elver
elver tárgyas ige
I. Bizonyos eredménnyel v. bizonyos ideig ver, és a verést befejezi.
1. <Embert v. ritk. állatot> nagyon megver. Jól elver vkit; bottal, pipaszárral veri el. Az anya elverte rakoncátlan fiát. Szóláshasonlat(ok): elverték, mint a kétfenekű ® dobot; úgy elverlek, hogy ® kanállal szednek v. szedhetnek majd fel; úgy elverték, hogy csak úgy ® porzott. Megérdemelnétek valóban, hogy apátok azzal az új korbáccsal jól elverjen benneteket. (Jókai Mór) Sokat beszéltünk arról, hogy ezt a bolgárt jól el kéne verni. (Gelléri Andor Endre) || a. (ritka) Elver vmit vkin: <vminek a megtorlásaképpen> nagyon megver vkit v. (átvitt értelemben) alaposan elbánik vkivel. No megállj! ezt még elverem rajtad!
2. (átvitt értelemben, bizalmas) Elver vkit: fegyverrel harcolva nagyfokú vereséget okoz neki; megver vkit. Alaposan elverték az ellenséget. Hunyadi … úgy elveri a törököt, hogy szinte porzik bele. (Vörösmarty Mihály) || a. (sport, ritka) (Nagyon) megver. Tegnap jól elverték a csapatunkat.
3. (ritka) <Zenedarabot, hangos jelet, több hangot vmely pengető, ütő, esetleg más billentyűs hangszeren> eljátszik; megszólaltat, egymás után üt v. játszik, és az ütést, ill. játékot befejezi. Verd el a nótámat, cimbalmos! Orgonán a legegyszerűbb egyházi éneket sem bírtam elverni. (Táncsics Mihály) Már a takarodót is elverték fatáblán fabotokkal. (Jókai Mór)
4. (alany nélkül is) (népies) <Toronyóra vmely időpontot> többszörös ütéssel jelez, és az ütést befejezi. Elverte már a delet, az éjfélt, a hetet. Éjfélt is a négy parti város Tornyában sorra elveri. (Arany János) A falióra odabenn nagy nyöszörgéssel hozzáfog az ütéshez, elveri … végig a tizenkettőt. (Jókai Mór)
5. (ritka) Elveri vmijét: célját tévesztett ütéssel nagyot üt v. többször ráüt vmely testrészére, s így azt megroncsolja. Elveri a kisujját, a körmét. A kova kissé megkopott, félek, hogy a körmömet is elverem ezután, míg egy szikrát ki tudok belőle csalni. (Arany János)
6. <Termést, termő területet a jégeső> súlyos kárt okozva szinte elpusztít; nagyon megpaskol. Elverte a jég a határt, a vetést. Gabonáját, aratás előtti napon, jégeső veri el. (Kölcsey Ferenc) Szent István délután elverte a jég a szőlőt. Azaz dehogy elverte: széthasogatta még a tőkéket is. (Móra Ferenc) || a. (népies) Elveri a ragya: r. éri, ragyás lesz.
7. Elveri a port v. (ritka) a havat: <eső> rövidebb ideig esve megköti v. elmossa és így megszünteti a port, a havat. Ez a zápor éppen hogy elverte a port. Meleg eső elverte a havat. (Jókai Mór) Kiértek a Széchenyi térre, melynek szállongó porát elverte az eső. (Kosztolányi Dezső) És eső jött és elverte a port. (Szabó Lőrinc)
8. (átvitt értelemben) <Nagyobb összegű pénzt, vagyont> haszontalanságra elkölt; elpazarol. Sok pénzt elvert a játékbarlangban. Kis birtoka utolját akkor verte el odalenn kártyán, amikor Marika már a felesége volt. (Kaffka Margit) Honfitársai szerint lovagi családból származott, s nagy vagyont vert el Párizsban. (Kuncz Aladár)
9. (népies, mezőgazdaság) <Cséplőgép v. cséplőgéppel vki> elcsépel. A gép már elverte a búzát, most a rozs következik. Estig elverjük a hátralevő kévéket.
II. Elkerget.
1. (régies) <Embert, állatot> verve elűz, kikerget. A keményszivű [kislány] elveri a macskát, Orrára nyomintván egy goromba fricskát. (Arany János) Elkergetem még ma. Kiadom a parancsot, hogy ha még egyszer az udvarba jön, ostorral verjék el. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben, régies) Vkit elver (a háztól v. magától): végleg elűzi, elüldözi. Elverte a háztól. Irígységből a leányt elverte, Elverte a háztól a világba. (Petőfi Sándor) Ágyából kiűzte, asztalától elverte az a gondolat, hogy van valami a földön, ami feltalálhatatlan. (Jókai Mór)
2. (választékos) Támadással elűz. Elverték az idegen hódítót határaikról. A kapuktól ellenségteket Férjem veré el. (Madách Imre) Ali basa … a néhány száz főnyi őrségre támadva, azt rövid ellenállás után elverte útjából. (Jókai Mór)
3. <Hajót v. azon utazó személyt a hullám, a szél, a vihar> folytonos csapkodással odább-odább lök s így eltávolít, eltérít vhonnan. A hullám elverte a hajót a parttól. Üldözőink hajóhadát is szétszórta ugyan a vihar, de minket is egész az egyiptomi partokig elvert. (Jókai Mór)
4. (átvitt értelemben, népies) <Felhőt, esőt a szél, a nap> elhajt. A nap … azért veré el a ködöt, Csak azért, hogy tisztán lássék: milyen Hervadás van a világ fölött. (Petőfi Sándor) Az éji esőt elverte a kemény szél. (Tolnai Lajos) || a. (átvitt értelemben, ritka) <Nap, fény sötétséget> elűz, megszüntet. És midőn a hajnal a homályt elverte, [Miklós] Magát egy sivatag pusztaságban lelte. (Arany János)
5. (átvitt értelemben) <Testi v. lelki állapotot, érzést> megszüntet v. nem enged bekövetkezni; elűz. Elveri vkinek az álmát (a szeméről); elveri az unalmát. Az orvosok semmiképpen sem tudták elverni róla a nyavalyát. (Vas Gereben) A király álmát is gond veri el, rágó. (Arany János) || a. (átvitt értelemben) <Hiányérzetet> csillapít. Elveri éhségét, szomját. Mikor aztán Miklós az éhét elverte, | Bence a kulacsnak nyakát kitekerte. (Arany János) Édes vizű folyók … Szelik át a rónát, partjaikra járnak Estenden a gímek szomjukat elverni. (Jókai Mór) || b. (irodalmi nyelvben, régies) <Gondolatot, érzést> elnyom, visszaszorít. Félelmemet, hijába! el nem verhetem. (Kisfaludy Sándor) Ha egy [gondolat] jött volna is, hirtelen elverte a másik. (Tolnai Lajos)
6. (régies) <Időt> vmely jelentéktelen dologgal eltölt, hogy ne unatkozzék. Beszéljetek …, hogy színházig elverjük az időt. (Vas Gereben)
Szólás(ok): ld. por.
elvereget; elverés; elveret; elverhető; elverő; elverődik; elvert.
