Fogékonyság
Fogékonyság
Beszéltünk már róla, hogy amikor a kölyök reagálni kezd más kutyákra vagy emberekre, élete szellemileg döntő szakaszához érkezett - az úgynevezett "kritikus időszak" kezdetéhez. Az emberrel való ismételt "találkozásai" során kialakulnak benne azok a vonások, amelyek hűségessé és barátságossá teszik. Ezt a folyamatot, illetve azokat a hatásokat, amelyek ebben az időszakban érik, az etológiai irodalom kapcsolatfelvételnek (szocializációnak) nevezi. Ez tulajdonképpen egy olyan megváltoztathatatlan, "vissza nem fordítható" tanulási folyamat, amely során a kölyök elkezdi a fajára s a faj "társadalmi életéhez" szükséges ösztöntevékenységet a környezetre alkalmazni. Az a helyes gyakorlat, ha a kapcsolatteremtés egyetlen ember vagy nagyon kisszámú embercsoport (család) hatására történik. Ilyen esetben a kölyök és az anyja, valamint az emberi család együttesen valami falkafélét alkot, és az ezen belül stabilizált kapcsolatok igen erősek lesznek. Van amikor a kölyök fejlődése során az anya jelenlétéről lemondanak, hogy ezzel a kiskutya környezetét a kapcsolatteremtés szempontjából a lehető legkedvezőbbé tegyék. Igaz, egy emberi lény számára nehéz feladat, hogy a fiatal kutya életében az anya helyét teljesen betöltse, az is igaz viszont, hogy sokkal könynyebb így a falkavezetői szerep kialakítása.
A kölyköt lehetőleg 5-8 hetes korában vigyük el az alomból
A kölyök a kapcsolatfelvétel iránt a harmadik hét végétől fogékony, ebben a korban még nem elég fejlett ahhoz, hogy anyjától különválasszuk. Csupán abban az esetben lehet (és kell) a kölyköt kézbe venni és mesterségesen táplálni már ilyen kis korában, ha az anya teje elapad. Az emberhez szoktatáshoz teljesen elegendő, ha a kölyköt 6-12 hetes kora körül veszszük kézbe. Egyes etológusok a fogékonyság időszakának végét az ötödik-hatodik hónapra teszik, ezt azonban pontos vizsgálati adatok nem támasztják alá. A különböző fajták igen eltérő módon - más-más időszakban - "szocializálódnak". Más állatokkal ellentétben a kutyakölyök a kapcsolatfelvételre meglepően hosszú időn át fogékony, ami a domesztikációnál alkalmazott kiválogatási elvek eredménye. (A farkaskölyöknél is elképzelhető a kapcsolatteremtés, ha akkor vesszük kézbe, amikor szemei kinyíltak.)
Minél többet foglalkozunk - ésszerű határok között - a kölyökkel, annál nagyobb és erősebb az ember "szocializáló" hatása. A tenyészetekben felnövő kutyák általában elenyésző kapcsolatba kerülnek az emberrel, és ezért - mint általában azok a kutyák, akiket körübelül a hatodik hónapig emberek egyáltalán nem vesznek kézbe - az emberhez való alkalmazkodás, a fogékonyság nagyon kevés, vagy éppen semmi jelét nem mutatják.
A kölyökkori kapcsolatfelvétel elmaradása - mint említettük - rendkívül komoly zavarokhoz vezethet.
Nemrégiben etológiai vizsgálatot végeztek 10 olyan eset kapcsán, amikor - Európa különböző részeiben - kutyák emberekre, olykor saját gazdájukra támadtak. Ezeknek az állatoknak több mint a fele kennelben tartott kutya volt, és fiatal korában emberekkel igazi kontaktusba nem került. A többi esetben - talán egy vagy két kivétellel - pszichésen beteg kutyákról van szó, az olyanokról, amelyek fajtestvéreikkel szemben is abnormális reakciókat mutattak.
A kapcsolatfelvétel eredményei a különböző fajtáknál bizonyos tekintetben eltérőek. Némelyik fajta egyedei igen könnyen, némelyik viszont nehezen teremt kapcsolatot az emberrel. Az egyik rendkívül szorosan kötődik a környezetében lévő egyetlen személyhez (miközben a család más tagjait is szeretetébe fogadja), míg más fajták úgyszólván minden emberi "ráhatás" nélkül is mindig és mindenhol barátságosak - lásd boxer - a velük szemben barátságosan viselkedő emberekkel. A szetterek, vizslák, spánielek - általában a vadászkutyák - barátságosak, és csak ritkán agresszívek. Vannak az úgynevezett "egyemberes" kutyák - dobermann, rottweiler, óriás schnauzer, német juhászkutya stb. - melyeknél az emberhez kötődés olyan gyorsan végbemehet, hogy egyetlen nap vagy akár egyetlen óra hatására a kutya egy bizonyos személyt mindörökre gazdájának tekint. A "szocializációnak" egyébként semmi köze a kutya tulajdonképpeni neveléséhez!
A kapcsolatfelvétel során - nagyon ritkán - előfordulhat, hogy a kutya kísérletet tesz a vezető szerep megszerzésére. Nevelés kérdése annak biztosítása, hogy helyét a rangsorban véglegesnek tekintse. Legtöbb kutyával nem is adódik ilyen tekintetben probléma, akadnak azonban olyanok, amelyekkel szemben bizony sok türelemre, józan észre, és bizonyos keménységre van szükség - természetesen kedvességgel és jutalmazásokkal kombinálva. A fiatal kutyák - különösen a kanok - magatartása főként a játékkal kapcsolatban időnként átmehet a hatalomért folyó agresszív harcba. Ha például a kutya gorombán kezd játszani a gazdájának (lábán lévő) cipőjével, vagy kezeivel, és ezt nem hagyja az első parancsszóra azonnal abba, úgy ez a hatalomért folyó harcnak egy korai fázisa lehet. Ilyenkor ne hagyjuk, hogy a kutya a maga feje után menjen. Az az állat, amely a rangsor tekintetében mindig gazdája után következik - jó kezekben boldog. Az a kutya viszont, amely a kapott parancsoknak nem mindig engedelmeskedik, feltehetően valamilyen kedvezőtlen környezetben él. A kutya számára ugyanis a legtermészetesebb dolog, hogy fölötte a rangsorban a falkavezér áll. Még egy kiskutyának sem szabad megengedni, hogy a család fölött "hatalmaskodjék" annak ellenére, hogy ez többnyire egészen jelentéktelen apróságokban nyilvánul meg.
