elhallgat
elhallgat ige
I. tárgyatlan Hallgatni kezd; nem beszél, nem szól tovább.
1. <Személy> hirtelen abbahagyja a beszédet, ill. nem hallat tovább vmely hangot. Egyszerre elhallgatott. Az erélyes figyelmeztetésre elhallgatott. Ijedten hallgatott el. Ott lesi Miklós … | Györgyből mikép hortyog ki s be a lehellet; Egy marokszorítás – s ha száz lelke volna, Mégis elhallgatna, többet nem horkolna. (Arany János) Amikor látta, hogy mosolyogva bólongok, elhallgatott. (Kosztolányi Dezső) Meséltem … Lóci csínyjeit. | Nevettünk, elhallgattunk. (Szabó Lőrinc) || a. Elhallgass! v. nem hallgatsz el?: <rendreutasítás v. fenyegetésként:> egy szót se, egy hangot se többet v. tovább! || b. <Kisgyermek> abbahagyja a sírást. A kicsi elhallgatott és elaludt. || c. <Állat, hangot adó készülék v. más hangforrás> hirtelen abbahagyja a hangadást, egyszer csak nem szól tovább. Elhallgat a gramofon, a harang, a hegedű, a rádió. Nem akar ez a kutya elhallgatni; nézz már ki! Zúg az éji bogár, neki megy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. (Arany János) A szél is elhallgat néha, ha megunja az örökös dudálást. (Krúdy Gyula) Már elhallgattak a madarak, | annál hangosabban szóltak a tücskök. (Babits Mihály)
2. <Beszéd, hang v. zeneszó> hirtelen félbeszakad, abbamarad, ill. bevégződik. Elhallgat a nóta, a taps, a zene. Elhallgatott a szomszéd szobában a sustorgó beszéd. Elhallgat, kialszik az éjek varázsa, A furulyaszó, a pásztortűz végképen. (Tompa Mihály) Elhallgat véres, démoni kacaja az ostoba hisztériának. (Karinthy Frigyes)
3. Elhallgat vmivel: nem beszél tovább vmely ügyről v. vkiről, abbahagyja vminek az emlegetését, vmely tervnek a hirdetését. Elhallgattak a követelésükkel. Hogy lárma ne legyen belőle, adott száz forintot az öreg cigánynak, s az elhallgatott a dologgal. (Jókai Mór)
4. (átvitt értelemben) <Író, költő, tudós v. más közéleti személy> abbahagyja nyilvános tevékenységét; nem szerepel tovább a közéletben. (választékos) Örökre elhallgatott: <író, költő, tudós v. más közéleti személy, aki életében vmely nagyobb közösséghez szólt> meghalt. Sokat szerepelt a politikai életben, de aztán elhallgatott. || a. (átvitt értelemben, ritka) <Újság, folyóirat> megszűnik.
5. (átvitt értelemben) Szerepét, jogosultságát veszti; meghátrál. A tényekkel szemben el kell hallgatniok az érveknek. A szerelemben elhallgat az értelem. Győz a szív, elhallgat az ész, elhallgat az eskü. (Vörösmarty Mihály)
II. tárgyas
1. Bizonyos ideig figyelmesen hallgat vmit. Nem alszik el ez a gyerek a mesén, éjfélig is elhallgatná. Énnekem amicsodás természetem vagyon, elhallgathatom az embert három óráig is, hogy egyet ne szóljak. (Mikes Kelemen) Hagyd el kérlek, hagyd el e fájós beszédet. | Márkor a tüzhelynél tengerit morzsolva, Itéletnapig is elhallgattam volna. (Arany János) Annyi mindenfélét tud elmondani a virágjairól …, hogy el lehetne hallgatni egész nap. (Mikszáth Kálmán) || a. Tud hallgatni v. végig tud hallgatni <olyan vmit, aminek a hallása bántó, kellemetlen, megrázó>. Egész nap elhallgatja az asszony siránkozását. Ha engem most katonának visznek, ki hallgatja el azt a szörnyű sírást, amit ez a két gyerek tesz? (Vas Gereben)
2. Szó, megjegyzés, ellenvetés nélkül hallgat meg v. hallgat végig <vmit, rendsz. vmely becsmérlő beszédet>. Elhallgatta, hogy a barátjáról annyi rosszat beszéltek a társaságban. „Lányom, ez ifju gyilkosa vagy!” | Kétszeri mondást – mint lebüvölten [= mintegy megbűvölve] – Hallgat el, aztán így rebegi: | „Bárczi Benőt én meg nem öltem.” (Arany János) Ismét összeültél azzal a szemtelennel, aki engem minden ember előtt ócsárol, becsmérel, s te azt elhallgatod, még tódítod is. (Jókai Mór) || a. (ritka) Válasz nélkül hagy vmit, úgy tesz, mintha nem hallaná, elereszti a füle mellett. Mondhatod neki ezerszer is, csak elhallgatja.
3. Azzal leplez, titkol el vmit, hogy nem beszél róla. Egy betűt sem hallgattam el. Igy szólt, de Lajosnak [= Lajos előtt], hogy veje miatt a | Lyánya baja meggyűl, Károly elhallgatta: | Hogy Mária ellen koronáért lázad. (Arany János) A házi bajnak az a tulajdonsága, hogy ha elhallgatják, kis baj, ha kibeszélik, nagy baj. (Jókai Mór) Senki rám ne fogja … Mintha elhallgatnám azt, amit még tudok. (Mikszáth Kálmán) || a. (rendsz. tagadó alakban) Elhallgat vmit: szándékosan nem beszél vmiről, amiről lehetne v. kellene beszélnie; nem tesz szóvá vmit. Elhallgatja a sérelmeit; nem hallgathatom el, hogy … El nem hallgathatjuk … eredeti hibájokat, mely már egyéb színészeinkre is ragadni kezd, a szóhabarást [= a hadaró beszédet]. (Vörösmarty Mihály) Ti férfiak, | egymást megtépve nő miatt, | ne hallgassátok el: Nagyon fáj. (József Attila)
elhallgatás; elhallgatható; elhallgató; elhallgatott.
