4 Hogyan fagyott meg Svarcnak a lába?
4
Hogyan fagyott meg Svarcnak a lába?
Hogyan fagyott meg Svarcnak a lába?
Nagyokat puffantak a sörösüvegek dugói, mert kinyitásukhoz Svarc úr valóban értett.
Olyan habosan tudta a poharakba önteni a sört, mintha egész életében ezt csinálta volna. Szent Mihály mint jólelkű ember, honorálni akarta a vendéglős igyekvését, ezért megkérdezte tőle, hogyan is fagyott el a lába.
Svarc úr, mint más is, szeret életbe vágó dolgokról beszélgetni a sok hétköznapi társalgás között, ugyanezért szívesen állott meg az332 asztalnál, miután a dohányosok a söntésből amúgy is továbbmentek a szekereikkel, csak a talyigás ült fütyülő bundapálinka mellett, mert a talyigás mást nem iszik.
Svarc azon kezdte, hogy akkor, midőn ez a dolog vele megesett, még nem volt törvényismerő ember, csak afféle botosispán, akibe mindenki belerugdosott, visszaütni amúgy se merészelt, akármilyen görbe, nagy botot hordott magával a marhák miatt. Hát ebben az időben kapott Svarc egy kék cédulát a törvényszéktől bizonyos tinó eltűnése ügyében. Március elején járhatott az idő, de a tél ebben az időben hosszúra nyúlt, már csak a keresztény húsvét miatt is, amely április közepére esett, így történt az a bolond dolog, hogy a zsidó purim két napja télidőben a keresztény farsangba esett. Ritkaság, de így volt. Javában havazott, éjszakánként fagyott, minden gazdasági munkával elmaradtak az emberek, legfeljebb a trágyát szállították ki, meg az egereket fogdosták össze. De a korai salátát, cukorborsót, kalarábét, uborkát, amelyet melegágyakba vetnek normális időben már januárban, és éjszakára gyékénnyel letakarnak, megette a fene. Ott álltak a szőlőkarók is halomban. Egyszóval, valódi tél volt március első napjaiban, mint akár januárban.
– Huszonháromban volt hasonló, amikor a háborúnak vége lett – szólt István elismeréssel, hogy kímélje gazdáját a szótól.
– Előbb lett vége a háborúnak – mond foghegyről Szent Mihály.
– Nálam akkor, mert odáig hadifogoly voltam Muszkaországban – felelt illedelmesen István.
Svarc, miután ispáni emlékeivel kipanaszolta magát az időjárásra (egy szekér trágyát nem lehetett kivinni a köles, len és kender alá, se hónaposretket, se sárgarépát, se petrezselymet, kelt vetni a zöldségeskertben), Svarc áttért arra, hogy mit csinált a kék cédulával, amelyet a tinó bűnügyében kapott. Megmutatta a zsidó kocsmárosnak, ahová a törvénybe menet, útközben betért. A kocsmáros elnevette magát, és azt felelte: – Akár vissza is fordulhatsz, ez az idéző purim napjára szól, amikor a zsidót nem lehet törvénybe idézni.
– Svarc azonban nem fordult vissza, hanem az ünnep örömére úgy lerészegedett helyben, hogy a tánctól, vigalomtól és bortól (borivó ember volt, mint minden marha után járó) kifáradva, éjszaka az országúton elaludt. Garázda betyárok lehúzták a csizmáját, mert pénze nem volt, mezítláb megfagyott, de azóta legalább tudja, hogy némely napokon nem szabad izraelitát törvénybe idézni. Így az összes333 szombatokon, húsvétkor (peszachkor), újévkor (Ros Hasonohkor), engesztelési napon (Jom Kipurkor), Jeruzsálem pusztulása napján – a szombatokon kívül még tizenöt napon egy esztendőben.
– És sátoros ünnepeken sem – mond István, hogy gazdája tekintélyét emelje.
De Szent Mihály nem reagált az izraelita szabadalmakra, a töltött káposztát várta, és unalomból így szólt:
– Hát azt tudja-e, Svarc úr, milyen messzire van a Saturnus? 1480 millió kilométerre, és huszonkilenc és fél évig tart rajta egy esztendő. Mit érnek ott a zsidók a maguk rongyos tizenöt napjával!
