lejtő
lejtő [e] melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan, ami (vmilyen mértékben, módon) lejt (1, 2). Szelíden lejtő lankák; szépen lejtő verssorok. A középkorú úr a barna vadkacsák, … a széllel együtt lejtő sirályok között … felfedezte azt a bizonyos női alakot. (Krúdy Gyula)
2. (választékos) Olyan, aki táncot lejt v. általában lejt. Könnyedén lejtő táncosok; a vidáman lejtő gyermek. A nő … a kezét az eléje lejtő Galban karjára tette. (Jókai Mór)
II. főnév -t, -je [e]
1. Általában a felszínnek enyhe szögben ferdén lefelé haladó kisebb-nagyobb területe, része, ill. a felszín ilyen részének a vízszinteshez való helyzete. Enyhe, éles lejtő; a domb, a hegy, az út lejtője; lecsúszik, leereszkedik, legurul a lejtőn; lesiklik a lejtőn; megszüntetik a lejtőt. E halom lejtőjén feküvék a tábor. (Arany János) A lejtőn finom ködburok lapul. (Reviczky Gyula) || a. (átvitt értelemben) A hűs haj kékes árja a karcsú nyak Szelíd lejtőjén átfoly. (Tóth Árpád) || b. Vmely útnak ilyen része, ill. lejtősen (lefelé) haladó út. ® Erős lejtő; ® kifutó lejtő. A lejtőhöz érve a lovak lelassítottak. A lejtőn fékezni kell. A szpáhik akkor már a dombtetőn jártak, s hogy az országút lejtőre hajlott, eltűntek az aga szeme elől. (Gárdonyi Géza)
2. (fizika) Olyan egyszerű gép, amely egy, a vízszinteshez szögben hajló síkból áll. A lejtőn esés.
3. (átvitt értelemben, választékos) <Erkölcsileg, társadalmilag, anyagilag> hanyatláshoz, romláshoz, zülléshez vezető út. Lejtőre került. Elindult a lejtőn. A lejtőn nincs megállás. Továbbhalad azon a lejtőn, melyre férje megokolatlan féltékenysége s a saját esztelensége sodorta. (Ambrus Zoltán) Ha egyszer gurulni kezdenek a lejtőn, akkor nem lehet őket megállítani, a mennyországból lezuhannak egyenesen a pokolba. (Kosztolányi Dezső)
4. (elavult) Tánc, főleg lassú magyar tánc. Por, fű és fa bolond lejtőre kerengnek utánam [= a zivatar után], Mint te szegény gyermek, kit megtáncoltat ez a síp. (Vörösmarty Mihály)
Szóösszetétel(ek): lejtőhajlás; lejtőirány; lejtőszög.
lejtőjű.
