áldó
áldó melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -an, -lag, -bb (választékos)
1. Olyan, aki, ami áld (1–2). Áldó emlékezet, isten. A püspök áldólag a fejére teszi a kezét. (Herczeg Ferenc)
2. Olyan, amivel áldanak. Áldó imádság, kéz. Áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. (Petőfi Sándor) Cynthia … mintha az áldó hangok elől akarna szabadulni. (Jókai Mór)
3. Vkire, vmire kedvező, áldással járó, áldást hozó. Áldó eső, mosoly. A napnak áldó sugarai ránk is melegítenek. (Vas Gereben) Női részvét szende bája, Szép szem áldó mosolyába’ | … mind tiétek! (Gyulai Pál)
II. főnév -ja (népies) Aki áldója van!, az áldóját!, hű az áldóját!: <szitkozódva, káromkodásban, kb. a. m.:> a kutya mindenit!, a teremtésit!, az istenfáját! Aki áldója van, ni! … zúgá mellettök egy erős, férfias torokhang. (Jókai Mór) Az áldóját az öregapádnak … (Eötvös Károly) A kutya áldóját, lemegyek arra a törökföldre. (Gárdonyi Géza)
