6 A titok megfejtése
6
A titok megfejtése
A titok megfejtése
A ház mögött, mint többnyire olyan helyen, ahol nem foglalkoznak szőlőtermeléssel, kukoricás terült el. Ez a kukoricás a maga őszies sóhajtásaival úgy vonzott, hogy nem állhattam ellent a vágynak, a magánykeresésnek, amely az ilyen kukoricatábla láttára elfogja az embert.
Amint ott üldögélnék a suhogásokat, a hangulataimhoz kontrázó szelet hallgatva, észreveszem ám, hogy valaki más is jár a kukoricásban, aki ugyancsak a magányt kereste itt. Vajon ki lehet? – kérdeztem magamban, bár nem vagyok leskelődő természetű ember.
Szép lassan a tengeritábla széléig húzódtam, és onnan kidugtam a fejem. A kukoricásból nem lépett ki más, mint a már említett barna asszony… Kilépett, és magában nevetett. És ugyanazt a hétdecis borosbutéliát dugta a köténye alá, amellyel esténként engem megkínálni szokott.
Egy villámlásnyi idő alatt rájöttem, hol termett a bor, amelynek ízét, származási helyét, nevét nem tudtam meghatározni. Itt termett bizony a suhogó kukoricásban, egy asszonyi pajkosság révén. Víz volt az vagy ilyenféle.
…Ezután nemsokára beadtam megérdemelt nyugdíjazásom iránt való kérelmemet a miniszter úrhoz:
– Minden csak illúzió a világon, kegyelmes uram – írtam, mint Goethe vagy egy másik német –, nem a bornak van íze, bukéja, aromája, mámora, hanem az embernek, aki issza. Miután nekem már nincs ízem, kérem kegyelemben való nyugdíjazásomat. Stb.
– Meginnék most egy „pikoló” sört.
(1932)239
