Vakvezető kutyák
Vakvezető kutyák
A vak embernek régen is felbecsülhetetlen társa volt a kutya; többé-kevésbé a vezetésére bízhatta magát, s ha például kéregetésből tengette életét, a kutya tartotta az alamizsnás tálat. Ám ezek az ebek nem láttak a gazdájuk helyett, megfelelő kiképzés híján nem voltak képesek arra, hogy figyelmeztessék őket azokra az akadályokra, amelyekkel lépten-nyomon találkoztak.
Ismereteink szerint több mint hatvan esztendeje - 1915-ben - Németországban létesítettek először vakvezetőkutya-kiképző központot. Amerikában mintegy hatvan évvel ezelőtt egy világtalan szenátor részére képeztek ki először vakvezető ebet: egy német juhászkutyát. A kísérlet sikerült, és hamarosan megalakult a Látó Szem Társaság, amely eleinte a háborúban megvakult katonák részére képzett ki kutyákat. A Látó Szem 1929 óta sok ezer világtalannak nyújtott segítséget. A jól kiképzett kutyák a közlekedésben valóban igyekeztek pótolni gazdájuk látását - minden járdaszegélynél megálltak, kikerülték az akadályokat, és viszonylag biztonsággal haladtak a járművek között.
A háború idején az amerikai hadsereg is indított vakvezetőkutya-kiképzést. A hír hallatára ezrek és ezrek jelentkeztek, felajánlva maguk és kutyájuk szolgálatait. Amikor a "G. I. Kutyák" (G. I.-nak nevezik az amerikai közkatonákat) megjelentek San Francisco utcáin és gyakorlatozni kezdtek, az újságok alig győztek tudósítani a "szenzációs sztorikról".
Az 1940-es években már világszerte működtek vakvezető kutyákat képző iskolák. Különböző kutyaegyesületek, állatorvosok, szakértők bevonásával megkezdődött a kiképzés gyakorlati és elméleti alapjainak kidolgozása, a vakvezetésre legalkalmasabb fajták kísérletes kiválogatása.
Mindenekelőtt lássuk: milyen kutya alkalmas vakvezetőnek?
Annak előrebocsátásával, hogy tulajdonképpen nem is annyira a fajtatulajdonságok, mint inkább az egyedi adottságok és képességek a fontosabbak, megállapíthatjuk: a fizikai tulajdonságok és a vérmérséklet egyaránt fontosak. Ami a fizikai követelményeket illeti: a kutya legyen eléggé nagy termetű (50-60 cm marmagasságú, esetleg valamivel több), jó felépítésű és erőteljes, hiszen sokat kell gyalogolnia. A kiegyensúlyozott vérmérséklet ugyancsak elengedhetetlen. A vakvezetésre kiszemelt kutya legyen megfontolt, engedelmes, nagyon fegyelmezett. A félénk, ijedős, túlságosan játékos, bizalmatlan, ideges, kényes vagy éppenséggel harapós állat nem alkalmas erre a munkára.
A felsorolt követelményeknek leginkább a nagyobb termetű juhászkutyák, a labrador retrieverek, az újfunlandiak, az airedale terrierek és bizonyos fajták keresztezett egyedei felelnek meg. Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a német juhászkutyát sem, amelyet méltán tarthatunk az egyik legjobb vakvezető kutyának. Kiváló tulajdonságai - intelligencia, hűség, szolgálatkészség, tanulékonyság - különösen alkalmassá teszi erre a feladatra.
A küllem viszonylag elhanyagolható: nem szükséges, hogy a jövendő vakvezető kutya a fajta normái szerint kifejezett "szépség" legyen...
A vakvezető kutya kiképzésben, ebben a nehéz és felelősségteljes munkában rendkívül fontos az oktató szerepe. Az ilyenfajta kiképzés speciális - nem amatőrnek való! - feladat. Nagy szakmai felkészültséget, gyakorlati kiképzési rutin, elméleti tudás; korszerű etológiai és állatlélektani ismeretek szükségesek hozzá. Nem véletlen, hogy például a már emlegetett Látó Szemnél csak négyévi (!) gyakorlat után kezdhetnek tanítani az oktatók - s nemcsak a kutyát kell megtanítani vakot vezetni, hanem a világtalant is magát vezettetni. Ennél az intézménynél egyébként a vakvezető kutyák kiképzését 14 hónapos korukban kezdik meg, amikor már elég érettek, és többnyire átestek a kutya-gyermekbetegségeken is.
