3
3
Kecseginé, akit az 192*-ik esztendőben is száz esztendő előtti, a nótában viselt nevén „aranykeblű”-nek emlegettek, persze nyomban észrevette leselkedő barátnőjét.
– Örülök, hogy itt vagy, Dudásné, legalább eljárhatjuk a kállai kettőst, amelyet úgyis asszonyok számára szerzett a hangász király.
Ebben igaza volt Kecseginének, mert a kállai kettőst valóban asszonyok táncolták egymással, mégpedig többnyire boldogtalan vagy a napóleoni háborúk folytán korai özvegységre jutott asszonyok. De a kállai kettős volt a vetélytársnők tánca is.
Dudásnénak tán egyszer sem kellett volna mondani a kállai kettősre való felhívást, szíve csordultig volt fájdalommal, azzal a kínzó gyötrelemmel, amelyet csak azok ismernek, akik boldogtalanul szeretnek, akik előtt úgyis elsötétül a világ, ha nincs is éjszaka. Ám egy szerelmi fájdalomhoz nincs hasonló, mert nemcsak a szívet gyötri meg, hanem az észt is elveszíti. Eszeveszettnek lenni pedig a legnagyobb fájdalom a világon. A téboly az a betegség, amely mozsárban töri össze az eleven embert, májat, vesét, gyomrot, lépet, tüdőt, hogy az orvosok tanácstalanul állnak az őrült panaszai felett. Dudásné ebben a betegségben szenvedett szerelmi boldogtalansága miatt; kiugrott tehát a bokorból a pázsitra, hogy megmutassa elfehéredett arcát, kútsötét, örvénylő szemét, viharosan lobogó hollóhaját, gyilkoló féltékenységtől sírásra, nevetésre, jajgatásra változott hangját hallassa.
– Gyere, te híres, hadd mutassam meg, hogy aranykebleid hamisak!180 – kiáltotta. (Abban az időben még a női kebleket imádja a világ.)
Kecseginé felelt:
– Gyere te, hogy bemutassalak a cigányprímásnak, akinek nótáját imádod, mint mondani szoktad. Húzd le a gyűrűdet a prímásnak. (Amint azt Dudásné sokszor megtette gyűrűivel.)
Talán tánc helyett egymásnak esik a két felhevült asszonyság, de ebben a percben megszólalt a cigányzene, mintha a márványzenész, a falombok alatt álló szobor vezette volna a zenekart. Szólt a zene, amelyről azt mondják, hogy a betegeket meggyógyítja, az életuntakat talpra állítja, sőt életre ébreszti a holtakat is. Szólt Bihari zenéje. Azaz, tán csak a vendéglőben szólalt meg a cigányzenekar.
A két asszony csípőjére tett kézzel, derékig feltűzött szoknyában, lángoló szemmel állott szemközt a pázsiton, majd táncolni kezdett, boldog szerelemmel az egyik, boldogtalan szerelemmel a másik, amely érzés táncukat az ördögök és angyalok táncához tette hasonlatossá. S letaposott gyep maradt utánuk, amelyet mérgesen nézdelt reggel a szigeti kertész. „Miféle boszorkányok jártak itt az éjjel?” – kérdezte.
(1932)181
