
Nyomába sietett udvarhölgye, a szép és kacér Esterházy Minka, és a gyaloghintó függönyei összehúzódtak. Az inasok fölkapták a hintót, és halk csendben hagyták el a Burgot. Csak akkor gyújtották föl a lámpásokat, mikor már a kanyargós, szűk belvárosi utcákon jártak.
A régi bécsi utcák farsangját hiába keresné a mai utazó. Olyan volt az, mint a velencei karnevál. Az utcákon álorcások jártak, nők, férfiak, és a sűrűn járó gyaloghintókban előkelő öreg dámák ültek – a fiatalok maguk is álorcásan járták az utcát gavallérjaikkal.
A királynő megállította a gyaloghintót egy utcaszegletnél, kiszállott belőle, és a Pusztaeörsi karjába kapaszkodott. Ah, ez a vén gárdista mindenütt legelöl volt. Az utcákon tolongott a farsangi nép. Hangos zene, ének zaját visszhangozták a magas falak, és a diákok éppen akkor vonultak végig földíszített szekereiken a tömegben.
– Ah, kedves Pusztaeörsi – kiáltott föl vígan a királynő, az ő vidám bécsies nyelvén –, mi már régi lumpok vagyunk. Valamikor mi csináltuk a farsangot Bécsben, most már megcsinálják nélkülünk is. Múlik az idő!…
– Fölséged ma is a legszebb mosónő Bécsben! – felelt meghajolva a gárdista.
A királynő megrántotta a gárdista karját.
– Vigyázz, Pusztaeörsi… Már elfelejtetted, hogy Pláner Auguszta volt a neve annak a mosónőnek?
A gárdista boldogan mondta utána:
– Pláner Guszti a legszebb bécsi mosónő…
A farsangi zaj növekedett, amint beljebb hatoltak a város utcáin.226
Bohócok, törökök és spanyol táncosnők jártak egymás nyomában. Olyan volt az utca, mint egy nagy álorcás bál. A gárdisták körülvették a királynőt, és távol tartották tőle az álorcásokat.
Egy nagy föld alatti táncterem volt akkoriban Bécsnek leghíresebb mulatóhelye. Ide özönlött az utca népe, a gyaloghintókat oda vitték az inasok. A királynő is arrafelé irányította lépteit, hű gárdistáitól kísérve. Az udvarhölgy nevetése csengve hangzott föl a királynő háta mögött. Bizonyosan valami pajkosságot mondtak neki a gárdisták. A királynő gyorsan megfordult, és érdeklődve kérdezte:
– Mi volt az? Hadd nevessek én is…
De Esterházy Minka késlekedett a felelettel. Valami olyast mondhattak neki a gárdisták, amit röstellt ismételni. De a királynő toppantott a lábával:
– Akarom tudni.
Esterházy Minka halkan a királynő fülébe súgta a mondókáját, amire a királynő is fölkacagott.
A föld alatti táncteremhez értek. Odabévülről már hangzott a farsangi zene… A királynő lejjebb húzta arcán kámzsáját, és így szólt:
– Hű gárdistám, Pusztaeörsi, tiéd az első keringőm…
Bezzeg elfelejtette Pusztaeörsi uram a reumát, köszvényt és az összes nyavalyákat, amelyek az utóbbi időben vitézi testét megrokkantották.
