1 Hogy vette a fát?
1
Hogy vette a fát?
Hogy vette a fát?
– Sajnos, elmúlt az az idő, amikor ősz elején egy-egy tutaj fára alkudozhatom, amely a Dunára a Vágból, vagy Tokajba, Szolnokra a Felső-Tiszáról érkezett, ahol a tótok pihenőt tartottak, és vevő után néztek – de régi szokásomból azt még megtartottam, hogy hasábban veszem meg mindig a télire való tüzelőt – kezdte elbeszélését Szindbád, ez a régi regélő, amikor a sok elhangzott szerelmes-asszonyos dolgok után végre a praktikus, a reális életet szolgáló ügyek után is érdeklődtünk – így a téli fűtés iránt is.
– Hasábban? – kérdeztük.
– No igen, mert sorsom úgy alakult, hogy nem ültem búboskemence mellett, amelynek fűtéséhez elég a venyige, a tengericsutka, a napraforgó kóró, szalma, nád és más potomság, hanem olyan kályhához jutottam, fehér porcelán kályhához, amelyen angyalkák figurái voltak, de amelynek fűtéséhez múlhatatlanul fára volt szükségem. Ezért vettem hasábfát, néha fenyőfát, nyírfát, vegyítve nyárfával, pattogó akácfával, amelynek melegét és hangját kimondhatatlanul kedvelem. – Senki se tud úgy duruzsolni, mint a vén akácfa, amely már megérett a kivágásra!
– Hozzá képest csak dadog a vén szilvafa, pedig az is tudna valamit. Az eperfa pedig csak sóhajt. De az akácfa a legjobb barát télen, különösen akkor, ha hasábban rakattuk le udvarunkra, hogy legyen ideje megszáradni, és két egymáshoz tanult favágóval fűrészeltettük, vágattuk, boglyába rakattuk. Fontos dolog a favágók összetartozósága. Legjobb persze: a férj és feleség, de ilyen favágópárhoz ritkán jut az ember. De megteszi a magáét két régi cimbora is, akik között az egyik mindjárt az alacsonyabb helyre kuporodik a kecskebak mellett, az összegyúrt szűrére, először ő kortyint a pálinkásüvegből, mielőtt a munka elkezdődne, mert ő végzi559 a nehezebb teendőt. Alulról kell rángatni a fűrészt, ami nehezebb, mint állva fűrészelni a kecskebak másik oldalán. Ne vegyétek tehát udvariatlanságnak, amikor a tuskóra terített rongyszűrén a férfi ül a házastársak közül, és az asszony áll, és szalonnával kenegeti a fűrészt, ő teszi a fűrész alá a hasábokat a bakra, és ő kortyint rövidebbet a pálinkásüvegből. A tuskón ülőnek van nehezebb dolga…
– Majd a felfűrészelt fa felaprításánál is övé a generális teendő, mert az első hasítást a baltával neki kell tenni a fába, amely ilyenkor még nagyon szeret ellenállni. De amint az első fejszecsapást, az első szakadást megkapta a favágó fejszéjétől, magától is rájön, hogy meddő minden ellenkezés. Amint először megismerkedett a fejszével, elveszti életerejét. Felaprózni már könnyű a balta sújtotta fadarabokat, így vagyunk az emberekkel is…
– Hogy vagyunk az emberekkel? – kérdeztük. De Szindbád most már megmaradt favágó emlékeinél, és élvezettel magyarázta a felaprított fa boglyába való rakásának történetét.
– A kőművesek nem tudnak olyan szép házat építeni, mint a megfelelő favágók az apróra vágott fából. Sapkaalakja van minden boglyának, mint valami embernek, akinek a fejét, a haját kezdi ki először a téli fehérség. Amikor az első hó leesik, és a boglyát odakint találja az udvaron.
Ott áll a boglya a kert felé, oly némán, akár egy síremlék, amely alatt valaki fekszik. Éjjel a holdvilágnál szokatlan árnyékot vet az udvarra, mert még nem szokta meg őt a holdvilág a maga helyén. A keletről jövő szél, a nyugatról jövő felhő, az északi oldalról támadó hófúvás a barátja, és a kísértet sétál körülötte éjfélkor fehér lepedőjében. Látja a háztetőn füstölgő kéményeket, amelyeken a régi boglyák halotthamvasztó füstjei szálldosnak ki. Látja a gyalogutat a hóban, amely mindinkább közeledik felé. Még jóformán nem is élt, máris meg kell halnia. Azon a gyalogúton jön érte a halál… Nem sok öröm lehet egy boglyafa életében – mond Szindbád, kicsit elborultan, mert már abban az életkorban volt, amikor minden elmúlandót sajnált a világon.560
