haza [2]
haza [2] határozószó és igekötő
I. határozószó
1. Oda, ahol a beszélő v. a szóban forgó személy otthona, állandó lakóhelye van. Elmegyek haza. Elindult haza. Majd elkísérlek haza, Jer, addsza kezedet. (Petőfi Sándor) Helénájához megtért, mint haza. (Arany János–Shakespeare-fordítás) || a. Hazafelé (1). Amint ment-mendegélt haza, találkozott a barátjával. Ballagtam haza a redakcióból. (Kosztolányi Dezső)
2. Oda, ahonnan vki származik; szülőföldjére v. hazájába. Ellátogat haza. Megérkezett haza a falujába.
3. Abba a városba, faluba, ahol szülei élnek. Elment haza az anyjához.
4. Hazáig: a) odáig, ahol a beszélő v. a szóban forgó személy lakik; a lakásáig. Egészen hazáig szaladt. Hazáig visz a villamos. Jöjjön velem. De hazáig el nem kísérhetem. (Petőfi Sándor) b) annyi ideig, azalatt, amíg a beszélő v. a szóban forgó személy hazaér; egész úton hazafelé. Egész hazáig sírt a gyerek. Hazáig vert az eső bennünket.
II. igekötő
A. Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. a haza- igekötős címszavakat, főleg igéket.
B. <Önállósítva, haza- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként; a szóban forgó igével egyértékű.> [Most hazamész?] – Haza [= igen, hazamegyek].
Szóösszetétel(ek): idehaza; odahaza.
