5 Az étvágy változatai
5
Az étvágy változatai
Az étvágy változatai
Az ötödször (mint kiderült) felmelegített káposzta az asztalra került. Az időjárás már délre állt, sörösflaskók hevertek a sarokban, miután kiürített állapotban majd csak a városi kereskedőnek érdemes velük foglalkozni.
– Ilyenkor szoktak a budai reáliskolában puskával lőni, mert ott napóráról nézik a delet, miután az én órám pedig valódi svájci óra, igaz, hogy kulcsra jár, mint a régi, jó órák: tizenkettőt és tizennégy percet mutat. Hosszabbodnak a napok, akárhogy küzd a tél.
István ezt nem értette meg mindjárt, azért ilyen alattomosan felelt:
– Az utolsó Árpád király, 1301 óta úgysincs igazság Magyarországon.
– Nem egészen így van – mond Szent Mihály, a Körülpiszkos töltött káposztájában keresgélve azokat a mócsingos marhahús- és sertéshúsdarabkákat, amelyeket tulajdonképpen legjobban szeretett ezen a világon, mert ő nem pecsenyehús vagy sódarszelet, dagadó vagy kolbász szempontjából ítélte meg a töltött káposztát, hanem a mócsingos húsról, amelyet a szakácsné csak úgy futólagosan a káposztába betett, melynek az ötödik főzésre feltétlenül meg kellett főni. Ezek, a kezdetben rágós, szinte élvezhetetlennek látszó, kemény, inas, eres húsok kedveltették meg vele a káposztát, lencsét, borsót, paszulyt, más, újra és újra főzhető főzelékeket. – A Körülpiszkos334 töltött káposztájában nem volt mócsingos hús, ezért, miután továbbadta a tálat hajdújának (aki virító sapkáját a széke alatt helyezte el), kezét megtörölve, így szólt Szent Mihály:
– Nem is tudom, miféle vadászok lehettek azok, akiknek ezt a káposztát főzték. Januárban nemigen szabad mást lőni, mint rossz nyulat, amely ilyenkor már nem úriasztalra való. Vagy fácánt, vagy túzokot. Mégiscsak nekem van igazam. Tóth végrehajtó volt az a híres vendég, akiért a házat felfordították. Bizonyosan szegény parasztok kék dunyháit árvereztette napközben adóhátralék fejében.
– Őzbakot is szabad lőni – felelt István tisztelettel, mert nem evett mohón, tekintettel arra, hogy gazdájával egy asztalnál ebédel.
Szent Mihály elővette mellényzsebéből azt a kis furfangos szerszámot, amelyben a körömpiszkáló, fülpiszkáló és fogpiszkáló mellett még kis pipaszurkáló is volt (s egy hatos volt az ára a házalónál). A fogpiszkálót nyitotta ki, és így dohogott:
– Szeretnék beleköpni az ilyen káposztába, amelyben egy élvezhető falat sincs.
István tán megmondhatta volna azt is, hogy a sok ebéd előtti sör rontotta el Szent Mihály gyomrát, de csak egyszerű szolgalegény volt, akinek meg kellett becsülni mindazokat a váratlanságokat, amelyekkel a sors megajándékozta, amikor gazdáját hivatalos öltözetben hivatalos útjára elkísérhette. Ezenkívül vigyázni kellett káposztafogyasztás közben kiviaszkolt bajszára is, mert a káposzta ellensége minden bajusznak, szeret rátapadni, hogy az ember még harmadnap múlva is érzi a valahol, valamerre elfogyasztott káposzta szagát.
Szent Mihály nem köpött a káposztába, mert bár szigorú katonatiszt volt hajdanában, alapjában véve emberségesen bánt a legénységgel. – Én vagyok az apjuk! – mondta ellágyulva magában a sok kimeredt huszárszem láttára, amely aranycsillagját nézte. – Én vagyok az apja ennek a vén sehonnainak! – gondolta magában, amikor István kézmozdulatát észrevette a tányérja felett a káposztába való köpés hallatára.
Ugyanezért minden további helyett: csendesen elmagyarázta Istvánnak, hogy a napóra mutatja tulajdonképpen a pontos időt, már az ókorban találták ki, és mint ilyen régi találmány, betöltötte helyét, hiába jöttek a svájciak a maguk kronométereivel és más, hivatalos, vasutak járásához, postajáratokhoz, irodák nyitásához és különböző335 pontosságokat megkövetelő helyzetek megméréséhez való szerkezeteikkel. A napóra örök. (Lásd özvegy Sztárayné [Rózsi] kézikönyvtárában lévő Népszerű csillagászat 56-ik oldalát.)
István csak bámult.
– Hát ha ilyen jól tudja a tekintetes úr, mért nem igazítja óráját a napórához?
– Azért, mert megcsíptem őkelmét. Decemberben, úgy elseje táján még csak háromnegyed tizenkettő volt nálam: Budán, a reáliskolában már delet lőttek. Éhes az időjelző professzor! – gondoltam magamban, és többet nem törődtem a dologgal. De a napórából egyszerre legnagyobb baj származhatik, ha az ember észreveszi, hogy a hivatalos órák tulajdonképpen csalják az idejükkel.
Így Szent Mihály hajdújához és fél liter orosit (vinkót) rendelt két pohárral és szolyvai vízzel a „vendéglősnél”. A szolyvai víz hamar megfeketíti a bort, ezért gyorsan kell meginni.
– A puskapor feltalálása, ezerötszáznyolcvanegy óta nem hallottam ilyet – mond István, amikor az asztal végén (néha alatt, sapkájával) helyeselt gazdájának.
Ugyanekkor a Kacsariak közül való vándor cigánymuzsikusok kerültek a söntésbe, akik fennhangon dicsekedtek, hogy eddig a kállai uraknak muzsikáltak három nap és három éjszaka.
Szent Mihály odavetőleg megkérdezte Istvánt, hol tanulta azokat az évszámokat, amelyeket emlegetett?
– A Víg Cimbora Naptárából, amelyet magammal vittem a háborúba és hadifogságba – felelt István.
A pontos felelet után nem volt több kérdeznivaló, Szent Mihály az ablakra vetette tekintetét, merengélve nézett ki a téli tájra ereszkedő ködre, amely itt, a Nyírségben többnyire életunalmat vagy emlékezést jelent, ugyanezért eszébe jutott, hogy úgy Dobon, mint Lökön már rég ellopták a szűzdohányt az illetékes kezek, de eszébe jutott huszár kora is, és ugyanezért jelt adott, hogy a banda, ha még eleven állapotban van, húzza el a Rákóczi-indulót, mert ő is indulóban van.
A pálinkát és bort iszogató cigányok nyomban abbahagyták a cigánynyelven való, egymás közti veszekedést, a nagybőgős felismerte az egykori „hadnagy urat”, a prímást azzal ijesztette meg István, hogy komolyan a fejébe (a saját fejébe) tette hajdúsapkáját, és az ajtóhoz állott.336
– Csak a Rákóczi-indulót! – kiáltozta Szent Mihály. – Miattam lophatják a császári és királyi kincstár szűzdohányát. (Miután felébredt benne az ellenzéki szellem.)
A cigányok, Svarc, a vendéglős, sőt a nyíregyházi talyigás is talpra állott a harmadszor is elhúzatott Rákóczi-indulóra.
– Cinka Panna! – rebegte Szent Mihály az asztalra borulva, mint akit szíven találtak.
– No, majd megkérdezzük az öregebb tekintetes asszonyt erről a Cigány Pannáról – felelt István az ura háta mögé állván.
