Telihold
Telihold
…Ő egy sarokház mellett ment el éjszaka, amikor is megállott, a falhoz támaszkodott, és képzeletében felkereste a ház lakóit, belépkedett a jó szagú, bár alacsonyas szobákba, ahol tarka szőnyegeken, régi fotográfiák között, kis díványokon, zongora mellett két nő pendergette ábrándjait, mint fésülködés után ujjaik között a kihullott hajszálakat, csattogtatta jókedvét, mint a csíz a kalitkában, s találó elmésségeket mondott a kisvárosi emberekre, akik a ház előtt eljárogattak. (Estefelé a hordóhangú és kótyagos Sári úr vidította fel az utcát, mielőtt a tavaszi akácok végleg elszenderedtek volna illataikban, míg reggel Cinderi, a nyugalmazott őrnagy állongott meg a szellőzködő ablakoknál, és ráncba szedett homlokkal hallgatta meg a nők előadását az éj eseményeiről, álmairól, kísérteteiről; gyanakodva csóválta a fejét, ha a nők a Morgó-temető felől jövő idegenekkel álmodtak.) Ő – Pisztoly – csak éjszaka járt erre a „Kakukk” kocsmából jövet, midőn barátaival már meghányta-vetette a meggazdagodás minden lehetőségét, egyszer Amerikába készült, máskor öregemberek részére való megfiatalító szert talált fel – éjszaka, a hold a katolikusok tornya felett állott, ahonnan benézegetett az udvarokba, álmatlanokra, tolvajokra, szerencsétlenekre és Pisztolyra, aki a sok praktikus megbeszélés után azzal töltötte idejét, hogy a Ferenczi kisasszonyokról ábrándozzon éjnek éjszakán. A falnak vetette hátát, és gondolatban végigment a házon, mint egy láthatatlan szellem, lábujjhegyen hallgatta meg a kövér Anna álmában dadogott szavait, amelyeket ahhoz a kis feszülethez intézett, amely éjszakáinak védelmezője volt: a fekete, gyászos, kesergő Eleonóra sohasem felejthette elhalt szüleit, napestig velük foglalkozott, de hálókamrácskájában ő sem álmodik másról, amiről általában a nők szoktak, a láthatatlanná válott Pisztoly udvariasan ment el a női álmok ágya mellett.327
Ő abba a szobába szeretett belépni, ahová leffentyűs csizmában, bő utazóköpönyegben, az út porával hajában várják a postakocsival imént megérkezett ifjút, aki majd átveszi a tekintélyes Ferenczi-vagyon kezelését, feleségül veszi a leányokat, és egész nap pipát tisztíttat velük. Ebben a szobában ezüsttálcán álltak a poharak, a bőrös karosszékek még az öreg Ferenczi úr muskotálydohányának az illatát őrizgették, a gazdasági számadások mellé okuláré és tinta volt készítve, a csengettyű szalagja olyan széles volt, mint a papok stólája, kutyabőrös szitában a dohányt, pintes üvegben az altatóitalt állították este a medvebőrös ágy mellé, friss, sárga homokkal töltötték meg reggelenként a köpőládát, és csak köhinteni kellett, hogy sietve hozzák a kisasszonyok a lábmelegítőt, tűzhelyre állítsák azokat a finom leveseket, amelyeket három-négyféle húsból és csontból főztek, bőrbe kötött könyvekből felváltva olvassanak fel hosszadalmas regényeket, amelyeket Jósika Miklós írt, és délután tanácsadás végett elhívassák Lábainét, a legjobb orvost a vármegyében.
Egyszóval Pisztoly uraságra vágyott, miközben a holdba nézett, s nagyokat sóhajtott, mint szerelmes korában.
