bődül
bődül tárgyatlan ige -t, -jön (rendsz. -t ragos mértékhatározóval) (hangutánzó)
1. <Tehén, bika, némely vadállat> vmilyen bőgő hangot ad, bőgni kezd. Az oroszlán nagyot bődült.
2. <Személy rémületében, dühében, fájdalmában v. bárdolatlanságból> a bőgő állat hangjára emlékeztető hangot ad. Akkorát bődült, mint egy bika. Az asszony egy irtóztatót bődült, mire az erőlködésben visszarogyott. (Vas Gereben)
3. (átvitt értelemben) <Tárgy, természeti jelenség> elnyúló, tompa, messze hangzó hangot ad. Nagyot bődültek az ágyúk. [A fergeteg] Bődülve hatalmasan és hidegen Ily szót dörög által az ősz teleken … (Vörösmarty Mihály) Délután | légiriadóra bődűl a gép. (Szabó Lőrinc)
Igekötős igék: belebődül; elbődül; felbődül; rábődül.
bődülés; bődülő.
