ártatlanság
ártatlanság főnév -ot, -a
Általában az ártatlan (1–4) melléknévvel kifejezett tulajdonság; vkinek, vminek ilyen volta.
1. Az a tény, hogy vki, vmi bűntelen vmiben. Kiderült a gyanúsított, a vádlott ártatlansága; ártatlanságát bebizonyítja, hangoztatja. Mondd meg nekem azt: A hűtlenségnek fekete posztaja Vagy az ártatlanságnak Patyolat lepedője takarja-e lelked. (Petőfi Sándor) A maga finom asszonyi éleslátásával … úgy vezeti a dolgokat, hogy végül is a fiú ártatlansága kiderül. (Kuncz Aladár) || a. Vminek nem rossz, nem ártó szándékú volta. A játék, a tréfa ártatlansága.
2. Erkölcsi tisztaság, feddhetetlenség. Gyermeki, naiv ártatlanság. Megtartották … Az ő mennyei ártatlanságjokat. (Berzsenyi Dániel) A pap rajongásában csakhamar felfedezte az ártatlanságot. (Krúdy Gyula)
3. (választékos) Szüzesség. Megőrizte, elvesztette ártatlanságát, ártatlanságától megfoszt vkit. Hervadása líliomhullás volt: Ártatlanság képe s bánaté. (Vörösmarty Mihály)
4. Erkölcsileg romlatlan, tiszta, bűntelen személy, kül. nő. Édes kis ártatlanság; falusi ártatlanság. (gúnyos) Óh, a kis ártatlanság! || a. Olyan személy, aki semmi rosszat nem követett el, aki nem oka semminek, nem ártott senkinek. Egy ártatlanságot … gyalázatba kevertél – becsűlet- | é ez? (Katona József)
ártatlansági.
