követ [2]
követ [2] [e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (politika) Vmely állam diplomáciai képviselője egy másik államban. A párizsi magyar követ; rendkívüli követ és meghatalmazott ® miniszter; a követ átadja megbízólevelét; a követet kinevezik, visszahívják. Az austriai követ a múlt héten … három pompás táncmulatságot adott. (Vörösmarty Mihály)
2. (történettudomány) <A feudalizmus korában, a rendi Magyarországon> az országgyűlés alsó táblájának tagja. Vármegyei követek; a szabad királyi városok követei. || a. (népies, régies) Országgyűlési képviselő. Minden pad megtelik Követekkel. (Sárosy Gyula) Egy nagyságos úr volt akkor az egész városban, a követ. (Móra Ferenc) Cicáznak a szép csendőrtollak, | mosolyognak és szavatolnak, | megírják, ki lesz a követ. (József Attila)
3. (régies) Az a személy, akit vmely vezető ember v. vmely embercsoport üzenettel v. kéréssel küld vkihez. Ide érkezett a spanyol követ, akit a fejdelemhez küldött a király. (Mikes Kelemen) Egy követ | hírűl hozá, hogy itt mik esnek. (Katona József) A görög tragédiában rendesen követ, hírnök … beszéli el, ami a szín mögött történik. (Péterfy Jenő) || a. (régies) Vhol vkinek az érdekeit képviselő személy. Azonban, vitéz, ha valamit izennél, Ha egy s más bajoddal magadat mentheted: Leszek a királynál szószóló követed. (Arany János) || b. (régies) Vminek a közeledtét jelző dolog, jelenség; előjel. Hamar követje a tavasznak, Hímes pillangó, idvezlégy! (Csokonai Vitéz Mihály) Kis ibolyák, első követei | A jó tavasznak. Vásároljanak! (Madách Imre)
Szóösszetétel(ek): 1. követválasztó; 2. békekövet; nagykövet.
követi.
