3 „Ne legyünk rosszak!”
3
„Ne legyünk rosszak!”
„Ne legyünk rosszak!”
Mint az előzményekből látható, Kanyurszky György, hajdanában a keleti nyelvek tanára a budapesti egyetemi hittudományi karon: nem volt az aszkézis (a koplalás) barátja, holott ő maga sovány, önmegtartóztató alakjával és viselkedésével már életében szentté lett. Nagy gyönyörűsége telt abban, ha embertársai esznek, mégpedig olyan örömmel, mint a természet rendelte.422
– Perzsául tízmillió ember tud a világon. De vajon tud-e tízmillió ember úgy enni, ahogy a természet rendje megköveteli? Az embereket enni kell megtanítani. Minden évszakban, sőt minden hónapban azt egyék az emberek, ami a világkalendárium szerint a legegészségesebb. Nyomban jobbak lesznek az emberek! – mondogatta, amikor tanúlmányútjaiban valóban sikerült megismerkednie néhány jóra való, neki megfelelő úriemberrel, aki hallgatagon, a jóllakás után való dagadt szemmel és arccal helyeselte a professzor elméletét: – Ne legyünk rosszak!
– Ne legyünk rosszak – ismételte „Gyuri bácsi”, midőn megfelelő új mesterségre tett szert pesti kalandozásaiban. (Hetenkint három egymás után következő napon tartotta előadásait is.) – Látom, hogy kedves barátom híve az új káposztának, talán más ételeknek is, s ez nekem nagyon tetszik a mai világban, amikor az emberek tulajdonképpen úgy élnek, mint a szamarak, akik nem tudják megbecsülni azt, amit az élettől kapnak.
– Igen – felelt Képessy ügyvéd úr a józsefvárosi Putnoki-féle vendéglőben, ahol „Gyuri bácsival” megismerkedett. – Bevallom gyöngeségemet, szeretek bizonyos ételeket, amelyek így tavasz felé frissek.
Kanyurszky folytatta:
– Láttam mindent. Láttam, hogyan kezeli az ételt, amely elébe került. Csak tisztelet jár annak, aki valóban tudja élvezni az ételek ízeit, zamatait, tartalmait. Sajnos, én magam kisevő vagyok ugyan, ezért becsülöm nagyra azokat, kik igazándiban tudnak enni.
– Régebben nekem is jobb étvágyam volt! – felelt mentegetőzve Képessy ügyvéd úr.
– Megengedem, kedves barátom, de mostani étvágya is elegendő arra nézve, hogy felkérhessem, érdeklődjön házam, személyem, magatartásom iránt. S ha kedve van: legyen vendégem a legközelebbi vasárnapon (a hétfőt is beleszámítva) visegrádi házamban, ott majd megmutatjuk, hogy milyennek kell lenni az igazi paradicsomos káposztának.
– Hát milyennek? – kérdezte a Putnoki-féle régi józsefvárosi vendéglőben Képessy ügyvéd úr, aki ebéd után azt hitte, hogy a világ legjobb paradicsomos káposztájával lakott jól.
– Majd Visegrádon megtudod, kedves barátom, ha vasárnap szerencséltetsz a látogatásoddal – felelt Kanyurszky György, és továbbment,423 újabb vendéglőket és újabb kiváló vendégeket keresve, akiknek majd érdemes főzetni vasárnap Visegrádon.
Így bevetődött az írók klubjába (sajnos, csupa kákabélű emberrel találkozott), a Baross kávéházban székelő sakk-klubba, ahol maga is sakkozgatott néha huszonnégy óra hosszáig, mert háromnapos pesti tartózkodása alatt erre is volt ideje, különböző vendéglőkbe, ahol jó étvágyú úriembereket keresett, akiknek úrias magaviselettel tartott, de „komplett” étvágyukban gyönyörködhessen.
Míg Képessy ügyvéd úr a Putnoki-féle vendéglőben, visszagondolva az előbbi meghívásra, így gondolkozott magában:
– Lehetséges, hogy a paradicsomos káposzta dolgában az öreg Gyuri bácsinak igaza van. Az ilyen keleti emberek többet tudnak, mint a helybeliek.
S komoly megfontolás tárgyává tette, vajon ne üljön-e fel hajóra vasárnap reggel, hogy Kanyurszky György tanár urat Visegrádon meglátogassa? Csonttá, velővé, vérré válott szokások rabja volt Képessy ügyvéd úr is, vasárnap a Magyar Atlétikai Club margitszigeti házában szokott ebédelni. De „Gyuri bácsi” őt is megzavarta pesti kalandozásai idején Paradicsomos új káposztáról volt szó. Meg kell gondolni a dolgot.
