4
4
Megeredt az eső. Gyors, zuhatagos nyári zápor, messziről villámlott és dörgött hatalmasokat. Majdnem éjszaka lett, és Terkát, ahogy a tánciskolából haza igyekezett, útban érte a zápor. Fölkapta a ruháját, és erősen sietett.
De ím, ahogy kifordul a Fehérhajó utcából, úgy hallja, mintha valaki gyorsan lépkedne utána. Kissé megfordul, s a szeme szögletéből hátranéz. Egy esernyős fiatalember. Már ideér mellé. Köszön, és ajánlja az esernyőjét.
Terka egy pillanatig habozva néz a fiatalemberre. Az mosolyog szelíden és kedvesen:
– Bocsánat, de… Én ismerem már régen nagysádot látásból. Ó, igen régen. Kemény, főispáni titkár vagyok, doktor Kemény Béla…25
Terka az esernyő alá lép. És kicsi híja, hogy el nem rebben az ajkáról:
– Én is ismerem látásból…
De nem mondta. Mert a fiatalember csinos rendkívül. Pesten fogalmazó volt a minisztériumban, s micsoda karriert csinál még! Ott lakik a Fekete Szűz utcában ő is. Gyakran látják egymást.
Most sietnek. A fiatalember apróságokról beszél. Teréz néha igent és nemet mond.
– De ön, doktor úr, egészen megázik – szól egyszer Teréz a fiatalemberre pillantva.
Kemény mosolygott, de igen szelíden és ártatlanul.
– Nem tesz semmit! De egy mód van…
Mosolygott ismét Teréz, és a Kemény odanyújtott karjába kapaszkodott, így mentek egymás mellett. Teréz úgy érezte, hogy jókedve van. Ritmikusan lépkedtek, s úgy találta, hogy Kemény néha gyöngéden, alig észrevehetően megszorítja karját. Nem bosszankodott, sőt, ki tudja, miért, jólesett neki.
Már itt jönnek a Fekete Szűz utca elején, a templom mellett. Úgy találják mind a ketten, hogy egy kissé gyorsan jöttek. Egymásra néznek, s mintha bizalmas, meleg és jókedvű mosolygásba csillogna össze a szemök.
– Honnan jött most? – kérdé Kemény.
Terka gondolkozott egy pillanatig. Ilyenkor szabad hazudni.
– Egy barátnőmnél voltam.
A férfi gyöngéden megszorította a karját, s gyermekes mosollyal kérdé:
– És mikor látogatja meg ismét a barátnőjét?
Teréz halkan, mint egy turbékoló gerlice, kacagott. De ismét egymásra néztek, s mosolyogva csillogott össze a tekintetök. Terka vakmerően monda:
– Holnap és…
– Nos? És?
– Semmi. Itthon vagyok.
Egy pillanatig szembeállottak a záporban. Terkának meztelen kezére csöppent egy hideg esőcsepp. Erre összerezzent. Mondani akart valamit, de csak a kezét nyújtotta a férfinak.
Kemény hirtelen előrehajolt. Közel, egész arcához, úgy suttogta:
– Mondja, Teréz, mit akart az imént mondani?…26
Fogta a kezét, és a leány érezte, hogy az a kéz meleg és puha, azonban férfiasán izmos is. De elfordította az arcát. Halkan felelt:
– Majd megmondom máskor… Holnap. Jó éjszakát…
A férfi fölemelte a Terka kezét, s le is hajlott egy kissé, és úgy csókolta meg.
– Jó éjszakát.
De, Istenem, aludhatott ez éjszakán Terka nyugodtan? Igen sokat gondolkozott azon, vajon szóljon-e a nénjének az új ismeretség felől. Fölöslegesnek találta azonban.
De a kezét, a jobb kezét néha fölemelte az arcához, s végigcirógatta vele az arcát ott, ahol Kemény doktor megcsókolta.
Miért?
Istenem, ezt nem lehet kérdezni, és végre is Terka sem tudta, hogy miért.
