istennyila
istennyila [n-ny] főnév
1. (népies) Villám (1). Beleütött az istennyila a fába. Szóláshasonlat(ok): sebes(en), mint az istennyila: nagyon, rendkívül sebe(sen). Szörnyen zengett az ég, hullt az istennyila. (Petőfi Sándor) Általcikázott az égen az istennyila, s rettenetes ropogással, dörgéssel kitört az égiháború. (Gárdonyi Géza) || a. (átvitt értelemben, tréfás) Beütött az istennyila: hirtelen, váratlanul nagy baj, felfordulás keletkezett.
2. (durva v. bizalmas) <Indulatos beszédben, főleg szitkozódásban, elhomályosult jelentéssel.> A ® haragos istennyila; ® mennydörgős istennyila; ® tüzes istennyila. –21 <Bosszús kívánságban.> Csapjon bele (® belecsap) az istennyila! Hogy az istennyila üssön v. csapjon bele! Üsse meg a mennydörgős, sistergő, kacskaringós istennyila! Hogy a hétágú istennyila csapkodjon a csalmátokba [= süvegetekbe], mikor benne vagytok. (Jókai Mór) Az istennyila verje el ezt a tartományt. (Mikszáth Kálmán) –22 <Tagadás, elhárítás, visszautasítás indulatos kifejezésében.> [Jössz?] – Megy az istennyila v. megyek az istennyilát! Hát odavaló ember kapitány uram?… – Odavaló a tüzes istennyila de nem én. (Mikszáth Kálmán) –23 (ragozatlan kérdő névmással v. kérdő határozószóval) <A kérdés indulatos voltának jelölésére v. nyomósítására.> Mi az istennyila ez? Mi az istennyilát csináljak? Hogy az istennyilába ne haragudnám! Hová az istennyilába ment? Ejnye, mi az istennyila! | Üres már a láda fia? (Petőfi Sándor) Három kosár! Mi az istennyila van abba mindbe? (Kaffka Margit)
