4
4
Így lovagolt Szent Mihály a nyírségi tájon át, amikor elment a kísértetet keresni, hogy vele megmérkőzzön, mielőtt az éjszakariasztó, csendrabló, szívájuldoztató munkálkodását elkezdené özvegy Sztáraynénál és Mathilde leányánál (mert Béla volt olyan úriember,286 hogy az egyszerű „Matyi” nevet, amint Sztáray kisasszonyt általában nevezték, még gondolataiban is mindig Mathilde-nak mondta).
Útközben persze számos kísértettel találkozott, amely őszidőben veszedelmessé teszi a nyírségi országutat.
A már említett napraforgókórókon kívül hirtelen ködlovagok tűntek fel a tájon, akik valamely különös célzattal átlovagoltak a keresztutaknál.
Az ember messziről hihetné őket régi világbeli, darutollas pandúroknak, akik mokány csendbiztosuk vezénylete alatt most, annyi esztendő után, járják be azokat az utakat, amelyeket hajdanában elmulasztottak. Ködlegények ködcsendbiztossal járnak valamely soha ki nem derített rablógyilkosság nyomában, mégpedig csontvázként zörgő lovakon (amilyen a kint felejtett tengeriből lesz), ócska kardokkal (mint a kukorica száradó levelei), félrecsapottan, ahogyan az őszi szél viszi a ködöt egyik tájról a másikra.
Majd a lovasok eltűntével egy országúti eperfa, odább egy vad-körtefa akarta félrevezetni Szent Mihályt, amikor az torony irányában lovagolt, és a ködben tájékozódást keresett volna. A vadkörtefa pláne azt mutogatta, hogy emberi alakok himbálódznak rajta, mint valami korai karácsonyfán. Vándorlók, akik nem mertek továbbmenni a tájon, mert hasonló, megbízható vadfát talán már nem találtak volna. Itt kellett a magukra kiszabott ítéletet végrehajtani, mert attól féltek, hogy még sokáig kell vándorolniok, amíg hasonló barátságos, minden szívességre kész, vén fát találnak…
– Vajon, nincs köztük Üxkül gróf, aki a napokban tűnt el a helyőrségből? – kérdezte Szent Mihály, mert eszébe jutott, hogy a gróf gyakran emlegette kérkedve, hogy róla azt jósolták: előbb-utóbb felakasztják.
Sok bolondot mutattak az őszi országút mellett feltünedező házak is. A legtöbb ház az őszi ködben kocsmának látszik, amelynek a gyaluforgácsát imént vitte el a szél, csak azok az apró legyek töltik meg a házat, amelyek tudvalevőleg az újbortól úgy megrészegülnek, hogy belefojtják magukat a nyitott nyakú palackba, a félig telt borospohárba, de még a borivó nyitva felejtett szájába is.
Ezek a legyek régen meghalt korhelyek minden újborkor visszatérő lelkei, akik újra leisszák magukat a sárga földig, mint életükben tették. Ezért élnek olyan rövid ideig, hogy az emberek komolyan nem is gondolnak a kiirtásukra. Meghalnak aznap, amely nap csorogni287 kezd az újbor, mindaddig kísérik az úton járó hordókat, amíg meg nem találják az alkalmat, hogy a csap vagy dugó tájékán besurranjanak a hordó belsejébe.
Ilyen iszákos legyekkel vannak telve az országút menti kis házak, Szent Mihály sietve haladt el mellettük poros lován, mert egy korty bor is elegendő néha a lerészegedéshez, a kötelességfelejtéshez az ilyen ködből való házakban.
Szent Mihály (Béla) nem akart előbb lerészegedni, mielőtt Sztárayéknál a kísértetet el ne fogdosná. Azután amúgy is jön a vigalom, az asszonyi beszéd, a pecsenyesütés, a mesemondás, a borozgatás, ahogyan a boldog időben szokás volt… az asszonyoknak majdnem olyan természetük volt, mint a férfiaknak.
