1 Sztárayék piócái
1
Sztárayék piócái
Sztárayék piócái
Szent Mihály segített a piócákat felrakni az anyósa hátára, mikor az tüdőgyulladásban szenvedett.
Bizony, ide-oda már ötvenhat esztendő volt a hátán (ki tudta volna anyósa életkorát jobban Szent Mihálynál?), de még mindig asszonyszíne volt a hátnak és a többi, hozzá tartozó részeknek. Szent Mihály nem is feledkezett meg a kötelességéről, ujjaival, tenyerével jól megmarkolászta az anyósa hátát.
– Ugyan, ne bolondozzon már, Szent Mihály. Sohase leszek én többé asszony! – mondta özvegy Sztárayné, de minden reménység nélkül. – Láthatta előbb a körorvos úr orrán, hogy nem sok reménység van hozzám.
A konyhából „Matyi”, a felesége csendes duruzsolása hallatszott, amint a vasedényekkel, a szitával, a gyúródeszkával, a lábassal, a krumplihámozó késsel vitatkozott, mert akkoriban nem tartottak cselédet, még akkorát se, mint egy pesztonka, sorsuk rosszra fordult.
No, majd minden rendbejön – gondolta magában egy sarokba telepedve Szent Mihály (és hosszú szárú pipára gyújtott), mert ugyan mit gondolhatott volna egyebet okos ember létére, amikor anyósa (régi szerelme, kedvese, mindene jó darabig életében) tüdőgyulladásban megbetegedett, a felesége az egyetlen ékszerét, a csuklóján ketyegő aranyórácskát is zálogba tette, és egy nagy vöröshagymán nézegette az időt, amely szörnyeteg órát, amilyen egy vasúti bakteré: a köténye zsebében hordott. (Szent Mihálynak persze még régebben nem volt zsebórája, de egyéb értéktárgya se.) Mindenféle adósságok gyűltek össze, amelyek úgy szaladgáltak a ház bús lakóinak gondolataiban, mint a padláson az egerek, amelyek még mindig azt a zabot keresték, amelyet a rekvirálás elől a háborúban itt elrejtett az öreg Sztáray úr. Sajnos, nem lehetett összetéveszteni az egerek futkározását más, regényesebb mozgalommal, mint292 például valódi kísértet járás-kelésével, aki előbb-utóbb csak megsegíti a ház lakóit (mint Szent Mihály boldog, szerelmes napjaiban gondolta), a végső kiábrándulásig valódi egerek voltak azok, amelyek az öreg Sztáray úr zabját keresték. És az adósságok, amelyeknek behajtása végett gyakran dörömböztek ököllel és csizmasarokkal a zárt kapun, reggel és este, de a nap különböző óráiban is, amikor senki se hitte a „Matyi” szavait:
– Az uram a hivatalában van. Majd akkor tessék jönni, ha itthon lesz.
…az adósságok is valódi, rongyos, krajcáros, hatosos adósságok voltak, amelyekért nem volt érdemes végrehajtót küldeni, csak a segédet, a legényt, az inast vagy a szájas cselédet, aki utcahosszant szidta Sztárayékat a meg nem fizetett adósság miatt. – Ezek az adósságok jobban kínozták Szent Mihályt még a felesége konyhából be-hangzó monológjainál, a bögréhez tartott szónoklatainál is, pedig ezekben az előadásokban csak „Ü!” volt a neve Szent Mihálynak, például mikor így szólt Matyi (Mathilde) a fazékhoz:
– Ü azt hiszi, hogy egész életemben főzni meg mosogatni fogok. Ü azonban nagyon téved ebben. Ha a mamával valami „változás” történik, nyomban elszököm a háztól. Eddig is csak a mama kedvéért voltam vele. Szegény jó, bolond, szerelmes anyám miatt – mond „Matyi” odakünn a konyhán a kis, mérges külsejű, savanyított paprikáknak, amelyek a sült kolbászhoz és borsófőzelékhez (bőven megöntözve pecsenyezsírral) a mai ebédhez felvonulnak.
Ü szerette ezeket a kis paprikákat, amelyeket egy harapással vett be szájába, hogy a paprika csak azon vette magát észre, hogy mielőtt befejeződött volna a déli harangszó a toronyban, nem marad belőle más, mint a szára, a magok és a húsos részek, a mérgek ott ropogtak Szent Mihály fogai között, a bal oldali zápfogak malmai alatt, mert Szent Mihály mindig baloldalt evett azóta, mióta egy csontdarabban, egy makacs, disznóorjából való csontdarabban, amelyet nem sikerült megropogtatnia – kificamította a jobb oldali zápfogát. (A fog sok kellemetlenséget, álmatlan éjszakát, fülfájást, nyakfájást, még daganatot is okozott bosszújában. Végre is vékony zsineget kellett ráhurkolni, a zsineg végét a nyitott ajtó kilincsére kötni, és az ajtót lábbal jól berúgni, hogy csattanjon az egész ház… De az ajtó berúgásához nem volt ereje ennek a hitvány Szent Mihálynak, végre a mamának, özvegy Sztáraynénak kellett elvégezni a műveletet.293 A fog kirepült helyéről, mielőtt Szent Mihály csak ordíthatott volna is egyet. De óvatosságból azóta bal oldalán evett, néha még csámcsogott is, ha például a mama főzte a vasárnapi ebédet.)
Ezeket gondolta magában „Matyi” (az egykori gyönyörű Sztáray Mathilde), amikor a konyhán a piros slafrokban és meztelen lábára húzott papucsban, asszonyosan meghízva – miután esztendeje volt már férjnél – a citromos kolbászt vigyázatosan sütötte, bő zsírban, hogy az meg ne repedjen, meg ne ráncosodjon, hanem úgy kerüljön az asztalra, mint maga „az élet”.
– Habár Ü meg nem érdemli. Az anyámat szereti és nem engem. – Ilyenek a férfiak. – Azt mondják, hogy törvény szerint kötelező a régi mondáshoz igazodni: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.”
– De hát honnan tudhassam én mindazt, amit az anyám tud, akinél szebb, okosabb asszony nincsen a világon? – kiáltott fel szenvedélyesen „Matyi” konyháján, amikor megfordította serpenyőjében a kolbászt.