A kiképzés első fázisa a szoktatás: ennek keretében tanulja meg a kutya, hogyan közlekedjen pórázon az oktató bal oldalán. (Jellemző egyébként, hogy minden más módszer - akár a bal, akár a jobb oldalon közlekedteti a kutyát - előírja: az állat sohasem előzheti meg túlságosan gazdáját.) Ez a kiképzési szakasz akkor fejeződik be, amikor a kutya már szabályosan az oktató balján halad, combmagasságban tartja a fejét, testhosszal jár gazdája előtt, akit könynyedén vezet, illetve húz a pórázával. Leül, ha az oktató megáll, nem játszik és nem követ más kutyát. Mindehhez legalább két hét gyakorlás szükséges.
A következő fázisban a kutya hozzászokik a speciális kantár viseléséhez, amely egy hámból és egy merev pórázból áll. Az eb rövid idő alatt megszokja ezeket a szerszámokat, majd megkezdődhet a tényleges kiképzés. Mindenekelőtt arra tanítják meg, hogy jelezze, illetve kikerülje az akadályokat. Eleinte kétféle akadályt különböztetnek meg: azokat, amelyeket a kutya jelez és a gazdája átlépi (járda, lépcsőfok, kisebb gödör), és azokat, amelyeket a kutyának is ki kell ürítenie (fák, álló járművek, emberek).
A kiképzés során fokozatosan egyre bonyolultabb akadályok elé állítják a kutyát, hogy végül is elérkezzenek azokhoz, amelyek már csak az emberre nézve számítanak akadálynak - például egy másfél méter magasságban kifeszített drótkötél.
Amikor a kutya már hibátlanul dolgozik, kiképzője új utakra vezetteti magát, most már bekötött szemmel. Ekkor bonyolult feladatok sora következik olyan környezetben, amelyben későbbiekben a kutya és vak gazdája közlekedik majd. A kiképzésnek ebben a szakaszában a kutya és oktatója naponta kétszer bemegy a városba, ahol az állat megtanulja, hogyan kell átmenni az úttesten, hogyan kell gazdáját a tömegben biztonságosan vezetni. A városban folytatott hosszú sétákon sort kerítenek arra is, hogy a kutya épületekben, járműveken, például metrón, mozgólépcsőn és egyéb rendkívüli helyeken gyakoroljon.
Amikor az oktató kijelenti, hogy kutyája már tökéletes vakvezető: ellenőrző vizsga következik. A kutyát addig nem adják át vak gazdájának, amíg minden helyzetben nem végzi tökéletesen a feladatát.
Mint már említettük, a vakvezető kiképzést általában 12-14 hónapos korában kezdik el - legalábbis a régi hagyományos módszerek és elvek szerint. A világ legjobb, legkorszerűbb és legnagyobb vakvezetőkutya-kiképző iskolájában azonban - San Rafael (Kalifornia) közelében - saját tenyésztésű kölykökkel folyik a kiképzés. Itt lényegében már néhány hetes korban megkezdődik a megfelelő egyedek kiválasztása. Az eredmények önmagukért beszélnek: amíg a különleges céllal tenyésztett kölyköknek 94%-os esélyük van arra, hogy jó vakvezetővé váljanak, addig a legtöbb átlagos - 12-14 hetes korában kiválasztott - kutyák esélye 20-25%-os!
Vakvezető kutya kiképzése
A kiszemelt kutyakölykökről különleges tesztekkel állapítják meg, hogy megfelelnek-e a vakvezetésre. Ha igen, 12-13 hetes koruktól saját otthonukban foglalkoznak velük, majd egyéves korukban kerülnek a tulajdonképpeni iskolába, ahol általában öt hónap után vizsgát tesznek.
A San Rafeal-i intézetben kiképzett kutya sem kerül azonnal az utcára világtalan gazdájával. Előbb négy hetet együtt töltenek a kiképzőtelepen. Ezalatt egymáshoz szoknak, s a vak tulajdonos megtanulja, hogyan bánjon - és közlekedjen! - a kutyájával. Az intézet instruktora pedig később is többször felkeresi a világtalan pácienst otthonában. Ellenőrzi: hogyan boldogul egymással gazda és kutyája. Elvégre a felelősség óriási: életet, emberi életet bíznak egy kutyára!
