4
4
Hogy történetünket folytassuk (és majd egykor befejezhessük), együtt kell maradni a legmélyebb tűnődésbe merült öregúrral, akinek sehogy se volt kedve szerint a sörétes vendég, mert ifjúkorában látott Pesten éppen elég csalárdságot, amelyek mind azt célozták, hogyan vezessék az orránál fogva a vidéki vendéget. Látott ő már különb dolgokat (hurkosokat, ölelkező, zsebmetsző asszonyságokat, angyalképű és tetőtől talpig romlott leánykákat a félelmetes Pesten), mint egy pepita nadrágos vadászt, aki söréteket varázsol elő a fogai közül a nyúlgerinc elfogyasztása után… Ő – nagyatyám – a maga részéről különben is bosszankodni szokott, ha szitává lőtt vadpecsenye került tányérjára, és fogai közé sörétek bújtak, amelyektől csak a legkülönbözőbb fogpiszkálók felhasználásával lehetett megszabadulni. (Még az állandóan zsebében hordott, tölgyfából, dárda alakban faragott fogpiszkálók se voltak mind elegendőek a műveletekhez, amikor például egy zápfogak közé keveredett csontdarabkát kellett eltávolítani a bitorolt helyről.)
Tovább is leskelődő állásban maradt tehát, hogy mi történik „Lippert L.” vendéglőjében a nagyon ajánlott nyúlpecsenyével, mert éppen a körülötte ebédelgető emberek miatt nem támadt nevezetesebb gusztusa az evéshez, ugyanis egyedül és elgondolkozva szeretett ebédelni, amikor legfeljebb az elébe került ételekkel váltott néhány bizalmas szót, mielőtt elfogyasztotta volna őket.
És eközben fiatal házaspár telepedett le a szomszédos asztalhoz.
A férfi nemrégen, talán pár napja nyíratta meg haját, amint azt a263 borbélynál váltott előfizetési kártyája előírta. Igen szerelmes lehetett a menyecskébe, aki tüzes lábakon, fehér, de meleget lehelő zubbonykában, valamint felhevült, rövid szoknyában telepedett közel hozzá, hogy forróságával mindig a kellő hőfokon tartsa, mint a kovács a kalapálás alá kerülő vasdarabot. Nyomban kiderült, hogy a férfit Mukinak hívják, a hölgyet pedig Édes angyalomnak. Jó társaság egy magános öregúr részére az ilyen újbort lehelő, szinte robbanékony társaság. Minden szemtekintetükkel, kéz- vagy lábmozdulatukkal az egymás iránt való szerelmet akarták kifejezni. Mintha még mindig az alig elmúlt szerelmi varázsóra hatása alatt állnának, az étlap komoly megtekintése nélkül, szinte egyértelműleg beleegyeztek abba, amit a paprikapiros szemű öreg pincér ajánlott nekik elfogyasztásra.
– Legyen nyúlaprólék – mond a szerelmes fiatalember, mert bizonyosan ugyanilyen beleegyezőleg felelt volna, ha másféle ételt kínál elfogyasztásra az öreg pincér. (A fiatalok sohase tudják, hogy mit esznek, mit isznak, mert egészen máshol jár az eszük [ami a legtermészetesebb is], nem az étlapokon, hanem a saját történeteiken, az elmúlt és eljövendő órák üdvein gondolkoznak, mert így rendelkezett velük a természet.)
De nagyatyám mást gondolt magában… Mégpedig azt gondolta:
Most már legalább színről színre láthatom azt a sokat emlegetett nyulat (amelyet persze ő emlegetett magában legtöbbször), most már komoly véleményt mondhatok magam is, hogy mi alapja van „Lippert L.” híres vadásztudományának, általában konyhájának. – így beszélt magában nagyatyám, amíg a szomszéd asztalra a kívánt étel, a nyúlaprólék megérkezett a fiatal pincér karján, eléggé borsosán, fűszeresen, hogy nagyatyám szaglószerve nyomban elfoglaltságot találhatott magának. (Az ilyenforma tapasztalt vendég jobban bízik a szaglásában, mint a látásában.)
Muki, a már említett fiatalember, anélkül hogy egyetlen pillantást vetne az ételre (mert szeme folyton hölgyén függött), valóban habozás nélkül, sőt jó étvággyal kezdett neki az étel falatozásának. Jóvérű fiatalember volt, aki a legnagyobb szerelem közepette se feledkezett meg teste táplálásáról, mert érzékei nyilván kívánták tőle ezt is, mint az életnek egyéb fiatalkori örömeit.
Nem így ellenben az Édes angyalomnak nevezett, szőke hölgy.264
Egy falatot evett a nyúlaprólékból, és orrlyukacskái gömbölyűek lettek, még szeme is kerekebbre fordult, mintha valamin nagyon elcsodálkozott volna. Gondfelhőcske telepedett sima homlokára, és ajkát többször összeszorította. Félve, de határozottan megérintette Muki kezét, amely a nyúlaprólék után volt éppen újólag kinyújtva, és a következő megjegyzést tette:
– Azt hiszem, az étel nem friss.
Muki úr megállott dolgában. Nagyatyám pedig megelégedetten bólintott a szomszéd asztalnál.
A menyecske megérezte a vén kan nyúl szagát – gondolta magában. – De hogyan is lehet ilyen ételt fiatalembereknek ajánlani?
A szerelmespár rövid idő múlva távozott, nyájasan, kedvesen, nem sokat törődve a kellemetlenséggel, mert valószínűleg kedvesebb dolgokat forgattak a fejükben – míg nagyatyám így szólt a fiatal pincérhez, aki megint előkerült valahonnan:
– Láttam, hogy itt nyulat fogyasztottak. Ugyanezért nekem is kedvem támadt egy kis nyulacskára. Hozzon belőle, kedves barátom.
Ugyancsak kedvesen, barátságosan, sőt leereszkedő nyájassággal beszélt, mintha a fiatalok elhamarkodott hibáját akarná jóvátenni. Az ételt elfogyasztván, kedve még derültebb lett, mert az öreg, mérges pincérhez így szólott:
– Ez elment vadászni (és hüvelykujjára mutatott), ez elment madarászni (mond a következő ujját számba véve), emez elment halászni – de hová futott a nyulacska?
Ezt kérdezte, jóízűen, egy jó ebéd elköltése után szeretett nagyapám „Lippert L.” vendéglőjében, ahol mindig nagy gondosságot fordítottak a nyúlpecsenyékre, miután a gazda maga is vadászember volt.
(1932)265
