hjaja
hjaja indulatszó, jaja, (ritka) hjajah
1. <Sóhajtás, sóhajtozás kifejezésére, főleg olyankor, mikor vki nehezen találja meg a szavakat, elgondolkodik:> haj-haj! hej! Az egyik nem szólt, a másik hallgatott … Csak néha sóhajtott hol az egyik, hol a másik egy nagyot. – Hja-ja … Mire a másik egy óranegyed múlva visszafelelt: – Haj-haj … (Jókai Mór)
2. <Fenntartást is tartalmazó belenyugvás kifejezésére:> hej! Hű vagyok és voltam, senki se mondhatja, | Míg Buda országolt, meg Rof, meg az atyja, | Szolgálni ha kellett csak egy-egy királynak: De, ha már kettő van, hjaja! mit csináljak. (Arany János)
3. <Fölényes, leckéztető felelet bevezetésére.> De hát már mit vétettem én megint? szepegett Kornél báró … – Hja, jah! Kedves báró! Mikor ön úgy sporadice [=néha-néha] feltűnik ennél a háznál, mint valami keletindiai utazó, hát olyankor ön maga sem tudja, hogy a sok közül melyik elkövetett vétkére emlékezzék, amiért önt idehaza görbe szemmel fogadják? (Jókai Mór)
