A PÓRÁZ KÉT VÉGÉN...
A PÓRÁZ KÉT VÉGÉN...
Igazi kutyás közhely, de a póráznak valóban két vége van. Az egyik végét a hajmeresztően fegyelmezetlen, ugrabugráló, esetlen kiskutya, a másikat pedig a gutaütés határán őrjöngő gazda rángatja. Legalábbis az első időkben. Nincs értelme eltitkolni, hogy az első napokban bizony rengeteg baj, bosszúság akad egy kölyökkutyával. Szertelen, szófogadatlan (pontosabban: fogalma sincs, hogy mit várnak tőle), idétlenül rohangál ide-oda, folyton láb alatt van, mindenütt otthagyja a "névjegyét", nyüszít, vinnyog és még boldogtalan is. Hiányzik az anya, az alomtestvérek, a megszokott környezet, egyszóval minden, ami addigi szűk kis világához tartozott. Az új gazda szeretete, dédelgetése egyelőre még nem pótolhatja a szülőt, az otthont, még akkor sem, ha a mostanihoz képest a tenyésztőnél esetleg "kutyasorsa" volt a kiskutyának.
Ezekben az első, keserves napokban ismerkedjünk a kölyökkel, s nyújtsunk neki bőséges alkalmat arra, hogy kitapasztalja új gazdája szokásait, mozgását, szava- és kezejárását (természetesen nem ütlegelésre, hanem a gondozásra és a simogatásra gondolunk), és végül, de egyáltalán nem utolsósorban a szagát. Hagyjuk, sőt egyenesen bátorítsuk, hogy fedezze fel új környezetét. Tapasztaljuk ki, mi tetszik neki a legjobban, mihez van a leginkább kedve. Feltehetően a becézgetésben, vigasztalásban, a játékban és táplálkozásban leli majd leginkább örömét. Mindebben természetesen legyünk partnerei, de már az első napokban kezdjük el lassan, fokozatosan a tanítgatását is.
Egy jól nevelt kiskutyával szemben alapvető követelmény, hogy ismerje a nevét, amellyel bármikor magunkhoz hívhatjuk, illetve a helyét, hogy bármikor a helyére küldhessük; ismerkedjen meg a tiltó és a bátorító parancsszavakkal; tanulja meg pórázon követni gazdáját stb.
Vegyük most sorra ezeket a legfontosabb tudnivalókat.
