ízlés
ízlés [í v. i] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. (csak egyes számban) Az ízek megérzése, felfogása, megkülönböztetése; ízlelő képesség, érzék. Finom, kényes, tompult ízlés. Az ízlés az öt érzék egyike. Az ízlés szerve a nyelv.
2. (átvitt értelemben) Az a képesség, amellyel a jót, szépet, helyeset, illőt, finomat a rossztól, csúnyától, helytelentől, nem illőtől, durvától megkülönböztetjük; általában a szép és a helyes iránti érzék, ill. ennek koronként, helyenként kialakult, elfogadott mértéke v. egyéni jellege, változata. Csiszolt, durva, egyéni, ép, finom, jó, korszerű, művelt, romlott, rossz ízlés; van, nincs ízlése; jó, rossz az ízlése; kificamodott ízlése van; sérti az ízlést v. a jó ízlést; ízléssel öltözködik, táncol. Ehhez ízlés kell. Megfelel az ízlésemnek. Az ízlést a tanulás finomítja. Az ízlésnek szentebb törvényeire szoktasd Polgártársaidat. (Csokonai Vitéz Mihály) A füstös nagy ház hellyére azólta Pompásabb palotát újabb izléssel emeltek. (Fazekas Mihály) Húsz év alatt az ízlés sokat változik. (Ambrus Zoltán) Az okosság és az ízlés egyformán szobafogságra ítélte. (Hunyady Sándor)
Közmondás(ok): (bizalmas) (Az) ízlések és (a) pofonok különbözők: minden embernek más az ízlése; az ízlés egyéni dolog.
Szóösszetétel(ek): 1. ízlésellenes; 2. közízlés; műízlés.
ízlésű.
