3
3
Az őzikearcú és a bárányajkú Mária királyné barnás haján ezüstfésűvel fogdosta azokat a verhenyeges sugarakat, amelyek vállig érő hajából kiáramlottak.
– Én piros sörényem! – mond Lajos, mikor a királynét fésülködni látta. – Volnál bár paripám, amelyen elnyargalhatnék e kegyetlen országból.
A királyné fésülködés közben magas sarkú, piros fapapucsot húzott a lábára, s így megnövekedett, mert mezítláb kis termetű volt, aki még hosszú, zárdaingében is kisebb volt Lajosnál.
Mária fésülködés közben szünetet tartott, mintha fáradt volna az elmúlt éjszakától. Elmerengve szólt:
– Azt gondoltam magamban, hogy új életet kell kezdenünk, Lajos. Nem azért, mintha igazat adnánk azoknak az állatbőrükben lakó vénembereknek, akik csizmakopogáshoz hasonló tanácsaikkal körülvesznek, hanem a magunk érdekében kell megváltoznunk.
– Hogyan gondolnád a változást? – kérdezte Lajos, amint ágyából kiszállva, helyet foglalt egyikén azoknak a trónusoknak, amelyekből Mátyás király óta jutott minden palotaszobába. (Ez azért441 volt, hogy a király mindig ülve beszélgessen álló vendégeivel, bármely szobában lepnék meg.
– Úgy gondolom a változást, hogy ezentúl mindennap felöltözködünk, mint királyoknak illik. Ne láthassa ingben a királyt a pápai nuncius, akinek mindenkor szabad bejárása van a palotába, és él is az alkalommal.
– Az apám hosszú, ócska hálókabátját ne viselhessem tehát többé? – kérdé Lajos évődve.
– Fel kell öltöznünk mindennap, Lajos – mond elkomolyodva Mária, és hogy jó példával járjon elöl: mindjárt ki is nyitotta azt a szekrényét, amelyben a kalapjait tartotta.
Bár Mária még őrizte stafírungját, amelyet a kolostorból hozott magával: több kalapja volt, mint szoknyája. Voltak magas reneszánsz kalapjai, amilyeneket a férfiak viseltek, és voltak lapos, németalföldi kalapjai, amelyeket V. Károly, a bátyja küldött prezentre. Voltak génuai bársonyból való barettjei, igazgyöngyökkel, és fejhez álló selyemsapkái, amelyeket tükör nélkül is úgy tudott elhelyezni kontyán, hogy mindenki el volt ragadtatva a királyné ügyességétől. Most egy magas karimájú Orleáns-kalapot, amely kócsagtollakkal volt díszítve, választott ki, és meg kell adni, hogy a tekintélyes kalapban megnövekedni látszott, amint kopogó fapapucsaiban fel és alá járt a szobában.
– Tudom, hogy még az öreg Bornemissza is eltátja a száját, ha ezt a kalapot meglátja – mond elismerőleg Lajos, még mindig a trónon ülve. – Csak azt nem tudom, hogyan csókollak meg ebben a nagy kalapban, Mária?
– Nem kell mindig csókolódzni, mert ezt is kifogásolják az idevaló urak, tudomásom szerint – felelt Mária. És egy másik szekrényt nyitott ki, amelyben csak ő tudta a kulcsot kellően megforgatni. A titkos zár éppen azért volt a szekrényben elhelyezve, hogy Márián kívül más ne nyúlhasson az itteni kincsekhez. Ebben a szekrényben voltak Mária ruhái, amely ruhákat rokonaitól kapott, amikor a szegény magyar királyhoz férjhez ment. (Aki tán egy pendelyt se tudott volna varratni.) Volt itt Flandriából való bíbor, Spanyolországból való aranybrokát, olasz bársony, mindazoknak az országoknak legszebb ruhái, amely országokban a királyné bátyja, V. Károly uralkodott. De szép ruhákat küldött a nénje, a francia királyné is, habár Ferenc király nem helyeselte a házasságot. Még az édesanyja442 se feledkezett meg Máriáról, amikor leánya II. Lajoshoz férjhez ment, pedig a szegény nőnek (Őrült Johannának) nemigen volt szabad másra gondolni abban a spanyolországi kolostorban, ahol őrizték, mint a saját lelki üdvösségére. Mégis szerét ejthette, hogy elküldte Máriával a nagyanyja papucsait és kesztyűit, amelyeket vasárnaponként megcsókoltak a polgárok, mikor Kasztíliában az ablakba voltak kirakva. A szekrényből Mária egy bíborpiros ruhát választott ki. Brokát volt, és végig igazgyöngyökkel volt ékesítve. Medici bíbornok küldte Rómából az esküvőre.
