irtóztató
irtóztató melléknév, határozószó és főnév
I. melléknév -n v. -an, -bb
1. (választékos) Olyan, amitől az emberben irtózat (1) támad; irtózatos, félelmetes. Irtóztató látvány volt. Irtóztató volt a megjelenése! A csend irtóztató, Csak szél sohajt a fákon át. (Eötvös József) Ezer felé bús harcmező a hon, Arat rajt a halál irtóztatón. (Petőfi Sándor) Sors! óraműved oly irtóztató … (Arany János)
2. (választékos) Szenvedést okozó; szörnyű. Irtóztató kegyetlenség, kínok. Itt rettentő irtóztató tél vagyon. (Mikes Kelemen) Irtóztató telünk volt az idén, | mintha meg akarná mutatni a | természet, hogy még ő is létezik. (Babits Mihály)
3. (választékos, gyak. túlzó) Nagyon nagy. Irtóztató hullámok dobálták a hajót. Irtóztató lángtenger borította el az egész városrészt. Irtóztató ordítást hallatott. Itt irtóztató sírás-rívás vagyon közöttünk. (Mikes Kelemen) Ha van, ki vétekért Irtóztatón lakolt, az én vagyok. (Vörösmarty Mihály) || a. (bizalmas, túlzó) Nagyon nagy. Irtóztató éljenzés hallatszott. A mentegomb … irtóztatón tiszta volt. (Vas Gereben) Ha két falubeli rokon összekerül, abból irtóztató nagy örömök … kerekednek. (Móricz Zsigmond)
II. határozószó (bizalmas, túlzó) Nagyon. Irtóztató gyönyörű; irtóztató nagy gyerek; irtóztató ostoba.
III. főnév -t (választékos, gyak. túlzó) Irtózatos (1, 2) dolog. Irtóztatókat mondott beszédében. Irtóztatókat szokott lelkem álmodni. (Jókai Mór)
