Simplex
Simplex
Mágiát Nürnbergben, alkímiát Nussdorfban, a híres Gábriel atyától tanult, és emígy felkészülvén, elindult haza, Magyarországba.
A nagyehető Apafi volt akkor erdélyi fejedelem. Ha a fejedelemtől függött volna, egész Erdélyt csupa szakácsokkal népesíti be. Hisz volt ott szakács elegendő, az erdélyiek már akkor se vetették meg azt, amely egyedül marad meg az ember tulajdonában: az étel, ital, de Apafi talán egész Erdélyért szívesen evett volna egymaga. Korán reggel, nyomban ima után, elfoglalta nagy, bőrös karosszékét a terített asztal mellett. Amíg csak a nap nyugovóra nem tért, sőt még azután is, ott ült a fejedelem az asztal mellett, mely sohasem volt étkek és italok nélkül.
(Birli Pál, a fejedelem konyhamestere volt a legfontosabb ember az országban. Az ő parancsolata döntőbb volt még a kancellárénál is. Mert hiszen a kancellár nem tudta teljes bizonyossággal, hogy mi tesz jót a fejedelemnek, de Birli Pál tudta. Kapott is Birli uram akkora címert a fejedelemtől, hogy még az utódai sem tudták egymagukban elviselni, akkora nagy volt a címer. A fejedelem ugyanis hálából egész gulyákat, kondákat, vaddisznókat, halakat és szárnyasokat festetett kedves embere címerébe. A későbbi Birliek aztán négyfelé szabdalták a címert. Adtak belőle a legközelebbi atyafiaknak, a Penéknek és Vashegyieknek. A negyedik címerrészt, három fácánmadarat, sokáig nem tudták elajándékozni. A vénkisasszony felsőfalusi Szabó Mariska vette meg magának a fácánokat végtére. Ott is van a hárommadaras címer az algyógyi temető kriptáján.)
De térjünk vissza hősünkhöz, aki tarsolyába rakta a tudóskönyveket, amelyek a megértőnek elmondták az élet titkát, a kontárnak pedig a bűvölésről, aranycsinálásról beszélnek; elindult hősünk Kolozsvárra, hogy most már megéljen abból, amit annyi esztendeig tanult.
Fiatal, vállas ember volt, és azon öltözetet viselte, amelyet abban a korban a bűvészek és tudósok hordtak. Csatos cipőt, nagy süveget és talárt.500
A talár bélése az égi jelekkel volt kivarrva, és egyszerű betekintésre meg lehetett belőle ítélni a nap, hold és csillagok állását. (Mégiscsak bölcsebbek voltak az akkori asztronómusok, mint a maiak. Nem kellett e mesterségükhöz se csillagvizsgáló torony, se egy emberéleten át köszörült kristály lencse. A köpenyegük belsejébe néztek, és tudták már, hogy mi történik odafent az égi firmamentumon.) Ott őgyelgett a palota körül, és elnézte a kövér tanácsurakat, amint egyenkint érkeztek meg gyaloghintóikon. Némelyik annyira elhízott a fejedelem szolgálatában, hogy támogatni kellett jobbról-balról, amint a gyaloghintóból kiszállott. A gyaloghintót, ezt a legkényelmesebb közlekedési eszközt is Apafi idejében kezdték legsűrűbben használni Erdélyben. Volt olyan úriember, az öreg Baál-Gaál Mihály, aki úgy megszokta a gyaloghintót, hogy még a szállásán is abban hordoztatta magát egyik szobából a másikba.
Az öreg tanácsurak minden órában érkeztek. Egy óra kellett ugyanis ahhoz, hogy a fejedelem kitanácskozza magát egy-egy tanácsosával. A tanácskozás abból állott, hogy megebédeltek együtt. A fejedelem mindegyik tanácsosával megebédelt.
A kapunak támaszkodó dárdás vitézek se tettek egyebet, mint folyton-folyvást a maradékot ették, ami a fejedelem asztaláról lekerült. Nagy kondérokban hordozták a szolgálóleányok az ételt, a kondérokba nagykanalakat tettek. A vitézek körülülték, és egykettőre behabzsolták. Közben nekiálltak a fogukat piszkálni a dárdaheggyel.
Alkonyatra hajlott az idő, a mi hősünk megéhezett, megszomjazott. Odament a legközelebb álló vitézhez, és vállára tette a kezét.
– Menj, öcsém, és mondd meg a gazdádnak, hogy itt vagyok.
A dárdás végigmérte hősünket.
– Megbolondultál, jó ember? – kérdezte szánakozva. – A nagyságos úr már levetette a csizmáit. Ilyenkor a tanácsuraknak is tilos a bemenetel.