Ez az uraság is beköszöntött, amint az ember legtöbb vágyát eléri, ha soká él. A hordóhangú Sári úr és Cinderi, a penzionált katona egy éjjel váratlanul összebeszéltek a temető kapuja mellett, ahol hajdanában a leányszöktetéseket beszélték meg, helyet kerestek maguknak a sok esztendős avaron. Sári úr kelet felé helyezkedett el, amelyről a vándormadarak hozzák az őszi időt, míg Cinderi dél felé a mezőn, amerre egykor agarászott: olyan nyugalommal haltak meg, mintha legalábbis temetésrendezők lettek volna, akiknek mesterségük a halál. A telihold ezen az éjszakán a torony mellett állott, és nyugodtan nézte a kis porszemet, amely a városból felé szállott. Pisztoly az elárvult kisasszonyok segélyére sietett, Annának Sári úr hőstetteit, Eleonórának az őrnagy szívtelenségét magasztalta, és gyakran kijelentette, hogy nem hinné: ezeknek a férfiaknak akad párjuk. Reggelenkint a szellőzködő ablaknál igyekezett az őrnagy köhögését és hangját eltalálni, paprikás jókedvvel mesélt éji eseményeket, míg estefelé Sári uramat igyekezett pótolni: mindig megkérdezte a kövér Annától, hogy mi volt ebédre, s mi lesz vacsorára; csettintett a paszulynak, és olyan ártatlannak tettette magát, mint egy káposztafej. S mikor a kisasszonyok a hold elől bezárták az ablakaikat, leeresztették függönyeiket, Pisztoly sóhajtva búcsúzott,328 megjegyezvén, hogy ezen az éjszakán sem fog aludhatni, miután holdtöltekor valami kivonja őt az ágyból. „Nem csoda – felelt a kövér Anna –, hisz olyan egyedül van, mint az ujjam!”
Eközben Pisztoly táblákat csináltatott a tölgyfa keresztekre, amelyek alatt az udvarlók feküdtek. Kovácsolt vasból készült a tábla, és Pisztoly szerint ez azért volt szükséges, hogy negyven-ötven esztendő múlva ne dobálják az udvarlók csontjait az ismeretlen halottak csontkamrájába. A késő utókor tiszteletben tartja azokat, akiknek vastábla van a sírján, nem bánnak el velük, mint jöttmentekkel. S így ápolván az elhaltak iránt való kegyeletet, Pisztoly mind huzamosabb ideig állongott a sárga ház ablakánál – mióta a kisasszonyok árvák lettek, férfiemberrel csak az ablakon át beszéltek –, mindinkább bebizonyította, hogy az őrnagynak és Sári úrnak méltó utódja, bár múltja, gyanús múltja még nem felejtődött el a kisvárosi megbeszélésekben. Ámde az ügyes magaviseletnek megvolt az eredménye. Pisztoly csakhamar bejáratos lett a ház belsejébe, az ebédlőasztalnál felejtkezett, mikor már a kisasszonyok asztalt bontottak, lassú léptekkel meglátogatta a konyhát, és néhány recepttel szolgált, kiporolhatta az elhalt öregúr téli ruháit, bundáit, miután már őszies hidegséggel szikrázott a holdfény a toronytetőn. Egy borongós délután leballagott a pincébe, és szakértelemmel kopogtatta a hordókat, esős napon a padlást látogatta meg, egy szakajtónyi pókhálót szedvén magára, felügyelt a favágókra, és kijelölte a boglyát, amelyből a téli tüzelést majd meg kell kezdeni. S néha olyan fontoskodva vert be egy szöget a falba, hogy a kisasszonyok akár életüket is rábízhatták volna a korrekt férfiúra. Esténkint körüljárta a házat, minden zárat megpróbált éjszakára, a kulcsokat messze hallhatóan forgatta meg rozsdás hüvelyükben, nagy gondja volt arra, hogy az ablakok felül is jól záródjanak, még a kéménybe is benézett, és estenden kísérteties történeteket mesélt a kisasszonyoknak, rablókról, gonosz vándorlókról, lidércekről, hogy a kisasszonyok éjszaka a lábukat se merték kidugni az ágyból.
…De egyszer mégis felébredtek, mert úgy hallották, hogy valaki jár a kert alatt, az udvaron, az ámbituson, akinek léptei feltűnően hasonlítanak Pisztoly úr lépteihez. Nagy bátorsággal kinyomultak szobájukból, és félve körülnéztek az udvaron, amelyet a telihold világított. Minden nyugodalmas volt a házban, a cselédek úgy horkoltak, hogy öröme lett volna benne az álmoskönyv-kereskedőnek,329 és az ecetfa, amelyről Pisztoly azt beszélte, hogy éjszakánkint megszökni szokott, helyén állott. Ám ekkor a kerítés tetején megjelent Pisztoly úr alakja, amint talpig fehérben, a szomszéd ház udvarából visszamászva a házba, mezítláb sompolygott hazafelé, és már éppen elérte szobáját, mikor a kisasszonyok ráijesztettek.
– Hol járt?
– Holdkóros vagyok – felelte Pisztoly.
A kisasszonyok azonban nem adtak hitelt Pisztoly szavának. Miután a szomszédban egy cigányos szemű hajadon lakott, aki már gyakran énekelt át a kerítésen. – S Pisztoly uraságának véget vetettek.
Pisztoly leszedte a vastáblákat a halott udvarlók keresztjeiről, és gondolkozni kezdett, mit csináljon az ócskavassal?
(1920)330
