2
2
Tormay, a szürke szakállú „cseribarát” még a budai palota kéményében is zörgött a végvári hadak elmaradt zsoldjáért: de hát vajon honnan vettek volna pénzt L. és M., amikor nem bíztak rájuk egyetlen tallért se?
– Azt mondják, hogy nem tudunk a pénzzel bánni, azért nem adnak nekünk pénzt a kezünkbe – mondta Mária, amikor esténkint hosszú szempilláival söpörgette le Lajos arcáról azokat a könnyeket, amelyek a nappali tanácskozásban a szeméből fakadtak. Sepert Mária szempillája, és arcával halkan, ringatódzva álmot szitált Lajos arcára, mint a lisztet szitálják. – Aludjunk, mert álmunkban annyi pénzünk lesz, amennyit sohase láttak a budai palotában.
– Mikor így egymás mellett vagyunk: nekem sohase jut eszembe, hogy pénz is van a világon – szólt Lajos király, és Mária karját valahogy úgy vette hosszú fürtű feje alá, amelyben elbújhatott, mint egy fészekben. A fészek egyik oldala volt a fiatalasszony melle, amely anyáskodva simult Lajos arcához. A fészek másik része volt Mária hóna, amely biztonságosabb volt a legerősebb várnál. És az ajkpárnák felfogták Lajos szavait, hogy azt ne hallhassa senki se álomban, se ébrenlétben.
– Csak te vagy az eszemben, Mária, mintha te volnál az apám, az anyám, az országom. Az oldaladon, ahol a szíved ver: ott van Buda, ahol én lakom benned – mond Lajos.
– A bokámban a miattad való gond. Érzed, hogy remeg még álmomban is? – kérdé Mária. – Mindig úgy remegek, amióta asszony lettem. Remeg bennem a szó, aminek nem tudok nevet adni. Remeg bennem a gondolat, ami ismeretlen, de bennem van. A tenger és a nagyerdő reszket így, mint az én vérem. De te aludj, Lajos.440 Majd kitalálok valamit akkorára, mikor a kakasok felébrednek, és ébredezni kezdünk mi is.
– Mit gondoltál? – kérdezte Lajos, amikor megszólalt az árva kakas a palotában, amelyet Mária hozott magával még Innsbruckból, mert a budai órásokban nem bízott. – De bármit is gondoltál, Máriám, az éjszakán: csókolj meg előbb, amint szoktál, mert a csókod nélkül éppen úgy nem lehetek többé, mint a virág harmat nélkül.
– Hát legyen, most az egyszer még, utoljára még, pedig ráeszméltem, hogy éppen a hajnali csók, amely után már nem következik többé az álom mély éjszakája: az a mi életünkben a legártalmasabb. Ártalmasabb, mintha boros fővel ébrednél, Lajos.
– Mióta asszonyok vannak a világon, a férfiak mindig részegek – mond Lajos király felvilágosítólag, és ismét csak csókot vett a királyné ajkáról, amely amúgy is megdagadt az éjszaka csókjaitól.
– Fáj, de a legjobb a világon – rebegte Mária szégyenlősen.