– Márpedig én beszélni akarok a fejedelemmel – erősködött hősünk.
A dárdás a jobb lábáról a balra nehezedett…
– Aztán ki vagy te?
– Én Simplex vagyok, a varázsló. Vigyázz, fiú, mert nyomban birkává változtatlak.
Nagyot ütött a dárdás vállára hatalmas tenyerével. De a góbé nem veszítette el a fejét, a dárdanyéllel védekezett. Hanem hát az gyönge védelem volt Simplex ellen. Félretaszította a katonákat, és egykettőre odabenn volt a palotában.501
A lépcsőn éppen Béldi Pál uram volt lefelé menendőben, ő volt az utolsó tanácsúr ma a fejedelemnél.
Azt mondtam, hogy ment Béldi Pál? Igen, ment volna, ha tudott volna. De a bortól, ételtől annyira elgyengült őkegyelme, hogy három csatlósa is alig bírta lefelé támogatni.
A tanácsos úr, amint Simplexet megpillantotta, keresztet vetett.
– Az ördög jön szegény Apafiért! – kiáltott fel.
Valóban, Simplex akkor már cseppet sem hasonlított az előbbeni varázslóhoz. Vérvörös köpenyeg repült utána, lángoló fény világított szájából és szeméből. Lába nem látszott érinteni a grádics fokát. Mint a forgószél viharzott el Béldi uram mellett. A tanácsúr a falnak dőlt. Szerencsére gondoskodtak arról, akik ezt a házat építették, hogy bő ebédek után legyen hol megpihenni útközben a vendégeknek. A lépcső falában kényelmes ülőkék voltak. Apafi idejében mindig aludt egy-két tanácsúr a lépcsőkön. Béldi uram is eldőlt, és többé nem lehetett belé lelket verni. Másnapig.
Simplex pedig ment fel egyenesen a grádicson, és kinyitotta azt az ajtót, amelyen a legcifrább faragás volt.
Nem is csalódott. A fejedelem szobája volt. Még az asztalnál üldögélt, és mazsolaszőlőt, diót csipegetett egy ezüstkosárkából. Széles arca vérvörös volt, és tájkós szemét tunyán lehunyta. Félig már aludt, de a szája, foga még mindig dolgozott.
A varázsló megsimogatta a fejedelem homlokát.
Apafit mintha villanyütés érte volna. Talpra állott nyomban. Pedig még akkor se szokott megszusszanni, ha egyik-másik vendége részegségében borral leönti. Kimeresztett szemmel bámult a varázslóra:
– Ki vagy, mit akarsz?
– Gyer velem! – felelt Simplex.
Megragadta Apafi kezét, és kivezette a szobából. A vénecske fejedelem engedelmesen követte. Lementek a lépcsőkön. Szuszogott bezzeg Apafi uram. Béldit ott lelték ülve. A fejedelem rászólt:
– Gyere te is, Béldi.
Amikor a lépcső aljához értek, Simplex így szólott:
– És most a nyakadba ülök, Apafi, és te körülhordozol a piacon. Este van már, nem lát senki.
Apafi keservesen nyögött, de a varázsló már a nyakában ült. A sarkával megütögette a fejedelem vékonyát.
– Siess, Apafi. Éjfélig van idő…502
A kapuőrök még ott állottak, de moccanni sem tudtak a bámulattól, amikor fejedelmüket meglátták. A fejedelem lábán nem volt csizma, a dolmánya kigombolva, haja csapzottan hull a homlokára… És mindezek tetejében a nyakában az átkozott varázsló.
– Siess, Apafi – biztatta Simplex.
A fejedelem pedig nekiindult a piactérnek, és vitte lovasát az est sötétjében. Vitte, vitte, végkimerülésig vitte… Éjfélkor szállott le csak nyakából az ördögi varázsló. A fejedelmet akkor ágyra fektették szolgálói.
Simplexnek nagy tekintélye lett ezután Kolozsvárott. Növekedett tekintélye, amikor a fejedelem után a tanácsurakat lovagolta meg a piacon. De rákerült a sor azon kor kikapós asszonyaira, leányaira is. Mind vitték Simplexet a kolozsvári piacon.
A varázslónak így nagy tisztelete volt, és a krónikák a legkomolyabban írják, hogy Apafi fejedelem senkitől se félt úgy, mint Simplextől. Nehogy még egyszer a nyakába találjon ülni. S ezért minden jóval ellátta. Hogy ez a történet nem tréfa, arra bizonyíték sok írás és hagyomány. A gyomor, midőn úrrá lett az emberek felett, elveszítették a józan eszüket. Nem kell ahhoz semmi mágia, boszorkányság.
(1907)503
