átellenben
átellenben [t-e] határozószó és névutó
I. határozószó
1. A túlsó oldalon; szemben (I. 2), szemközt (I. 2). Az átellenben levő épület. Átellenben van egy ház. A kis szobán hosszu vékony asztal Nyujtózkodik végig … Átellenben az ágy. (Petőfi Sándor) A báróné ott volt … háttal az ablaknak, éppen átellenben egy tükörbe nézve. (Mikszáth Kálmán)
2. (ritka) Arccal a beszélő v. a szóban forgó személy felé fordulva; szemben (I. 1), szemközt (I. 1). A háziasszony mellett ültem. Átellenben az orvos beszélgetett.
II. névutó (előtte, utána v. tőle távolabb álló -val, -vel ragos névszóval v. vele határozószóval, azzal együtt értve)
1. A szóban forgó személlyel v. dologgal egy magasságban, de ellenkező oldalon; szemben, szemközt. Az evangélikus pap leánya … átellenben lakik velök. (Tolnai Lajos)
2. Arcával, elülső oldalával a szóban forgó személynek arca, a tárgynak elülső oldala felé fordult helyzetben; szemben, szemközt. Túlnan, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. (Petőfi Sándor)
