istenadta
istenadta [n-a] melléknév és főnév (régies írva: Isten adta, Isten-adta, isten-adta is)
I. melléknév (állítmányként és módhatározóként nem haszn.)
1. (elavult) Olyan <szív, tehetség>, amelyet vallásos eredetű felfogás szerint Isten adott, amelyet vki Istentől kapott. Egy istenadta szívet birok; Nesze, ha kell, neked adom. (Petőfi Sándor) || a. (elavult) Olyan <jelenség, dolog>, amely természeti erők hatásának eredményeként keletkezett. Maga gyujtogatta meg az istenadta tűznél a szurokfáklyákat. (Jókai Mór) || b. (elavult) Olyan <természeti tárgy>, amelyet emberi kéz nem alakított. Istenadta föld: csupasz f. Az ifju nő … Még folyvást ott hevert a pamlagon | (Az istenadta földön t. i). (Arany János) [Az egészségnek] a hypothekája [= jelzáloga] az istenadta hegy. (Jókai Mór)
2. (választékos) <Elismerő jelzőként:> kimagasló, kiváló <személy v. vmely képessége>; született. Istenadta művész, tehetség. || a. (népies v. régies) <Elismerő, dicsérő jelzőként:> bőven termő, termékeny <föld>; áldott. [A nép] szegényebb és szaporább, mint hogy megélhessen az istenadta földből. (Jókai Mór) || b. <Elismerő, dicsérő jelzőként:> kellemes érzést keltő; áldott. Oh uram! falura, mezőre kell jőni, hogy az ember jó izűt sétálhasson. A kő kemény, de az az Isten adta gyep csakúgy emeli az embert, ha rajta megy. (Vörösmarty Mihály) || c. (ritka) <Dicsérő jelzőként:> rendkívül boldog <idő>; mennyei. Lány az ifjut átölelte | Ifju kéjjel éldelé ez | Isten-adta perceket. (Szász Károly–Goethe-fordítás)
3. Szegény, szánalomra méltó <személy>. Az istenadta szerencsétlenek. S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e …? (Arany János) || a. (irodalmi nyelvben) Szánalomra méltó <állat, dolog>. Réti farkas fészke volt épen alatta, Benne két kis kölyke rítt az isten-adta. (Arany János) Vagy mint midőn az óriás boa Nagy martalékkal hömpölyög tova, … Ugy jár az istenadta költemény A nyers igazzal, mely dacos, kemény. (Arany János)
4. <Lenéző sajnálkozás kifejezésére.> Istenadta Kis embere, hiszen nagy mamlasz. (Ábrányi Emil–Byron-fordítás) Ulászlónak, az istenadtának se parasztja, se kemencéje nem volt. (Móra Ferenc) Jankó eliszonyodott [a züllött koldustól] … De azért szánta az istenadtát. (Móricz Zsigmond) || a. <Hasonló kifejezésben, indulatos beszédben.> Ó te istenadta! Nekem mi közöm? Jaj te boldogtalan! … Szeretlek. Az a közöm. (Móricz Zsigmond) || b. <Lekicsinylés, lebecsülés kifejezésére.> Órákig gondolok, – S egy istenadta verset Leirni nem tudok. (Garay János)
5. <Bosszúságot, méltatlankodást kifejező jelzőként.> Háborogj hát, istenadta Ideje! (Petőfi Sándor)
6. (népies v. régies) <Nyomósító jelzőként, főleg a minden v. egész jelző után, állandósult szókapcsolatokban.> [A naphoz.] Elballag kelmed fölöttem Minden istenadta nap, Kis szobám kelmedtől még is Egy sziporka fényt se kap. (Petőfi Sándor) Minden istenadta nap Firkantok egy új darabot. (Arany János) Egész istenadta nap a törvényszék előtt fáradoztam. (Szalay László) A többi minden istenadta éjjel eltünt a palotából. (Benedek Elek) –61 <Hasonló jelzőként, általánosítást tartalmazó szerkezetben.> Télen nincs az az istenadta nap, mikor én nem korcsolyázom. (Tolnai Lajos)
II. főnév ..tát, ..tája
1. (elavult) Olyan (talált) gyermek, akit a beszélő Isten ajándékának tart. Fölnevelem szegényt, hisz ugy sincs gyermekem … Aztán nem lesz ez a háznál haszontalan, Kednek gazdasága, ökre és juha van, Ha felcsuporodik [= felcseperedik] a kis istenadta, Nem kell kednek bérest, juhászt fogadnia. (Petőfi Sándor) Hát istenadta! egy kis csecsszopó leány Feküdt a bokorban, letéve mostohán. (Tompa Mihály)
2. Szánalomra méltó ember. Hídd be a melegre az istenadtákat! S aki sebét nyitva hagyja: | Elvérzik az istenadta. (Reviczky Gyula) Komolyan elkezdte törni a fejét: mi baja lehet a gyermeknek, s azt … ki is találta. Éhes az istenadta. (Mikszáth Kálmán) Fáradt … volt az istenadta. Hajnaltól kezdve sütött-főzött. (Kosztolányi Dezső) || a. <Lenéző sajnálkozás kifejezésére.> Olyan ember, aki maga az oka szánalmas helyzetének. Agyonitta magát az istenadta! Disztelen legény volt az istenadta. (Ágai Adolf) || b. (tréfás) Olyan ember, aki vmely hibájával, fogyatékosságával bizonyos fokig nevetséges, komikus, humoros hatást tesz. [A jó tanító.] Kopasz volt az istenadta, Nem tehetek róla; Vén legény volt, ifjusága régen elvirula. (Petőfi Sándor)
istenadtáz v. istenadtázik.
