megcibál
megcibál tárgyas ige (kissé bizalmas)
1. <Testrészt, haját, szőrt> ujjával megragadva, cibálva többször meghúz, megránt. Megcibálja a kutya bundáját. Megcibálta a leány lecsüggő hajfürtjét. Enyelegve megcibálta a fiú fülét. || a. (átvitt értelemben) Április, oh Április, | Minden csínyre friss! | … Szunnyad még a tél-mező, Fáradt, vén paraszt, Fűszakálla csendbe nő, Megcibálod azt. (Tóth Árpád) || b. Megcibál vkit, vmit: megráncigál rajta vmit. Azzal a kézzel cibált meg diákkori rossz verseimért … (Vas Gereben) Ott terem a sátán, A kacsát meglátja szép kerek tó hátán. „Ismerlek” motyogta „jó madár! de várj csak! | Beh ragyog a tollad! mingyárt megcibállak.” (Arany János)
2. <Szél> erősen fújva, cibálva megtépáz vmit. A vihar alaposan megcibálta a fákat.
megcibálás; megcibálható; megcibáló; megcibált; megcibáltat.
