Névadás
Névadás
A kutya neve - nagyjából hasonló módon, mint az emberé - két részből áll. Az egyik a törzskönyvi név (ez megfelel a családi névnek), a másik pedig a hívónév (a keresztnév), amit gazdája ad az állatnak. A törzskönyvben szereplő többnyire cifra és hivalkodó nevet általában csak olyankor használjuk, ha ismerőseink előtt dicsekszünk a kutya előkelő származásával vagy ha kiállításra benevezünk. Hétköznapi használatra ez a név nem alkalmas, elvégre kissé furcsán hangzana - talán még a kutya számára is -, ha így szólnánk az állathoz: "Witherford Hot Chestnut, mars a helyedre!"
A gazda tehát kutyájának új hívónevet választhat. A névadás sok fejtöréssel járó ceremóniájába természetesen nem kívánunk beleszólni, még csak tanácsot sem adunk, ezt mindenki döntse el saját maga - ízlése, fantáziája, kívánsága szerint. Arra azonban nem árt ügyelni, hogy a hívónév kevés mássalhangzót tartalmazzon, és lehetőleg egy vagy két szótagból álljon, vagyis rövid és jól kimondható legyen.
Régebbi hazai szakmunkák szerzői szerint egyébként hajdanában a magyar pásztorkutyák elnevezésében fontos szerepük volt például a folyónevek: Tisza, Bodrog, Aranyos, Kőrös, de gyakran adtak a pásztorok hívónevet az állat külső megjelenése alapján: Hattyú, Kócos, Buksi, Talpas, - vagy a pásztorkutyák ellenségei után: Betyár, Zsivány, Bitang, Rabló és így tovább. A neves természettudós, Herman Ottó A magyar pásztorkutyák nyelvkincse című könyvében pedig egyenesen mintegy hatszáz kutyahívónevet sorol fel. Nézze el nekünk az olvasó, ha ettől mi ezúttal eltekintünk.
Gyorsan megtanulja a nevét
A kiskutya gyorsan megtanulja a nevét, ha valahányszor magunkhoz hívjuk, a neve hangoztatása közepette egy finom falattal jutalmazzuk. Ezzel egy időben hívójeleket is alkalmazhatunk: "gyere ide", "hozzám" - vagy esetleg fütyülhetünk, pisszeghetünk is, ha ezt a módszert célravezetőbbnek találjuk. Amikor már jól tudja a nevét, a következő lépésként ismertessük meg a tiltó hangjelekkel. Nagyon fontos ugyanis, hogy mielőbb megtanulja: mi az, amit megengedhet magának, és mi az, amit nem!
Tiltó hangjeleket ugyancsak tetszés szerint választhatunk: "pfuj", "nem szabad", "rossz" stb. Fontos az, hogy lehetőleg mindig azonos kifejezést használjunk a tiltásra, illetve a bátorításra. Legyen viszont némi különbség a hangerőben és a hanglejtésben, hogy a kutya már ebből is tudhassa: engedélyről vagy tiltásról van-e szó. A tiltás hangjelét egyébként kézjellel tehetjük még nyomatékosabbá, vagyis amikor "nem szabad" vagy "rossz" hangjelet adunk, emeljük fel tiltó mozdulattal a kezünket is.
A tiltást és a bátorítást egyébként jól begyakorolhatjuk a kiskutyával olyankor, amikor enni adunk neki. Amikor a táplálékot "feltálaljuk" és a kölyök enni próbál, a "fuj", "nem szabad" szavak kíséretében tartsuk távol a táltól. Amennyiben mégis hozzányúl az ételhez, mutatóujjunkkal gyengéden pöcköljük meg az orrát. Némi kivárás után "szabad" vagy "a tied", "vedd el" hangjelre megengedhetjük, hogy egyen.
Egy-két nap alatt megtanulja, hogy csak engedélyünk után nyúlhat az ételhez. Ez egyébként nem csupán engedelmességi gyakorlatnak jó, de hasznosnak bizonyul majd a későbbiek során is. A gondos - és óvatos - gazda ugyanis feltétlenül megtanítja a kutyáját arra, hogy kizárólag az ő kezéből, illetve csakis az engedélyével (vagy hozzátartozóitól) fogadhat el ennivalót. Jó, ha a kutyának ez előbb-utóbb szinte a vérévé válik!
