elvisel
elvisel tárgyas ige
1. <Ruhát> elszakadásig, elkopásig visel, egészen addig hord, míg viseltessé nem lesz. Elviselte minden ruháját.
2. (ritka) <Ruhát> viseltessége, kopottsága ellenére tovább, végső elrongyolódásáig visel. Elviseljük mi a kopott ruhát is. Azt a ruhát a koldus sem veszi fel, Mit egy magamszőrü ember elvisel. (Arany János) Akadtak néha ócska lovaglónadrágok a háznál, amelyeket Potrubányi úrnak kellett végleg elviselni. (Krúdy Gyula)
3. <Bajt, szenvedést, kellemetlen körülményt> ellenállást kifejtve v. belenyugodva, egészen a végéig tűr, szenved, visel. Ezt is elviselem valahogyan. Elviseli a fájdalmat, a hőséget, a megpróbáltatásokat, a nehézségeket. Köteles ő elviselni ezt a megalázást? A bajnok … Készebb elviselni örökös rabságot, Mint e feltétellel nyerni szabadságot. (Arany János) A lélek egyre többet elvisel. (Radnóti Miklós) || a. Vkit megtűr a közelében, környezetében, vállalja a vele való érintkezést, foglalkozást. Nehezen viselem el azt az embert. Édesanyám életében az a gondolat sem fordult elő, hogy sok a gyerek, akiket az Isten adott. Úgy viselte el, mint a természet parancsát és ajándékát. (Móricz Zsigmond)
4. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) <Vmely körülmény, állapot> lelkileg elnyű, nagyon elfáraszt, megvisel vkit. A sok gond és nyomorúság hamar elviseli az embert. (Eötvös József)
elviselés; elviselhető; elviselő; elviseltet.
