menés
menés [ë] főnév -t, -e [e] (csak egyes számban)
A megy (I. 1, 2, (II) 1, 7–10, (III) 1) igével kifejezett cselekvés, mozgás. A menésben akadályoz vkit; menésre biztat vkit. Még nincs itt a színházba menés ideje. Hegyek essenek, a sebes árvíz Tengere zúgjon bár, ő győz, vagy halni fog: igy megy, S ég, föld nem képes megtartóztatni menését. (Vörösmarty Mihály) Egyszer föltekinte, képe is felindult, Azt gondolnák hogy fut, úgy menésnek indult. (Arany János) A három, várossal bíró piac a tokaji hegyvonulat egy-egy sarkán volt… Oda hordták a tügyiek minden eladnivalójukat, s a hegy alá menés az egyúttal mindig egy kis lakodalom is volt. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): férjhezmenés; hasmenés; jövés-menés.
menésű.
