elhuny
elhuny tárgyatlan ige
1. (választékos) <Ember> – rendsz. nagyobb szenvedés nélkül – meghal, örökre elalszik. ® Csendesen elhunyt. Váratlanul elhunyt. Előbb az asszony, utána pedig Gergely úr is elhunyt. (Mikszáth Kálmán)
2. (költői) <Tűz, fény> ragyogását, fényét lassan elvesztve, elhalványodva megsemmisül, kialszik, többé nem világít. A tiszta szép fény elhuny, s éj leszen. (Vörösmarty Mihály) || a. (átvitt értelemben) Hunyjatok el tüzeim! (Kisfaludy Sándor) A szerelmes ifju vész azonban, Búsan elhúny képén a reménység Szép világa. (Vörösmarty Mihály)
3. (költői, régies) <Szem> a halálban lezáródik. Hunyjon el inkább Bús szemetek. (Vörösmarty Mihály) A szép lányka szemei elhunytak. (Jókai Mór)
4. (ritka, költői) Vki elkábul, önfeledten elpihen. Hagyj részeg örömmel Elhúnynom öledbe. (Vörösmarty Mihály)
elhunyás; elhunyó.
