MŰNYÚL ÉS SZÁJKOSÁR
MŰNYÚL ÉS SZÁJKOSÁR
Az agárverseny, ez az izgalmakban bővelkedő sportág valamikor az 1770-es évek táján alakulhatott ki Angliában. A szigetországról került azután a kontinensre, és az ottani tapasztalatok figyelembevételével fejlődött tovább. Kezdetben élő nyúl után kellett futniuk a kutyáknak, később a nyulat kitömött és mechanikusan mozgatott, végül pedig elektromos futóművön húzott nyulakkal helyettesítették.
Az első agárversenyklubot Norfolkban alapították 1776-ban. Ez a "dicső tett" Lord Orford nevéhez fűződik, aki megpróbálta az agarat a bulldoggal keresztezni (tegyük hozzá; nem sok sikerrel!), hogy még bátrabb és kitartóbb legyen! A klub 1780-ban rendezte az első futtatást. 1858-ban a szigetországban megalapították a Nemzeti Verseny Klubot, amely szabályozta a futtatást Angliában. (Ma is ez a versenyszabályzat van érvényben.) Az Agár Törzskönyvet 1882-től vezetik.
Európában az agárversenyek ősét, az első kutya futóversenyeket Berlinben tartották 1865-ben egy Schmidt nevű, akkoriban híres kutyatenyésztő kezdeményezésére. A kevésbé sportszerű rendezők a kutyák csábítására csalétekként madzagra fűzött kolbászdarabkákat akasztottak ki. Ügetőversenyt is tartottak, ahol az ebek kis fogatokat húztak maguk után Az első igazi európai agárversenyre ugyancsak Németországban került sor 1892-ben.
Ami a modern versenyszabályokat illeti; a pálya, amelyen a "futóbajnokok" összemérik gyorsaságukat, kör, ellipszis vagy U alakú. A versenytáv 350, illetve 475 méter. A kutyák indítása az úgynevezett startbokszból történik, s az indító zászlóval ad jelet a verseny megkezdésére. A start pillanatában a csapóajtók egyszerre felvágódnak, és az agarak nekiiramodnak... Üldözik a műnyulat, amelyet egyenletes sebességgel húznak a pályán a kutyák előtt kézi vagy gépi erővel, mégpedig úgy, hogy a távolság a versenyzők és a "nyúl" között állandóan mintegy 15-20 méter legyen. Az agarak a futamok alatt kötelesek drót szájkosarat és olyan versenytakarót viselni, amelynek két oldalán jól olvasható szám látható. A "versenyzők" számát közvetlenül az indítás előtt sorsolás dönti el. Ma már versenykiírás alapján futtatnak.
Az agarakkal együtt futni, biztatni őket, nevüket kiáltani tilos. Azokat a kutyákat, amelyek verseny közben harapnak, fejüket a másik versenyző felé fordítva futnak vagy "támaszkodnak" (a másik agárhoz dőlve futnak), kizárják a versenyből. Ugyancsak szigorúan bünteti a versenybíróság a sportszerűtlenséget: ha például az agarak figyelmét valamilyen formában elvonják futam közben, vagy esetleg indítás előtt megütik őket.
Kutyaverseny 1863-ban Londonban, az akkor ismert valamennyi fajta részvételével
A beérkezés sorrendjét a versenybíróság állapítja meg. A futam győztese az az agár, amelyiknek az orra legelsőként éri el a célvonalat.
A versenyeken a kutyák fajták szerint, külön futamokban indulnak. Az egyes futamokban induló kutyákra fogadásokat kötnek. Angliában az agárversenyeknek állítólag több látogatójuk van, mint az egyébként hallatlanul népszerű labdarúgó-mérkőzéseknek. A tízszázalékos totalizatőradó 1948 és 1958 között például kereken 67 millió fontot jövedelmezett az államnak, amely egyébként a magán fogadóirodák engedélydíjaiból egyetlen versenyidény alatt 15-20 ezer font bevételt jelent! Nem véletlen, hogy a versenyek követelményei - mármint Angliában - rendkívül magasak, hiszen olyan jövedelmező üzletágról van szó, amelynek eseményeit a fogadók és a nézők tízezrei - no és persze a kutyabarátok milliói is - hétről hétre nagy izgalommal követnek. A legnagyobbak az igények talán a White City stadionban, ahol a leggyorsabb versenyek 500 yardos távon 29,1 másodpercig tartanak, de még a viszonylag "lassú" futamok is csupán 0,9 másodperccel tovább, azaz 30 másodpercig. A kutyák olyan gyorsan futnak, hogy az a "versenyző", amely mindössze 0,6 (!) másodperccel később ér az előtte futó után a célba, máris egy teljes testhosszal lemarad... Éppen ezért a versenyző kutyákat osztályokba sorolják, és ugyanabba az osztályba csak azok az állatok kerülhetnek, amelyeknek nagyjából azonos esélyük van a győzelemre.
Az indítás pillanatában a kutyák szinte kirobbannak a bokszból
Érdemes talán megemlíteni, hogy a német zoológusok nemrégiben érdekes vizsgálatokat folytattak a különböző fajtájú agarak átlagos futási sebességével kapcsolatban. Betonutat építettek egy 400 méteres versenypálya mellett, hogy az egyes futamokat menet közben filmezhessék. Igen értékes adatokat szolgáltatott a film az agarak sajátos mozgásáról. Összehasonlították a különféle agárfajták maximális futási sebességét is. Kiderült, hogy a leggyorsabb az angol agár 60 km/óra sebességgel, második a whippet, amely 52 km-es, a harmadik pedig az afgán agár, amely 46 kilométeres sebességgel üldözi a műnyulat.
Az angliai agarászat központja az Agárverseny Szövetség 110 holdas Hook House-i birtoka, ahol az állandó versenyállomány körülbelül 500-600 kutyából áll. Futásukat a nagyszerű gyakorlópályákon szigorú szakértők szinte nagyítóval figyelik, és 0,1 másodperces pontossággal mérik. Erre a világhírű terepre kizárólag versenyre érett és már betanított kutyák kerülhetnek. Az agarak egyébként körülbelül másfél éves korukban kezdenek versenyezni, és nagyjából 4-4,5 éves korukig futtatják őket.
Az agárversenyek másik "hazája" Írország. Dublinban például minden este rendeznek agárfuttatást; esténként nyolc futamot indítanak, és ezekhez összesen mintegy 60 kutyát tartanak készenlétben. Amíg a kutyákat felvezetik, mozgó bukmékerek keresik fel a tribünöket, de természetesen a pénztáraknál is lehet fogadni. Minden év augusztusában megrendezik az Ír Agár Derbyt, amelynek győztese körülbelül 25 ezer dollárnak megfelelő összeget "vág zsebre". Írország fővárosában egyébként minden kedden és szerdán agárpiacot tartanak, ahol különösen az angol agarak kelendők.
Száguldanak az afgán agarak
