Rangsorvita - pórázon és szabadon
Rangsorvita - pórázon és szabadon
A rangsort a tulajdonosnak a kutyájával szembeni viselkedése is befolyásolja. Gyakran - legalábbis közvetve - a gazda dönti el, hogy a kutya milyen helyre kerül a vele nagyjából azonos méretű más kutyákhoz fűződő kapcsoltaiban, melyekkel például mindennapi sétái közben találkozik. A gazdájától támogatást kapó kutya sokkal magabiztosabb viselkedést tanúsít más kutyákkal szemben. Ily módon a rangsorban magasabb polcra juthat, mint azt az előfeltételek - ereje, neme - indokolnák. Ha viszont a gazda félénken, gyámoltalanul vagy rosszallóan reagál a más kutyákkal összeütközésbe kerülő kutyája tartására, úgy az állat a rangsorban könnyebben alacsonyabbra kerülhet, mintsem ereje, neme és temperamentuma azt lehetővé tenné.
Az alá- és fölérendeltség pózai, kifejező testtartásai farkasoknál
Az a kutya, amelyik "uralkodó" a vele találkozó másik kutyával szemben, rendkívül magabiztosan viselkedik ezzel az állattal. Sőt viselkedése néha olyan benyomást kelt, mintha egyáltalán nem törődne az alárendelt kutyával. Az alárendelt kutyák viszont sohasem "nézik le" a rangsorban magasabban álló kutyákat, ha találkoznak. Az ilyen állat meghunyászkodik a domináns kutya előtt; nézésével, egész testtartásával kifejezi megalkuvását. Ezzel a pózzal tulajdonképpen gátolja támadó magatartásában az erősebbet.
A vad természetű kutyákat - különösen ha pórázon tartják - nehéz egymással megbarátkoztatni. Az "ismerkedés" lehetőleg ne pórázon történjék, mert ilyenkor az állatok többnyire azonnal összeverekednek. A pórázon lévő két kutya összecsapása a rangsorproblémát nem oldja meg, sőt csak nehezíti a dolgot. Ha viszont az egyik kutya van csak pórázon, a másik pedig szabadon, ez a helyzet végképp provokatív jellegűvé válik.
A legtöbb kutya nem folytat rangsorvitát olyankor, ha szabadon van. Amennyiben a testi felépítés és erősség tekintetében az eltérések nagyok, a helyzetet többnyire ez a körülmény már önmagában eleve megoldja. A gyengébbek általában elismerik alárendeltségüket. Ha a kisebbik kutya igen heves vérmérsékletű, akkor a méret nem feltétlenül döntő tényező.
A kutya egy egész sor olyan speciális ösztöncselekvéssel rendelkezik, amely konfliktusos helyzetekben csökkenti a verekedés veszélyét, illetve a verekedés során visszatartja attól, hogy a másikat súlyosan megsebesítse. Ezek a "megalkuvási gesztusok" előfeltételei a farkasoknál és a kutyáknál kialakuló rangsornak és csoportrendszereknek. Amennyiben a rangsorral kapcsolatos vagy más nézeteltérések nyílt háborúskodásban törnek ki, úgy a verekedés számos áldozatot követelnek. A kutyák legtöbb összecsapása azonban - bármennyire komolynak is látszik - csaknem teljesen vér nélkül zajlik le, és az állatok mindössze apróbb karcolásokat ejtenek egymáson. A harc ugyanis hamarosan megalkuvási gesztussal ér véget az alárendelt kutya részéről, és így a veszélyes helyzet fokozatosan feloldódik, s egyik sem sebezi meg komolyan a másikat. Némelyik állat mindamellett hajlamos azonnal megtámadni olyan kutyákat, amelyekről úgy gondolja, hogy legyőzheti őket. Ennek a rendellenes magatartásnak a fő oka a szoktatás korai szakaszaiban elkövetett nevelési hiba.
Ha a kutyák pórázon vannak és nem közeledhetnek egymáshoz szabadon, akkor a közvetlen támadás - és a sebesülés - veszélye sokkal nagyobb. A pórázon tartott kutyák fokozott agresszivitást tanúsítanak: fogukat vicsorgatják, megugatják egymást - amire a pórázon tartott kutya különben is hajlamosabb -, s csak néhány ilyen találkozás kell ahhoz, hogy a két kutya "örök ellenséggé" váljon. Ha később ezek az állatok szabadon találkoznak, könnyen azonnal összeverekedhetnek, és a harc természetszerűleg vad lesz, mert egyiküknek sem volt korábban olyan tapasztalata, amiből tudhatná, hogy ellenfele hol áll a rangsorban. Éppen ezért a kutyákat - még ha pórázon vannak is - engedjük megismerkedni azokkal a társaikkal, amelyekkel napi sétáik során gyakran találkozhatnak. Még az egyébként könnyen támadó kutyát könnyű kézzel irányíthatjuk így, a békés szaglászáshoz. Ezzel elérjük, hogy a legtöbb, környezetében előforduló kutyával szemben közömbös vagy egyenesen barátságos lesz. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy elvégezhessék "rituális szertartásukat": egymás megszaglását. Ha ezt nem engedjük - az agresszív légkör gyorsan kialakulhat.
Az agresszivitás, a behódolás és az alázat jelei között különböző átmenetek vannak. Ilyenek a test előrészének lehajlítása, a hátulsó lábak között tartott farok csóválása, a fülek hátracsapása, a szájsarkak állása, az állat hanyatt fekvése. Természetesen a kutyák harc közben igen gyorsan mozognak, s ezért nehéz magatartásban ezeket a részleteket megfigyelni, és megállapítani, hogy a különböző cselekvések mikor csapnak át egymásba.
