kellemes
kellemes [e-e-e v. ë-e-e] melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <érzéklet, benyomás, élmény>, amely a tudatban megnyugtató, jóleső érzést kelt, ill. olyan <érzés>, amely a tudat tevékenységeit kedvezően színezi. Kellemes hang, látvány, szín; kellemes érzés, illat; kellemes arc, mozdulat. Kellemes estét töltöttünk vele. Kellemes hangja van. Milyen kellemes idő van. Lágy, kellemes baritonjával énekelni kezdi … a gyilkos huszár siralomházi nótáját. (Herczeg Ferenc) Most a Melanie üdén rezgő, kellemes beszédhangját hallom. (Kaffka Margit) Megcsinálta a reggeli fürdőjét, belétett a kellemes, langyos vízbe egy kanál bóraxot. (Hunyady Sándor) || a. <Udvarias beszédben v. írásban vmely ünneppel, alkalommal kapcsolatban:> boldog. Kellemes ünnepeket kíván.
2. Jóleső hatást keltő, megnyerő modorú, viselkedésű <személy, csoport>; rokonszenvet keltő. Kellemes ember, ifjú. Nagyon kellemes társaság volt együtt. Kellemes fiatalembernek látszik. (Mikszáth Kálmán) Kellemes, tiszta, szőke ember volt. (Kaffka Margit) Olyan derült volt s olyan kellemes, a szája mindig mosolygott egy kicsit. (Móricz Zsigmond)
3. Vkinek számára előnyös, kívánatos, kedvező <állapot, dolog>. Kellemes helyzet; nem valami kellemes helyzet; kellemesen ® csalódik (vkiben, vmiben). Kellemes hírem van a számodra. Kellemes szokás, hogy azzal a fekete itallal [= feketekávéval] muzsikaszó is jár. (Gárdonyi Géza) Régimódi, … kellemes kényelem uralkodott itt és falusi bőség. (Kaffka Margit)
II. főnév
1. <Csak ebben az állandósult szókapcsolatban:> összeköti a kellemest a hasznossal: úgy csinál vmit, hogy kellemes is legyen, meg haszna is legyen belőle.
2. (filozófia) A tárgyaknak az érzékelésben mutatkozó jóleső hatása, amelynek – némely esztétikai felfogás szerint – az esztétikai érzés alakulásában fontos szerepe van.
kellemesség.
