2 Az új paradicsomos káposzta megjelenése
2
Az új paradicsomos káposzta megjelenése
Az új paradicsomos káposzta megjelenése
Hol szedte össze Kanyurszky György (előbb egy nagy társadalmi réteg „Gyurká”-ja, később „Gyuri bácsija”) a megfelelő vendégeket?
Nem „találomra” hívta meg őket, hanem hosszabb tanulmányozás után.
Ezekre a tanulmányozásokra szolgáltak azok a téli napok és esték, amelyeket Kanyurszky György hivatalos állásánál fogva a főváros területén töltött. A Duna zajlott; az egyetemen előadásokat kellett tartani régi perzsa vagy indiai vagy egyiptomi iratok tartalmáról („amit amúgy se értettek meg a bikficek”), Kanyurszky György nem mehetett haza Visegrádra. – Természetesen nem tartott külön lakást a fővárosban, mert ez pazarlás lett volna, ugyanezért a fővárosban töltött napjait és éjszakáit azoknak az embereknek a tanulmányozására szentelte, akiket majd tavaszi időben (mikor a közlekedés már könnyebb Visegrád és Budapest között) vagy nyáridőben (amikor a semmire se jó Egyetem [„mert mindent amúgy is magának kell tanulni az embernek, nem az iskolában”] kapui zárva vannak). – S így vendéglőről vendéglőre, kávéházról kávéházra vándorolgatott embertanulmányozási szempontból, a fővárosban töltött éjszakákon. De nappal is, ha professzori teendői megengedték.
Kereste a jó étvágyú embereket, akiket majd vendégül láthat.
Finom, kicsit szatirikus arcával (mint az igazi jó emberek arca, akik főként magukat nevetik ki) megjelengetett mindenféle olyan józsefvárosi vendéglőkben, amelyek híresek voltak a kosztjukról és a bennük székelő asztaltársaságokról.
Hozzáértőknek nem kell sokáig magyarázni, hogy evés közben mennyire kiismerhetők az emberek, amikor önfeledten, unottan vagy étvágytalanul, de kötelességszerűleg adják át magukat a táplálkozási folyamatnak.421
Kanyurszky György sohase törődött tovább az első megpillantásnál azzal az „emberével”, aki például mogorván bánt a felszolgáló pincérrel, vagy ellenséges szemmel vizsgálgatta az asztalra került ételt, mintha abban legalábbis patkányméreg volna elrejtve. Nem törődött azokkal a vendéglői emberekkel sem, akik hosszú állal, mély, de nem szívből jövő hangon felelik unottan a pincér felkínálkozására, hogy: „ahogyan gondolja, kedves barátom.” S nyomban az esti lapot veszik elő a frakkjuk zsebéből, hogy tovább olvasgassanak.
Kanyurszky György a józsefvárosi (ferencvárosi, sőt belvárosi) tanulmányútjain azokkal a kocsmai vendégekkel érzett szívrokonságot, akik nyájasan, megelégedetten, minden gondjukat és bajukat egy másodperc alatt feledve: telepedtek le a vendéglői asztalhoz, és lehetőleg jámbor ábrázattal, néha a zsebből elővont szemüveg használatával fogtak neki az étlap tanulmányozásának. Végigolvasták az étlapot – mintha minden felsorolt ételnek az ízét képzeletükben elgondolták volna –, megkérdezték a pincért a meggondolásra méltó ételek állapota felől („tud valamit az a kacsa?” „hány napos ez a felsálszelet?”) – aztán bizonyos életöröm nyilvánításával csaptak fel egy ételnél, mondjuk: az új káposztánál (frissen sült karmenádlival) annak említésekor. „Valóban? Már új káposztájuk van a konyhán?” – „Mégpedig új paradicsommal!” – felelt ünnepélyesen a pincér. A vendég szótlanul bólintott a megilletődéstől, mire Kanyurszky György érdeklődve közelebb húzódott.
Ez a vendég az ő embere. Hiszen neki van a legjobb új káposztája egész Magyarországon. De titka van az új káposztának.
