lég
lég főnév leget [e-e] v. (ritka) léget [ë v. e], lege [e-e] v. (ritka) lége [e] (csak egyes számban)
1. (irodalmi nyelvben) Levegő (1a–1d, 2). Légbe ® repít; légbe röpül. Mikor üt a boldog óra már, Melyben ujra szabad léget szívok, S újra rám sütsz, fényes napsugár? (Petőfi Sándor) Megenyhült a lég, vídul a határ. (Tompa Mihály) Ó hűsitsd, éji lágy lég, asztalra csüggedő főm. (Tóth Árpád) A szem, gyenge volt ez éjszakában, | e sűrü ködben, e fekete légben. (Babits Mihály–Dante-fordítás) || a. (sajtónyelvi) Légből kapott: kitalált, koholt <hír>, alaptalan <állítás>.
2. (régies, irodalmi nyelvben) Gáz (1). A robbanó lég … az egész házat felvetheti. (Jókai Mór)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Vmely emberi közösségben uralkodó hangulat; közhangulat, légkör. A lég Tisztább a vész után. (Vörösmarty Mihály) Minden gyereket úgy nevel az élet, hogy míg pólyában van, szemek ragyognak rá … : aztán kihűl a lég, és elsötétedik a világ. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): 1. légáteresztés; légcsere; léghatár; léghevítő; léghiány; légjármű; légkompresszor; légmérés; légmotor; légnedvesítő; légnedvesség; légrés; légrobbanás; légroham; légszekrény; légszelep; légszennyeződés; légszigetelés; légszigetelő; légtáj; légtan; légtartály; légtenger; légtünemény; légűr; légütés; légváltozás; légzáró; 2. bányalég; durranólég; sújtólég.
