alaphang
alaphang főnév
1. (fizika, zene) Az a hang, amellyel mint legmélyebb és legerősebb hanggal (a rezgő test egészének a hangjával) ugyanannak a rezgő testnek a felhangjai együtt megszólalnak, hangzanak.
2. (zene) <Összhangzattani értelemben> az alapállásban (2) levő hangzat (akkord) legmélyebb hangja (pl. a g-h-d-f akkordban a g).
3. (zene) <Vmely hangsorban, skálában> központi jelentőségű, a hangnem jellegét meghatározó kiinduló, ill. záró hang, amelyen a dallam megnyugszik. A C-dúr alaphangja c.
4. (átvitt értelemben) <Vmely irodalmi alkotásban, zenei előadásban v. művészi alakításban> jellemző, sajátos hangulati elem. Derűs v. tragikus az egész mű alaphangja. A balladánál … egy alaphangból fakad fel a forma. (Arany János) [A dalból] nem hiányzott a búskomor, elbúsító alaphang. (Jókai Mór) Megvan az új színdarabomnak, ha nem is a témája, de az alaphangja. Afféle moden népszínmű lesz. (Nagy Lajos)
5. (átvitt értelemben, választékos) Szóhasználat, beszédmodor; hangnem, tónus. Végig megmaradt ebben az atyáskodó alaphangban. Ő adta meg az alaphangot: az ő stílusában, modorában folyt a társalgás.
alaphangú.
