esküdt
esküdt [e] melléknév és főnév -et, -je [e, e]
I. melléknév (ritka, régies) Olyan <személy>, aki esküt tett, megesküdött vmire; hites. [Az asszony] azon kötelességeit régen elfeledte, melyekkel Isten előtt esküdt férjének tartozik. (Jókai Mór) Négy évig kellett tanulnia a kollégiumban! Az ötödik évben esküdt felügyelő volt. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben) Vkinek, vminek esküdt ellensége: ádáz, engesztelhetetlen e. Esküdt ellenségei egymásnak. Mindennemű zsarnokságnak esküdt ellensége vagyok. (Jókai Mór) Én a kutyáknak esküdt ellensége vagyok. (Gárdonyi Géza) || b. (ritka, régies) Olyan <dolog>, amelyre esküt tett vki; esküvel fogadott. Mint tisztviselőnek esküdt kötelességem elfogni őt. (Eötvös József)
II. főnév -et, -je [ë, e]
1. (1945 előtt) A községi elöljáróságnak a közigazgatással kapcs. bizalmi feladatok elvégzésére hivatott, választott tagja. A bíró az esküdtekkel megbeszélte az adókivetést. Se a jegyzővel, se a bíróval nem lehetett beszélni … Bent ültek az esküdtekkel … a község nagy könyvei és háborús nyomtatványok között. (Gárdonyi Géza) || a. (régies) A szolgabíró mellé rendelt hivatalos személy, aki a községi közigazgatás és igazságszolgáltatás ügyeinek intézésében vesz részt. A főispán nem tett meg csak tiszteletbeli esküdtnek. (Mikszáth Kálmán)
2. (jogtudomány) Az esküdtbíróságnak bírói szakképzettség nélküli, választott tagja; feladata a bűnösség megállapításában közreműködni; az ítélethozatalban nem vesz részt. Az esküdtek visszajöttek és kimondták, hogy Florion … bűnös. (Jókai Mór)
esküdti; esküdtség.
