hm
hm mondatszó, (ritka) hmm
I. (Eső hangmenettel; rendsz. csukott szájjal ejtve) <Annak kifejezésére, hogy a beszélő csak félhangosan gondolkozik, magában beszél anélkül, hogy gondolatát, érzését másokkal közölni kívánná; gyak. ismételve.>
1. <Elgondolkodás, töprengés, tűnődés kifejezésére.> Hm, hát most mit is kellene tenni? Hm, ez talán mégis jobb lenne. Hm, biz a nem tréfa volna, A felhőből hogyha folyna Boreső. (Petőfi Sándor) Hadd lássam azt a kereket – … Gergely rááll és egyenkint megnyomogatja a küllőket. Csak egy reccsen ki. – Hm, – mondja az ujját az állára téve. (Gárdonyi Géza) „Züllött alak, valaha ide járt” … | Züllött alak? Hm. Érdekes lehet. (Szabó Lőrinc) || a. <Csillapuló haragot követő higgadtabb gondolkodás érzékeltetésére.> Hm. Beszélni tudsz, azt látom, szólt félretéve haragját. Hát kenyeret sütni tudsz-e? (Jókai Mór) || b. <Gúnyos ráhagyásban.> A sógorom? Hm! a derék s haszont- | hajtó pohárnok a vámot valóban | elnyerte Újfalun, mert szorgalommal | töltötte a királyné kancsóit. (Katona József)
2. <Bizonytalanság, kétkedés kifejezésére.> Hm, hm, ez így talán mégsem lesz jó! Szegény asszonynak gyermeke … | Hm, hátha gazdagé? (Petőfi Sándor) Mikor az egész levéllel készen volt, akkor egyet hemgetett. – Hm! Egy kis baj van. (Jókai Mór) Hm! ecsém [= öcsém] János, nem megy az olyan könnyen. (Benedek Elek) || a. <Hitetlenkedés kifejezésében:> hát, vajon …? Hm! csalhatatlan a közegyezés [= közmegegyezés]? (Katona József)
3. <Megütközés, bosszús elégedetlenség, harag, tiltakozás kifejezésére.> Hm, fegyveres asszony! furcsa, furcsa lehet. (Petőfi Sándor) De Toldinak a szó szivébe nyilallik És olyat döbben rá, hogy kívül is hallik. „Hm, paraszt én!” emígy füstölög magában. (Arany János) Mi a? már megint cibereleves? hmm … még a kanalam se szeretem bemocskolni vele. (Móricz Zsigmond)
4. <Csodálkozás, meglepő észrevétel kifejezésére:> no nézd, no lám! [Dániel úr] gonddal jegyez valamit egy sárga bőrtáblás zsebkönybe. Hm, hát már tud írni! (Gárdonyi Géza)
5. <Rosszallással vegyes csodálkozás kifejezésére.> Hm, mégis csak különös egy ember ez! Erzsók … Midőn felvirradt álma éjjelébül … Első tapasztalása lön, hogy szédül … Aztán: hogy ő tán az idén se járt ott: | „Hm, hm! a sok kicsi ujfenn megártott!” (Arany János) Hm, hm. – Az óriási nagy ember sokáig … hmgetett. (Móricz Zsigmond)
6. <Tetszés, elismerés bevezetésére.> Hm, elég csinos vászonjószág [= vászoncseléd] volt. (Mikszáth Kálmán)
7. <Sajnálkozás kifejezésére.> Hm, bizony csak sok nem úgy halad, Amint kéne, itt a nap alatt. (Petőfi Sándor) „Hm, hm!” a kobzos szólt „csak ez így ne volna … ” (Arany János)
8. (népies) <Refrénszerűen, a verssor végén.> Juhász legény bundája, hm! | Szőrivel kifordítva, hm! | Azért van kifordítva, Hogy az eső ne vágja, hm. (népköltés) Kiszáradt a bodzafa. Hm! | Hol hálunk az éjszaka? Hm! | Ajtó mellett a padon. Hm! | A te gyenge karodon. Hm! | Vaj [= vagy] nálatok, vaj nálunk. Hm! | Hol jobb helyet találunk. Hm! (népköltés)
II. (Emelkedő hangmenettel, az m hang zárjának megtartásával v. az ajkak összezárása nélkül, a h után határozatlan minőségű magánhangzót ejtve) (népies)
1. <Bizonytalan kérdésként, megelőző közlés v. kérdés után:> mit mondtál? mit akarsz? tessék? mi? [Szeretnék vmit kérdezni.] – Hm? [Ki volt itt?] – Hm?
2. <Kérdő mondat után, a kérdésre várt felelet sürgetéseként;> mi? nos? Hol voltál, hm?
hmget.
