KUTYÁK A ROMOK KÖZÖTT? | Kutyatár

KUTYÁK A ROMOK KÖZÖTT?

Íme egy viszonylag új fogalom: a katasztrófakutya! Az ötlet nem túl régi: 1968-ban kezdett kísérletképpen két lavinakutya-vezető kiképezni egy boxert és egy német juhászkutyát. Arra gondoltak - és mint utóbb kiderült; nem is volt olyan rossz ötlet! -, hogy ha a kutyák a hótömeg alatt megtalálják a betemetett embereket, talán felhasználhatók földrengések után is a romok alá szorult szerencsétlenek felderítésére. Igaz, meglehetősen különböző feladatokról van szó, hiszen amíg a kutya a hóomlások színhelyén teljesen "szűz területet" talál, és érzékszerveit nem zavarja semmilyen figyelemelterelő körülmény, addig a földrengés sújtotta területen füstölgő romok, vegyi anyagok szaga, hatalmas munkagépek dübörgése, lobogó, ropogó tűz, beomló házfalak robaja zavarja munkáját. Ráadásul állandóan bekövetkezhet, hogy keresés közben üvegszilánkba, szögbe vagy éppenséggel még izzó fémdarabokra lép. Azt is elvárják a kutyától, hogy félreérthetetlenül jelezze vezetőjének: még élő vagy már halott embereket takarnak a romok, hiszen ennek megfelelően határozzák meg a mentési munkák sorrendjét. Ha például a keresőkutya halottra bukkan, akkor visszafogottabb jelzéseket adjon halkan: szűköljön, és lassan csóválja a farkát. Amennyiben viszont élő ember van a romok alatt, akkor jóval harsányabban reagáljon: ugasson, vonítson és élénken kaparja a kritikus területet.

Drámai képek a mexikói földrengésről: túlélők után kutatnak a különlegesen képzett katasztrófakutyák

Az 1968-as kísérlet olyan biztató volt, hogy a következő évben már hegyomlásoknál és bányarobbanásoknál is bevetettek kutyákat. Hivatalosan azonban csupán 1975-ben ismerték el a katasztrófacsapatot, amely mindössze kéttagú: a vezetőből és a kutyából áll. Mégis ez a minimális létszámú csapat módfelett eredményesen helyettesíti, pontosabban kiegészíti a katonai mentőalakulatokat. Gyorsan és könnyen jut el a katasztrófa színhelyére, a kutyát nem zavarja az időjárás (még a legmodernebb akusztikai készülékek is használhatatlanok például, ha esik az eső, mert az esőcseppek zöreje megzavarja működésüket); nem érdeklik a különböző zajok (nem kell tehát állandóan félbeszakítani a mentési munkálatokat, nem kell tökéletes csendet teremteni, hogy a betemetett emberek jelzéseit meghallja); figyelmét csupán egyetlen dolog köti le: az életjel!

Azt állítottuk az imént, hogy a katasztrófakutya teljesen új fogalom. Nos, ez így nem teljesen pontos, ugyanis az angolok már a második világháborúban is dolgoztak kutyákkal, amikor London bombázásakor sokan betemetődtek az óvóhelyi pincékbe. S a kutyák itt is beváltak: kiderült, hogy a legnagyobb kavarodásban, zajban is képesek kiszűrni a segélykérők elhaló hangját, nem zavarja őket a sötétség, nincs szükségük iránytűre, semmiféle bonyolult, korszerű műszerre ahhoz, hogy a szerencsétlenül járt embereket megtalálják.

A katasztrófakutyák európai kiképzőközpontja Svájcban van. Itt tanulják meg - hat hónapos kemény munkával - a német juhászkutyák, boxerek, airedale terrierek, dobermannok, hogyan kell létrára mászni, égő erkélyen biztonságosan megállni, a romok alatt lévő halott és élő áldozatokat felkutatni és jelezni.

A svájci kiképzőiskolában végzett kutyák első igazi nagy erőpróbája 1976-ban volt, amikor az olaszországi Friuli városát súlyos földrengés sújtotta. Hat kutyavezető és ugyancsak hat kutya érkezett a svájci repülő-mentőszolgálat segítségével, ahol néhány órán belül 16 túlélőt sikerült a segítségükkel kimenteni a romok alól, s további 125 halott helyét határozták meg pontosan az összeomlott házak alatt!

A bukaresti földrengés-katasztrófa után is megjelentek a Svájcban kiképzett kutyák, hogy összeomlott házak, romokkal elzárt utcák körzetéből a föld alól érkező jelzések, emberi szagok nyomán eligazítsák a mentőosztagokat. Legközelebb 1980. október 10-én vizsgáztak, amikor földrengés rázta meg El-Asnam városát. A szomorú mérleg: 2590 halott, 9000 sebesült és több mint 300 ezer károsult! A kutyák itt is nagyszerűen dolgoztak. Egyikük, egy Minos nevű német juhászkutya például első bevetése alkalmával tíz perc múltán eltűnt a romok alatt, majd nyüszítve hívta gazdáját, aki a kutyát egy eszméletlen, vérző sebesült mellett találta. Mellettük még két további túlélő, körülöttük pedig tíz halott feküdt. Minos ezután hatalmas betontömbök alatt heverő áldozatokat kutatott fel, s egy beomlani készülő, lángoló garázs mélyén pedig élő csecsemőre bukkant.

Svájcban jelenleg 70 kéttagú mentőcsapat tevékenykedik. Eredményeik nyomán más országokban is (például Német- és Franciaországban, az Egyesült Államokban) megkezdték a katasztrófakutyák kiképzését. S hogy ez a munka mennyire nem hiábavaló, azt a legutóbbi szörnyű tragédia, a mexikói földrengés példázza. 1985. szeptember 19-én reggel 7 óra 19 perckor megmozdult a föld a világ egyik legnagyobb metropolisa, a tizenhétmillió lakosú Mexikóváros alatt. Az ország történetének legsúlyosabb földrengése mindössze 3 percig tartott, de ezalatt több mint ötszáz 10-15 emeletes épület omlott össze, tízezrek váltak hajléktalanná, és ezrek lelték halálukat a romok alatt. A katasztrófa hírére nagyszabású nemzetközi segélyakció bontakozott ki. Mentési munkálatokban jártas szakemberek, speciális brigádok érkeztek a városba, egyebek között a svájci kormány mentőosztaga 35 különlegesen kiképzett kutyával, amelyek egyetlen nap alatt több mint száz embert találtak meg és mentettek ki a romok alól...