elvet
elvet ige
1. tárgyas (választékos) Kezével magától távolabbra vet; elhajít, eldob. Elveti a gerelyt, a súlyt. Elveti a kockát: (átvitt értelemben is) döntő lépésre szánja el magát. Jó távolra elvetette a kődarabot. A kocka el van vetve!: a döntő lépést megtettem, nincs visszatérés. || a. tárgyas (választékos) Mint feleslegest, hasznavehetetlent eldob, félredob, félretesz vmit. Mihent a citromból a levit kifacsarják, elvetik … (Mikes Kelemen) Már a nádat elvetettem Melyen véled hajdani Gyermekkorunkban szerettem Fel s alá lovagolni. (Csokonai Vitéz Mihály) Tört sisakja, pajzsát elvetette. (Vörösmarty Mihály)
2. Elveti magát vhol: a) vhová ledől, vmin elterpeszkedik. Elvetette magát egy széles bőrdívánon. (Tolnai Lajos); b) <személy a földön> hirtelen elvágódik és elterül. János, a reszketős beteg elvetette magát a palota lépcsőjénél. (Tolnai Lajos) || a. Vesd el magad!: <rendsz. közbevetésként, gyak. nosza, usgyé v. uccu indulatszóval együtt annak jellemzésére, hogy vki teljes erejéből hirtelen futásnak ered(t), ill. gyors futásra, menekülésre való felszólításként>. A nebuló – uccu neki, vesd el magad – zsákmányával elfutott. No most vesd el magad Jancsi! (Jókai Mór) Uccu, megriadnak a Kún István legényei … vesd el magad … ki merre látott. (Mikszáth Kálmán)
3. tárgyas (népies) <Állat fiat, kölyköt> idő előtt hoz világra; elvetél. A tehén elvetette a borját. A koca mind a hét malacát elvetette. Nyájainkat métely szállja meg, S a szürke kanca vemhét elveti. (Berzsenyi Dániel)
4. tárgyas (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Vmely kellemetlen érzést, gondolatot> elhárít magától. Mint most ezt a kámzsát, elvetem a gondot. (Arany János) || a. Elveti vminek a gondját: vmely teendőt gyorsan elvégez, vmely ügyet sürgősen elintéz, hogy ne legyen rá gondja a jövőben. No, ennek is elvetettük a gondját. Azt hittem, ezzel az ártatlan hazugsággal mindennek elvetem majd a gondját. (Kosztolányi Dezső)
5. tárgyas (átvitt értelemben) Elvet (magától) vmit: nem akarja tovább megtartani, ami eddig az övé volt, sajátja volt. Elvet magától vmely szokást; elveti az életet. Ősi kincsét a magyar nép Megveti és elveti. (Petőfi Sándor) Eszményedet, mint látom, elveted. (Madách Imre) Elvetett magától mindent, ami a régi világra emlékeztette. (Kuncz Aladár) || a. tárgyas (átvitt értelemben, ritka) Elvet (magától) vkit: nem akar vele tovább közösségben, jó viszonyban lenni; eltaszítja magától. Feláldoztam fejedelmemért férjemet, kit mint embert szerettem, de mint árulót elvetek magamtól. (Jókai Mór)
6. tárgyas (átvitt értelemben) <Ajánlatot, javaslatot, állítást, tételt> elutasít, visszautasít, nem fogad el (érvényesnek). Az indítványt a közgyűlés elvetette. A bizottság elvetette a tervet. Az elnök halkan tanácskozott a bírákkal és közölte a határozatot: – A törvényszék az indítványt elveti. (Kosztolányi Dezső)
7. tárgyas <Bizonyos mennyiségű vetőanyagot> vetve a földbe juttat. Elveti a búzát, a tengerit. || a. (tárgy nélkül) Idejében elvetettünk. A határban már mindenki elvetett. Megvettük a földecskét Bugáéktól, … el is vetettünk benne tavaszkor. (Mikszáth Kálmán) || b. tárgyas (ritka) <Vmely területet> bevet. Azt a lucernást még szegény ipam vetette el. (Eötvös József) Elvetett ő minden földet s nem hagyott ugaron semmit. (Eötvös Károly)
Szólás(ok): ld. sulyok.
elveteget; elvetés; elvetett; elvethető; elvettet; elvettetés.
