beborul
beborul tárgyatlan ige
1. (gyak. alany nélkül) <Az ég, az idő> felhős lesz; befelhősödik, befellegzik. Hirtelen, egyre inkább, lassanként beborul; beborul az ® ég fölötte. Az ég is béborul, fényes nap setétül. (Balassi Bálint) Másnap ismét beborult s elkezdett esni a reménytelen, makacs novemberi eső. (Kuncz Aladár) || a. (átvitt értelemben, választékos) <Élet, sors> egyszerre kilátástalannak, reménytelennek kezd mutatkozni. Beborul előtte a jövő. Béborult az élet vidám ál, orcája! (Berzsenyi Dániel) || b. (átvitt értelemben, költői) <Arc-tekintet gondtól, bánattól> elkomorodik, elborul. Beborul az arca, a homloka, a tekintete. Beborúl szép hősi tekintete. (Vörösmarty Mihály) Homlokod miért borult be, Mért e könnycsepp kék szemedbe? (Gyulai Pál)
2. (népies) Vhova, vmibe borul; beleborul. Beborult a kocsi az árokba.
3. (tájszó) Beborul vmi: vmely növénynek v. virágnak a levelei a szár, a törzs felé hajlanak, mintegy bezárkóznak, összezárulnak; összeborul vmi. Beborul a káposzta. A rózsa megint be akarna borulni. (Vörösmarty Mihály) || a. (tájszó) <Vmely fa, bokor több ága> befelé, egymásra hajlik. Beborulnak a fa ágai.
beborulás; beboruló; beborult.