– Vajon milyen nap van ma, egyetlenem, hogy római császárnénak öltözöl? – kérdezte Lajos.
Mária végigpillantott a felséges ruhán, és visszaakasztotta a szekrénybe.
– Igazad van, Ludovikusz, túlságosan nagy volna a pompa. Nem Budára való.
Egy türkizkék ruhával próbálkozott most, amely a löweni polgárok esküvői ajándéka volt. A Löwenstein-kastélyban töltötte gyermekkorát Mária, és a polgárok ezért látták el magasan álló gallérral, hasított ujjakkal, vállráncokkal és lecsomózott szövettekercsekkel e ruhát, hogy Mária benne esküdjön. A nyaknál szögletesen volt kivágva, fekete és aranyhímzéssel volt díszítve. Hermelinprém volt még a ruha tartozéka. Brabanti munka volt, a mását Mária húga, Margit hercegasszony viselte, amikor kormányzónő lett Németalföldön.
– Mit mondanának, ha ebben a ruhában meglátnának a szegény magyarok? – tűnődött Mária, de ezt a ruhát is visszarakta a többi közé.
– Nincs magyar királynéhoz való ruhád? – kérdezte Lajos. Mária most egy fűzöld köntössel próbálkozott, mert hiszen olyan volt a termete (karcsú és nyúlánk), hogy minden ruha illett neki. Ezt a ruhát testvére, Eleonóra, a francia királyné küldte…
– Ó, hányszor kellett volna esküdnünk, Lajos, ha minden ruhát felvettem volna, amit az esküvőmre kaptam ajándékba! – mormogta Mária, amikor Eleonóra ruhája után elővette azt a nyakig érő, vöröses csipkéből és arannyal hímzett, narancsszínű ruhát, amelyet Katalin testvére, a portugál királyné küldött. Majd kiterítette Erzsébet testvére, a dán királyné ajándékát, amely ezüstszínű volt.
– Nincs, egyetlen ruhám sincs, amit itt, Budán felvehetnék, hogy443 tessék benne a magyaroknak! – kiáltott fel elszomorkodva Mária, amikor a szekrény előtt tanácstalanul állott. – Ha csak azt a ruhámat nem veszem elő, amelyet a zárdában viseltem.
Fekete, csak kicsinyt kivágott, bő ujjú, fodortalan, ránctalan ruha volt ez, és a titka abban rejlett, hogy a földkerekség legfinomabb, galléros patyolatingét kellett hozzá viselni. Amilyen finom inge egyetlen királynénak se volt Európában. Fugger, az augsburgi bankár küldte ajándékba Máriának ezt az inget, mert tudta, hogy ennek örül meg leginkább az ajándékok között. Mária híres volt arról, hogy a finom fehérneműt többre becsüli a legdrágább selyemnél is. Brüggében szőtték ezt az inget, amelynek mását egyetlen királyné se mondhatta magáénak.
– Fekete ruhába öltözöm – mondta Mária, és nevetett magában, hogy mégiscsak kijátssza a fösvény magyar urakat. A zárdai öltözet alatt Európa legdrágább ingét öltötte fel.
